A Skandináv-félszigethez tartozó Svédország már akkor is lakott volt, amikor még nem is: a történelem előtti időkben parkoltak varég harcos kereskedők és szőke meg rőtszakállú vikingek is partjainál. A királyság ennek ellenére csupán a középkorban vált hivatalosan állammá. Azóta eltelt közel ötszáz év és Svédország gazdasága és kultúrája ugyanúgy virágzik, mint áfonyabokrai; az északi országnak köszönhetjük a triviának számító Abbát, az Ikeát, de még az H&M-et is. Svédország szakácsművészetében könnyen párhuzamot vonhatunk a fent említett bútor- és ruhamárkával: ételeiket szintén a letisztultság, frissesség, finomság és könnyedség jellemzi, melyekben az egyszerű hozzávalók ügyes párosításával kiemelkedő konyhai remekeket kaphatunk. 

Miből főzzünk?
Svédországban nem figyelhetőek meg azok a hatalmas kulináris törések, amelyek a hódítások, megszállások és világháborúk nyomán oly sok országra rányomták zsírpecsétjüket. A svéd konyha úgymond nem hagyta magát: megmaradt ízig-vérig svédnek, miközben a külső befolyásokat mintegy díszítőelemként öltögette hozzá meglévő szakácsművészetéhez. Ha hozzávalókra gondolunk, és mondjuk a legközelebbi kapcsolatunk az országgal az Örs vezér téri Ikea volt meg a Mamma Mia, akkor elsőre biztosan a következők ugranak be: húsgolyótengerek, áfonyalekvár, krumplipüré meg az az izé, amit forraltbor helyett isznak.

A valóság nem is áll ettől olyan távol: az apró, leggyakrabban szarvasból (de egyéb vadból is) készített húsgolyókat minden svéd nemzeti ételének vallja, a krumpli pedig az év 365 napján asztalon van. Húsaikban az erdő vadjain (szarvas, őz, fácán) kívül disznót és kevéssé gyakran csirkét használnak ételeikhez. De mindez elhanyagolható halfogyasztásukhoz és a tenger más ízletes szívességeinek imádatához képest: tengerparti nép révén nem is várnánk mást. Legnépszerűbb és már-már ikonikus haluk a hering, melyet sokféleképp marinálva, különböző pácokkal és változatos eljárásokkal készítenek el.

Halászatukban csakúgy mint egyéb hozzávalóikban Svédország elég kötött természeti adottságokkal rendelkezik. Az erdőkben sűrűn teremnek a különböző bogyók és ezerféle gomba, viszont zöldségeik szinte nincsenek, így a vegetarianizmus kifejezetten újkeletű az országban. A halászatot különböző tilalmakkal szorítják vissza, így például rákot csak augusztus és november közt foghatnak a svédek, így augusztus harmadikán hatalmas ceremóniával tisztelegnek az ollós pajtásnak - az év nagy részében nincs az asztalon.

A svédek kedvelik a szószokat (de szerencsére leszoktak a némileg mindent ízetlenné tevő barnaszósz mondhatni túlzó használatáról) és lekvárokat, melyek leginkább az említett bogyókból készülnek és sokkal kesernyésebbek, kevésbé cukrosak, mint amit a magyar ízlelőbimbók édes lekvár alatt regisztrálnak. Szintén tradícionálisak a svéd kenyerek: ezek legtöbbszőr nagyon sűrű, laktató fekete rozskenyerek, melyekbe olykor áfonyát is belesütnek. Folyékony finomságaikban sokféle likőrt, párlatot és erős égetett szeszt találhatunk: a svédek nem fukarkodnak egy-egy lakomán a töményitalok fogyasztásában. Alkoholmentes italaik: tej és kávé. Először a tej jött, amit a svédek napközben, ételek mellé is szeretnek magában fogyasztani (Svédországból jön a Tetra Pak is, hoppá), kávéfogyasztásban pedig hasonlóak a finnekhez: ők is benne vannak a top tíz legtöbb kávét fogyasztó ország listáján. Legsvédebb édességük a fekete sós medvecukor, ami egy elég megosztó cukorka (már a szó is túlzás ide, ugyanis a fanyar zselatindarabnak kevés köze van bármi édeshez), ezen felül kedvelt a mézeskalács és a gyömbérkenyér is.

Terülj, terülj, svédasztal: elmeséljük a népmesét!
A cím alatt olvasható, már-már valóban népmeseien hangzó kulináris szereplőkről szólnánk pár szót. A svédek gasztronómiája sok esetben alárendelődik kalendáriumi ünnepeiknek: míg nyár végén a rákhalászatot ünneplik, addig jó viking-örökség-törölte keresztény szokás szerint télen a karácsonyt. Ekkor fogyasztják közkedvelt szardíniás ételüket, mely a Janssons frestelse, avagy Jansson megkísértése nevet kapta. Ez egy szardellás-burgonyás egytálétel, amelyet tejszínnel leöntve sütőben sütnek meg, és a karácsonyi ünnepi asztal része – neve pedig állítólag Erik Jansson svéd prédikátor és botcsinálta próféta adta, akit egy híve rajtakapott, amint éppen megszegte a testi élvezetek megtagadására tett fogadalmát (Na de prédikátor úr, szabad ilyet?). A macskaűző hering a svédek leggusztuspróbásabb fogása: a rohadt hering. A surströmming nevű étel véletlenül készült el először (régen hiánycikk volt a só, az élelmiszert szárítással és erjesztéssel tartósították) és most az a fajta gourmet fogás, aminek már a szagától a padlásra menekül minden halimádó macska, és a jóérzésű, egészséges gyomrú földi halandó is nehezen bírja ki rókafogó nélkül. A bátor vikingleszármazottak magában is megeszik, kevésbé svédekben főtt krumplival, hagymával és tejföllel összekeverve ajánlott a fogás. Végül pedig következzen a herceg kolbásza (nem félreérteni) a prinskorvar, melyet minden svéd nemzeti virsliféleségnek ismer el. De lehetetlen egy cikkben mindent elmesélni a svédek konyhájáról, ugyanis Svédország manapság igazi gasztroparadicsommá nőtte ki magát: Stockholmban számos Michelin csillagos étterem is üzemel és az új svéd konyha szakácsai folyamatosan változatos variációkkal és szakácsleleményekkel gazdagítják az eddig is íz- és formabontó palettát.

Ha Budapesten svéd ételeket szeretnénk kipróbálni és otthonra is hazavinni egy keveset, akkor betérhetünk szégyenkezés nélkül az Ikeába – ha pedig igazán svédasztalosat szeretnénk vacsorázni, akkor foglaljunk asztalt a számos Trófea Grill éttermek valamelyikébe.

Ha tetszett a svéd kulináris bepillantás, akkor kattints jövőhéten, ugyanis kifejezetten tökös receptekkel fogunk kedveskedni!