Matthew Scuddernek különösen erőszakos bűncselekményekre kell válaszokat találnia New York koszos negyedeinek „szent kocsmáiban”. Az igazság feltárása legtöbbször egyáltalán nem tűnik könnyen teljesíthető feladatnak, de ha sikerül is, a magyarázat akkor sem megnyugtató. Lawrence Block sötét tónusú detektívtörténeteiben ezért olyan érzésünk van, mint amikor egy régóta elveszett tűt szeretnénk megkeresni egy óriási szénakazalban.
Az egykori zsaruból magánkopóvá lett Scudder csak akkor járhat sikerrel vállalt ügyeiben, ha maga is követi az aljas utcák íratlan szabályait, és ha belesimul annak romlott lakói közé. Ezért sem illeszthető bele Block bűnös városába a tévedhetetlen logikájú, köztiszteletben álló nyomozózseni mítosza, de itt egy kiváló fizikumú, szuperhős típus sem lenne hathatós segítség. Blocknak egy önmarcangoló, alkoholproblémákkal küzdő, magányos férfira van szüksége, aki önszántából él száműzetésben a társadalom peremén.
Scuddernek nem kenyere az adminisztráció, és még csak hivatalos papírja sincs, ami feljogosítaná a mások utáni szaglászásra. Szívességeket tesz megbízóinak, akik ezt gazdagon meghálálják. De sosem törekszik a profit maximalizálására, semmivel sem fogad el többet annál, mint ami munkájáért megjárhat neki. Ha valamilyen rejtélyt meg akarsz oldani, azért lehet éppen ő a te embered, mert addig kotorászik a bizonyítékok között, mígnem talál egy követhetőnek tűnő nyomot. Levakarhatatlansága okán eszünkbe juthat Columbo hadnagy is, csak éppen nincs meg benne az a diplomáciai érzék, amivel tévés kollégája terelgeti intelligens bűnelkövetőit.
Egészen más mércével mérlegeli a jót és a rosszat, mint ahogyan azt a törvény szava rendeli. „Nincsenek szabályai, vagy ha vannak is, hát nem nagyon emlékszik, hova tette a szabálykönyvet.” (Block)
Általában az összes körülményt mérlegelve kell rájönnie, hogy az adott helyzetben mi lenne számára a helyes döntés. Senki felett sem tör pálcát mindaddig, amíg saját bőrén meg nem tapasztalja a mocskot, ami az embert igazán a mélybe rántja. A rend helyreállítása érdekében ugyanakkor néha olyan dolgoktól sem tántorodik vissza, melyeket elsőre teljességgel elfogadhatatlannak gondolnánk. Mert bizonyos értelemben még mindig zsaru, de más értelemben elég nagy változáson ment keresztül.
Múltját csak hozzávetőlegesen ismerjük. Block a sorozat legelején mindösszesen annyit árult el főhőséről, hogy egy gellert kapott lövés véget vetett létezése társadalmilag elfogadott periódusának. Az eltévedt golyó egy gyermek életét oltotta ki. Talán emiatt érezhetjük azt is, mintha Scudder folyton csak vállalhatatlan ügyeket akarna megoldani. Az első regényekben szigorúan csak az elkövetők utáni hajszára fókuszáltak, ami egy pokolra szálláshoz hasonlatos folyamatként jellemezhető leginkább.
Block hőse karakterének megrajzolásában, az egyes esetek dramaturgiai felépítésében kezdetben talán semmi újat nem hozott regényeivel, mégis megteremtette a krimi irodalom egyik legszánnivalóbb figuráját. Scudder minden egyes nyomozás során elveszíti lelkének egy darabkáját, hiszen a rejtvények megfejtésével nem nyer feloldozást. Ezért aztán a könnyebb utat választva, neves kollégáihoz hasonlóan, beül egy eldugott csehóba, hogy jó pár korty bourbonnel lemarassa a bensőjét emésztő fájdalmat.
De Block a Nyolcmillió halálban (mely a Scudder éra egyik legjobbja) a sorozat későbbi hangulatát is alapvetően befolyásoló változást eszközölt. Scudder felhagyott az itallal, s azóta rendszeres látogatója lett az AA gyűléseknek. Sokkal érdekesebbnek tűnt, vajon megbirkózik-e józanul azzal az elképzelhetetlen szellemi és lelki nyomorral, ami bármikor maga alá temethet New York utcáin.
