Gondolom, sokaknak elszorul a gyomra, amikor egy filmcímben felfedezni véli a Titanic szót. James Cameron nagyhíru opusza mellett tucatnyi tévéfilm, s még több dokumentumfilm feldolgozta már e témát. Vagyis: mindent tudhatunk, amit tudni kell.
Ám ez mégsem igaz. (Nyugodtan elernyeszthetik gyomrukat!) Hiszen a szobalányról még nem hallottunk. Legfeljebb Bunuelnél.
1912-ben járunk. Egy lotaringiai kohó munkásai a nagy napra készülnek: a gyáros által meghirdetett állati futóversenyre, amelynek fődíja valami titokzatos dolog. A meddőhányókon, tócsákon és szénkupacokon át tartó őrült hajszát Horty (Olivier Martinez) nyeri, s ezért a gazda jóvoltából láthatja Angliában a Titanic kifutását. A félszeg dalia a nagyvárosi szállodában megismerkedik a szobalánnyal. Az érzéki és titokzatos szépség (Aitana Sanchez-Gijon) honfitársaként kéredzkedik be szobájába. Együtt töltik az éjszakát, ám reggelre a nő elűnik, és hiába keresi a Horty - csupán egy vándorfotográfustól véletlen kapott kép marad neki. Hazatérve barátai unszolására elmeséli különös (talán meg sem történt) kalandját. Amikor értesül a tragédiáról, az álomszerű esemény életre kel, s egyre jobban befonja Horty és felesége (Romane Bohringer), sőt az egész városka életét...
A titanicológia legújabb darabja felülmúlja elődeit: sem pátoszt, sem pedig részvétet nem kíván nézőiben ébreszteni, s a valóságot sem próbálja hitelesíteni. A legendás hajó jelenléte a filmben mindössze a kor egyik eseménye, amely csupán a személyes közegben játszódó eseményeket erősíti. Távoli, mesés dolog, s aki látta, ugyanezen dolgok birtokosa lesz: részesülhet a csodából. Horty pedig látta a hajót. És azt is ami mögötte van.
Bigas Luna (Sonka, sonka; A meztelen Maya) filmje játék, amelynek lényege: hogyan lehet egy agyonkoptatott történeten akkorát csavarni, hogy az eltűnjön - sőt, új életre keljen. Ugyan kedvelt filmes fogás egy jelentős (és valóságos) esemény mélyén (kitalált) sorsokban kutakodni, A Titanic szobalánya nem efféle olcsó játék: tiszta mese a vágyról, a szerelemről és a végzetről.
A szobalány jelenléte pedig valóban megidézi Bunuel szellemét: a film játékossága, áthallásai, a benne levô férfi-nő kapcsolat groteszk és beteljesületlen pillanatai mind-mind a szürrealista mester örökségét jelzik.
Szemet gyönyörködtetően fényképezett film romantikusoknak, film-mániásoknak, kiábrándultaknak és szerelmeseknek.
