Miközben nézem az Egy boltkóros naplója című filmet folyton azon jár az eszem, hogy Amerikában valóban létezik-e a boltkóros kifejezés (shopaholic) és mekkora lehet ez a réteg, akiknek a vásárlás az élete. Ez a film ugyanis nekik szól és egy nagy biztatás számukra, hogy több ezer dolláros tartozás után is ki lehet mászni a csávából, sőt még egy álom pasi is jöhet.
A film címe valójában nem egy kifejezésből - mint ahogy eredetileg gondoltam - hanem egy könyv címéből ered. Az angol Sophie Kinsella írónő novellasorozata adta a film inspirációját. A hasonlóságot annyiban fedték el, hogy a főszereplő nevét Becky Bloomwood-ról Rebecca Bloomwood-ra nevezték.
Bevallom kicsit (nagyon) irigyelném azt az embert, aki így tud élni. Rebecca Bloomwood-nak (Isla Fisher) ugyanis csak egyetlen célja van az életben: megvehesse az éppen aktuális ruhadarabokat. Ezen kívül alig dolgozik, ráadásul ingyen él barátnője lakásán. Élete még így se teljes, mert még többet szeretni vásárolni, ezért megpályázik egy állást a legmenőbb divatmagazinnál.
Nem veszik fel, de bekerül egy gazdasági laphoz (ami ugyanahhoz a kiadóhoz tartozik) és elkezd gazdasági cikkeket írni. Ezt pontosan nem értem miért "szegény" újságírókat állítják be úgy, hogy az Ő munkájuk bárki által helyettesíthető, de láttunk már erre számos példát filmekben - valóságban kevésbé. Mindenesetre sikeres cikkeket kezd írni és itt találkozik nagy szerelmével. Egy-két csavar a filmben és eljutunk a megoldásig, hogy az adósságból csak úgy lehet kimászni, ha eladjuk eddig megvett ruháinkat. Rebecca közben valószínűleg elég jól beletanult a gazdasági folyamatokba, amikor régi ruháit ugyanolyan áron el tudta adni, mint amilyen drágán azt régebben vette.
Én csak annyit tudok hozzáfűzni: Bárcsak mindenkinek ilyen könnyen menne!
Amerikában főleg negatív kritikával fogadták a filmet, de Keith Cohen az Entertainment Spectrum újságírója a következő pozitívumot mondta a filmről: Mintha pont ez a filmet írta volna fel számunkra a doktor, a mostani gazdasági válságra.
3/10 pont
