Egressy Zoltán: Baleset

A Baleset műfaji megjelölése álomthriller, ami már jelzi, mivel kell Egressy Zoltán új darabjánál megküzdenie az alkotóknak és olykor a nézőknek is. A thriller filmes műfaj, az álom színpadon mindig problematikus, hiszen a színésznek meg kell mutatnia az álom folyamatos mozgását, a nézőnek pedig reagálnia kell a változásokra.

A nyitókép egyszerre idézi az álom lebegését és már-már nyomasztó realitását. Galambos Péter díszletének közepét egy motor uralja, amelyre hamarosan fel is ül az esküvőjét tervező fiatal pár. Aztán jön a címben szereplő baleset. A két test lélekként felemelkedik, s lebeg a felbukott motor felett. S a színészek lebegését biztosító drótok látványakor merül fel először, hogy mivel a színpad nem versenyezhet a filmmel, talán jobb lett volna erősebben az álom logikáját, mint képi világát kiemelni. Aztán hirtelen váltás, s már a fiú temetésén vagyunk, ahol egy némiképp túljátszott szertartás keretében a Balaton közepébe szórják a halott hamvait. A lány a kifelé induló vitorlásról a vízbe ugrik, és úszni kezd. Amikor ereje végére ér, megmentőként felszínre veszi egy gumimatrac kapitánya. Az Amerikából visszatelepült Ed ugyan erős akcentussal beszél már magyarul, de még csak hatvanéves. Kiviszi a lányt a házába, s kiderül róla, hogy érdeklik a fegyverek, a fotók és a szavak. Mindaz, ami megállítja az időt. Eszter már majdnem lefeküdne Eddel, amikor megérkeznek annak barátai. Ők is fiatalos nyugdíjasok, szintén a nyugati partról, ám a jópofa apa, a valaha csinos anya és a Tom és Jerry névre hallgató két fiú személyében a hajón már látott gyászoló család jelenik meg újra. S innen már mindent az álom logikája indokol.

Te akartál idejönni - mondja Ed a lánynak. S valóban, a történet nem a tudat, hanem a tudatalatti szerint működik. Ahogyan az egymással össze nem függő jelenetek sorozata hol közelebb viszi, hol eltávolítja a lányt addigi életétől: egyszer felejteni akar, egyszer halott szerelmét látja pizzafutárként megjelenni. A végig remeklő Dobra Mária úgy formálja meg Eszter összes vágyát és félelmét, hogy alakítása megőriz valamit az álom irrealitásából. Szalma Tamás Ed szerepében hűvös és elegáns.

S aztán a darab végén kiderül, hogy a motorbalesetet szenvedett agonizáló lány víziója volt az elmúlt másfél óra. Amit láttunk, csak most kezdődik el.