Manapság kevés próbálkozást látunk arra, hogy ne csak mellékszálszerűen vagy bonyodalomindítóként kerüljön a vászonra az alkalmi szexuális együttlét témája, hanem célzottan, az ilyen együttlét testi és lélektani dinamikáját egyaránt magába foglalva, a szobára érkezéstől egészen a reggeli elválásig. Ilyen kísérlet volt a 2005-ös Az ágyban című film, és ehhez nagyon hasonló, de mégis más Anne Émond Első éjszakája, mely szélsőséges karakterekkel, némi moralizálással és életközeli ábrázolással próbálja fogyaszthatóvá és gondolatébresztővé tenni a hosszú beszélgetésbe torkolló alkalmi szex életepizódját.
A film keretét egy-egy metaforikus rövid snitt adja. Az introszerű, szuperlassított diszkójelenetben önkívületbe merült arcokat és több-kevesebb ruhával takart felsőtesteket látunk ütemesen ugrálni, lírai stúdiózenével aláfestve, közel három percig, ami képi metaforaként jól készíti elő az egyéjszakás kaland történetét, de talán túl éles kontrasztot teremt az elkövetkező minimalista, realista igényű képsorokhoz képest. A zárójelenetben Clarát látjuk verset szavaló diákjai körében, ahol is az utolsó kislány természetesen egy indirekt módon témába vágó verset mond, majd Clara átszellemült arccal és egy meglehetősen hatásvadász gesztussal kinéz a kamerába. A két végpont között egy szenvedélyes szexjelenetet és egy hosszúra nyúlt párbeszédes kamaradrámát találunk.
Úgy a tizenötödik percig a mozi a soft pornó jegyében telik, nem indokolatlanul persze, hiszen a film, ahogy a cím is mutatja, egy egyéjszakás kaland története. Az ágyjelenet is meglehetősen életközeli, nincsenek videoklipszerű vágások, túlstilizált beállítások vagy természetellenes fények. Az aktust rövid időre a kondomkeresés szakítja félbe, majd a lány szalad ki a vécére könnyíteni magán, és bár láthatólag mindketten élvezik az együttlétet, végül az orgazmust sem egyszerre élik át. Persze kapunk jó néhány szuperközeli plánt, végletesen felhangosított lihegéseket és háttérzajokat, hogy meglegyen a moziszékben is az intimitásérzetünk, de végig érződik a realitásközeliség igénye a filmen.
Clara és Nikolai épp csak egymás nevét tudakolják meg a vetkőzés alatt, és ennél többet nem is nagyon csevegnek, egészen a huszadik percig, amikor is Clara úgy dönt, hogy szó nélkül lelép, amíg a férfi alszik. Nikolai azonban felébred, és visszahívja a lányt alig bútorozott, szegényes lakásába. És innentől kezdődik a film párbeszédes része, ami nagyjából két részre osztható. Az első etapban szereplőink hosszan moralizálnak az egyéjszakás kaland fonákságain – főleg a férfi kezdeményezésére –, kibeszélve próbálják feldolgozni a helyzet paradox jellegét, amit az ismeretlenségből fakadó bizalom és kötődés teljes hiánya, illetve a frissen átélt bensőséges intim együttlét érzelmi kontrasztja okoz. A dialógusok, bár hitelesnek és őszintének hatnak – elsősorban a remek színészi alakításoknak köszönhetően –, azért elég kiszámíthatóak és persze nem mentesek a közhelyektől sem. A második részben, miután kibeszélték a szituáció fonákságait és erőtlen kísérleteket tettek egymás közelebbi megismerésére, vad őszinteségi rohamot kapnak, és kudarcos életük minden szennyesét a másikra öntik. A férfi oldalán egy életképtelen művészlélek figurája bontakozik ki, míg a lányról kiderül, hogy egy önmagával teljesen meghasonlott, szabados szexuális életet élő, drog- és élményfüggő, magányos tanító néni.
A hosszú, szűk térben játszódó lelki konfliktusok köré épülő beszélgetős részen is érezhető némi törekvés a dialógusok és a cselekmény ritmizálására. A párbeszéd hol emocionálisabb, hol kicsit intellektuálisabb síkon fut, a szereplők időnként meztelenül állnak a zuhany alatt, vagy épp a kád szélén ölelkeznek. Van, hogy hosszabb csöndek tagolják az együttlétüket, időnként ruhában, egymásnak háttal látjuk őket, Clara pedig időről időre megpróbálja otthagyni a lakást. Összességében mégis úgy érzem, mindez kevésnek bizonyul, hogy végig lekösse a nézők figyelmét a másfél órás játékidő alatt, aminek javát két kifulladt ember önsajnálattal vegyes önmarcangolása és kétségbeesett egymásba kapaszkodása teszi ki, hosszú egykamerás beállításokkal tálalva.
Az Első éjszaka egyik legnagyobb problémája a keretezésében érhető leginkább tetten: többnek akar látszani, mint amennyi, és kicsit talán túl komolyan veszi magát. A kanadai rendezőnő nagyjátékfilmes debütálása így mindent összevetve sajnos elég felejthető, bár nagy hibákat nem követ el, de igazán mélyen mégsem tud megragadni. Aki látott már hasonló mozit, valószínűleg nem sok újdonságot fog találni benne.
Pontszám: 6/10