Block történetről történetre enyhít főszereplője elszigeteltségén. Most például meglebegtette annak lehetőségét, hogy a szállodai szobákban szocializálódott Scudder végre összecuccol egy nővel. A call-girl gyakorlatilag Scudder női oldala is lehetne, oly nagy a jellembeli hasonlóság. Kettőjük éles pengeváltásait pedig akár Scudder elméjében zajló polemizálásként is értelmezhetnénk, amivel egyre több humort belevisz regényeibe. Párbeszédeiben Block ugyan kegyetlenül cinikusan láttatja a világot, de mégis csak lazítja a nyomozások feszült légkörét.
Scuddernek nincs baja azzal, ha törvényen kívüliek kérnek segítséget tőle. Ha nők vagy gyermekek ellen elkövetett kirívóan kegyetlen cselekményekről van szó, talán még fizetség nélkül is elvégezné a munkáját. Ezért a Sírok között című regényében sem keres kifogásokat, amikor egy gazdag drogkereskedő azzal bízza meg, találja meg felesége elrablóit. A díler nem a nőt szeretné visszakapni, mert őt már elküldték neki, apró darabokban, nejlonzacskókba csomagolva.
De vajon miért ölték meg a nőt, ha egyszer kifizették érte a váltságdíjat? Vagy még ennél is rosszabb a helyzet, eleve nem is akarták életben hagyni? A férj a hivatása miatt a rendőrséghez nem fordulhat segítségért, pláne nem az ő kívánságával. Háborgó lelke csak akkor nyugodhat meg, ha a holtak között tudhatja a gyilkos rohadékokat. A legtöbb detektív egészen biztosan faképnél hagyná a férfit, de Scuddert ez az eset sem hagyja nyugodni. És ezúttal sem a pénz motiválja.
Miután az elkövetők egyetlen értékelhető nyomot sem hagynak maguk után, eleinte el sem tudjuk képzelni, hogyan juthatunk el majd a megoldásig. Block a sorozat bevált hatásfokozó elemeit felhasználva szinte a semmiből építi fel a Sírok között történetét. Scudder cselt, pénzt, hivatali korrupciót, apró hazugságokat is bevet az ügy előre vitele érdekében, de ezt oly finom iróniával teszi, hogy eszünkbe sem jut bűneit felróni neki.
Block nagyon okosan, lépésről lépésre adagolja az információkat, így az olvasók érdeklődését végig fenntartva, csak a legvégén rántja le a leplet az elkövetőkről.
Block elég sokat foglalkozik a mellékalakokkal is, főleg a széria első részeihez képest. Jellemfejlődést azért, detektívtörténetről lévén szó, ne nagyon várjunk, és a legjobb skandináv bűnügyi regényekre jellemző pontos karakterábrázolást se kérjük tőle számon. Mégis a hard-boiled krimikkel összehasonlítva, melyek a munkáival a legközelebbi rokonságban állnak, a Sírok között a szereplők jóval összetettebb egyéni motivációival dolgozik. A bemutatott, különféle sorsokban Block ugyanazt az általános, kiábrándult tapasztalást erősíti meg - valami nagyon nincsen rendben a világgal. De komor látomásában most már határozottan derengeni kezd a napfény is.
A Sírok között ugyan nem tartozik a sorozat legjobbjai közé, de egyetlen percre sem engedi unatkozni olvasóját. Minden meg van benne abból, ami a többi epizódot is sikeressé tette, csak az igazán meglepő hiányzik belőle. Liam Neeson főszereplésével még filmre is vitték, de félő, hogy éppen a Scudder regények veleje, az állandó bizonytalanság, a sehova nem tartó társalgások, a szerelmi szál mértéktartó jelenléte, a menedéket adó AA gyűlések és a kocsmák utánozhatatlan miliője megfilmesíthetetlen.
De vajon Scudder úgy érezheti-e majd, hogy az eset lezárásával akár egy kicsivel is, de jobbá lett a világ? Vagy esetében már az is elégtétel lehet, ha egy újabb nap elmondhatja magáról, alkoholista vagyok, de ma is józan.
