Móricka úgy gondolta, hogy egy sikeres tinifilm készítéséhez bőven elég összeszedni a menő tinisorozatok főszereplőit. Nos, ezúttal itt van Blair, a Pletykafészekből, Finn, a Glee-ből, Katie Cassidy mindenhonnan és Alex a Waverly helyről, azonban a végeredmény mégis csalódást keltő lett.
A Csajok Monte Carlóban magyar címe erősen belövi a célözönséget, s aki ez alapján, vagy mondjuk a plakát láttán döntené el, hogy nem neki való a film, az valószínűleg jó döntést hoz. A fiatal lányok párizsi utazásáról szóló romantikus komédiát valóban fiatal lányoknak készítették, s ha csak ennyi lenne a történet, akkor nem is nagyon ajánlanám másoknak. A pöttyös könyves sztorit azonban megpróbálják azzal feldobni, hogy az egyik főszereplőt összekeverik egy hírességgel (hasonlítanak, mint két tojás), így a lányokra expressz városnézés helyett puccos luxus és az élvezetek halmozása vár. De csak amíg össze nem omlik a felépített álomvilág.
A Csajok Monte Carlóban sokakat emlékeztethet a 2003-as Csaó, Lizzie-re, mely Rómában játszódott, de szó sincs elvtelen másolásról, hiszen a film alapjául szolgáló regény még annál is korábbi. A film a célközönségnek minden bizonnyal jobb eséllyel bejön, mint a 25 éven túliaknak, de még nekik is valószínűleg csak fenntartásokkal. Amikor nagyon csajszisra veszik a figurát, akkor az eleinte butuska film idővel elkezd működni, a félreértések és nagy menekülések elkezdenek viccessé válni, azonban a készítők elkövették azt a nagy hibát, hogy pont ekkor, nagyjából a játékidő felénél a jó dinamikával bíró főszereplő triót szétválasztják, ami teljesen leülteti a történetet. A lányok ugyanis fiútársaságban már cseppet sem érdekesek, s bár a kiszámítható szerelmi szálakkal nincs nagyobb probléma, amikor drámaközeli húrokat kezdenek pengetni, akkor sajnos végképp minden és mindenki hiteltelenné válik. A film egyértelműen csak komédiaként működik, teljesen felesleges volt azt a pár perc komolykodást belecsempészni, hiszen ettől egy cseppet sem lett mélyebb a végeredmény, mely helyenként egészen szórakoztató limonádé lett, akár még szerethetőnek is mondhatnám, ha az manapság nem számítana negatív jelzőnek.
Itthon egyébként már csak azért is nagyobb érdeklődére tarthat számot a film, mert azt Budapesten és környékén forgatták. Jó játék ennek tudatában nézni a filmet, hiszen az ember már csak azért is kitart nemtetszése ellenére, mert várja, hogy a lányok mikor pattannak végre vonatra, hogy a Nyugatinál szálljanak le róla. Más kérdés, hogy ilyesmire nem kerül sor, csak egy rövid, Romániában játszódó jelenet van a Csajok Monte Carlóban végén, s ekkor tudatosul az emberben, hogy párizsi és monacói forgatások ellenére is a francia jelenetek jelentős része is Magyarországon lett felvéve.
Az ember pedig ekkor kénytelen másodszor is megnézni a filmet, s így már valószínűleg ismerős arcokat is kiszúrhat, mondjuk Árpa Attiláét vagy Mogács Dánielét. Akkor a Csajok Monte Carlóban gyengécske, mégis többször nézős film? A kritika ismeretében nem biztos, de tényleg csak annyi kellett volna, hogy a készítők felvállalják azt, hogy egy felületes és szórakoztató mozi elkészítése a céljuk, ami plusz egy érdemjeggyel járt volna.
Sajnos a Csajok Monte Carlóban egyik fontos alkotóeleme elvész a magyar szinkronban, azonban nem a hazai változat készítőinek hibájából. Kevés olyan film van, ahol az akcentusok fontos szerepet játszanak, de ez éppenséggel ilyennek tűnik. S nem csak azért, mert az amerikai szereplők mellett sok francia van, ráadásul a lányok csodálatának tárgyai is franciák, valamint ausztrálok, hanem azért, mert az egyik fő humorforrás Selena Gomez kettős szerepe. Az egyik karaktere egy hétköznapi amerikai lány, a másik pedig egy fennhéjázó angol arisztokrata, akit előbbi meglehetősen esetlenül próbál eljátszani, nem egyszer elfeledkezve az akcentusról, így szolgáltatva poénokat. (A hazai verzióban Vadász Bea próbál meg az akcentus helyett sok néző számára furcsa módon arisztokratikusan beszélni, mely megoldás olykor elég jól működik, de mégsem az igazi.)
