Mintha Tarantinora vagy Francis Ford Coppolára bíznák a Barátok közt rendezését: az idióta történetet a tökéletes látvány és a harcművész-isten Jet Li sem tudja megmenteni.
Már öt órája autóztak a Las Vegasba vezető poros országúton. A forróság szinte elviselhetetlen volt, és szenvedéseiket a rádióból megállíthatatlanul áradó Elvis-dalok is csak fokozták. Morgan a Scientific American nevű tudományos ismeretterjesztő újság egyik gyűrött számát szorongatta a kezében, hogy bármikor lecsaphassa azt a szemtelen döglegyet, amely pár perce még a műszerfal megolvadt műanyag borításán fetrengett. Wong eközben félszemmel az egyhangú utat nézte, a másikkal ellenben a megviselt folyóirat egyik cikkét tanulmányozta, amely egy bizonyos Rube-Goldberg-effektus mibenlétét taglalta és emellett kitért a párhuzamos univerzumok létezésének lehetőségeire is. Morgan egy hirtelen mozdulattal lecsapott a szélvédőn megpihenő légyre, a friss rovartetemet finoman lepöccintette az újságról, majd ő is belemélyedt a cikkbe.
Körülbelül fél óra múlva, amikor megálltak az út menti kávézónál, már kész volt legújabb filmjük vázlata. Alternatív világok közt rohangáló fickóról szólt a történet, aki sorra kinyírja az összes párhuzamos énjét, hogy megszerezze azok életerejét. Morgan ugyan egy pillanatra elbizonytalanodott, amikor eszébe jutott, hogy pár éve a Sliders című tévésorozatban már elsütötték ezt a sztorit, de rögtön jókedve derült, amikor elképzelte, ahogy a Gonosz és a párhuzamos univerzumban élő alteregója a tökéletes digitális effekteknek hála premier plán rúgják szét egymás fejét.
Lenyűgöző nagyjelenetet álmodtak, amiben a Jó és a Rossz egy elhagyott gyárépületben küzdenek meg egymással, a felcsapódó gőz és a csillogó szikraeső közt. Morgan ugyan itt is felvetette, hogy a Terminátor második részében valami kísértetiesen hasonlót lehet látni, de Wong hamar meggyőzte, hogy éppen elég kreatív ötletet pakoltak már a sztoriba, a végén visszatérhetnek a hagyományos, jól bevált formákhoz.
Minden kész volt tehát, már csak fel kellett hívniuk John Roth-ot a Revolution Studios vezetőjét. Roth természetesen el volt ragadtatva, rögtön beizzította a szórakoztatóipari gépezetet. Először a Jó és a Rossz szerepére leszerződtették Jet Lit, a feltörekvő ázsiai kung-fu sztárt, majd hozzáfogtak a film jeleneteinek kidolgozásához.
Megtervezték, aprólékos munkával kialakították a történetben szereplő összes párhuzamos világ karakterét: színeket, operatőri stílust vagy éppen hangulatot rendeltek a különböző helyszínekhez. Kiválasztották, majd begyakorolták az egyes szereplők egyéniségéhez leginkább illő harcművészeti iskola fogásait, hogy könnyen felismerhetővé tegyék a főhősöket. Tökéletesítették a filmhez szükséges speciális effekteket, új szoftvereket készítettek, amelyek még élethűebben illesztik egymáshoz a külön felvett alakokat, és persze felépítettek egy fél városnyi díszletet.
Több tucat ember dolgozott majdnem egy éven át, tehetségének és tudásának legjavát adva, hogy a film minden képkockája tökéletes legyen, de még az ő munkájuk is kevés volt ahhoz, hogy eltakarja azt a sivatagban töltött álmos, ötlettelen fél órát, ami alatt a történet fogant.
A fentebb vázolt történet minden esetlegessége ellenére nem csak a képzelet szüleménye, nem csupán rossz indulatú feltételezés, hiszen az információkat sajnos a filmhez kiadott sajtóanyagból szereztem.
