Áttétes politikai utalások, magyarázó célú társadalmi keresztmetszet, szemléletes kulturális határátlépések, kihegyezett drámai szituációk, pátosz. Miklauzic Bence filmjében felesleges ezeket az összetevőket keresni. A zöld sárkány gyermekei "mindössze" három magányos számkivetett édes-bús története, se nem politikai, se nem társadalmi – egyszerűen emberi.
A híres Simó-osztályban végzett Miklauzic bár több éves tévéfilmes kitekintés után tér vissza a mozi világába, új egészestés játékfilmjével korántsem szándékszik gyökeres szemléletváltást produkálni, legújabb alkotásának tematikája több ponton is kapcsolódik lassan épülő életművéhez. Már a 2002-es Ébrenjárók is az emberi elhagyatottság tárgykörét boncolgatta, a Hajónapló-sorozat keretein belül készült Barbárok pedig szintén megállja a helyét a felszínes látszatérzelmek mögé rejtett elhidegülés illusztrációjaként; s A zöld sárkány gyermekeivel Miklauzic ugyan ismét az egyedüllét szorongató érzését transzformálja mozgóképpé, a teljes izoláltság bemutatásán túl azonban az újonnan kialakuló kapcsolatok keltette feloldozást sem sajnálja nézőitől.
A történet alapvetően két ember köré szerveződik: Máté János (Rátóti Zoltán) középkorú elvált ingatlanügynök egy svéd üzletember megbízásából azt a feladatot kapja, hogy árusítson ki egy ideiglenesen kínai árucikkek raktáraként működő épületet. Itt jön a képbe a pöttöm keleti emberke, Wu (Yu Debin), aki a feltornyozott dobozokba szuszákolt tárgyak biztonságáért felel. A távoli országból magyar földre csöppent Wunak azonban nem csupán munkahelye, hanem lakása is ez a kartonvilág, az ingatlan értékesítője és annak haszonélvezője így a kényszerű együttélés következményeként egyre közelebb kerül egymáshoz. A tesztoszteron-túladagolást elkerülendő és állóvizet megkavarandó, Miklauzic egy női karakterrel toldja meg az amúgy sem túl heterogén duót, a vadóc pizzafutárlány, Regina (Bánfalvi Eszter) figurájával tehát az elmaradhatatlan katalizátor szerepkörét is kipipálja.
A zöld sárkány gyermekeinek első újítása abban rejlik, hogy az agyonhasznált női karakterek helyett egy középkorú férfin, Jánoson keresztül mutatja be az egyedülálló (szingli) életformát: a színes koktélokat, a drága cipőkollekciókat és a könnyes csokoládé-szeánszokat ezúttal neonfényben izzó szupemarketek végtelen polcai, törött csempés konyhabelsők és pléhfazékban forralt konzervek visszatérő képsorai váltják fel. Ezt a negatív tónust csak tovább erősíti a magány végső stádiumát jelző jövőkép előrevetítése, mely a szomszéd férfi karakterén keresztül kerül szemléltetésre. Béla (Lengyel Ferenc) a kora esti söradagon kívül ugyanis csupán egyetlen apró örömöt tudhat magáénak, a helyi srácok edzéstervének ütemezését, akiknek a napi rutin részeként elsősorban a körgangos épület tartóoszlopait kell eltolniuk.
A teatralitás és a túlzott melodramatikus atmoszféra eluralkodását azonban rendre meggátolják a film teljes játékidejét átható helyzetkomikumok, melyek a felszínen talán a kulturális különbségekből fakadnak, valójában azonban az egyének közti eltéréseket illusztrálják. Nem a kávé kontra tea harc a releváns, hanem az életforma – és az ebből fakadó egyéni attitűd –, amit az egyes italok szimbolizálnak. Miklauzic egyszer sem jelenti ki, hogy Wu személye az egész kínai társadalmat képzi le (ezt alá is támasztja a változatos keleti mellékszereplőkkel), de János karaktere sem feltétlenül a magyar mentalitás iskolapéldája. Nem a típusokon, hanem az embereken van a hangsúly, és ez válik A zöld sárkány gyermekeinek legfőbb erényévé.
A dramaturgiai építkezés alapvetően nem sok újítást takar. Miután viszonylagos képet fest főszereplőjéről, és megteremti a kibillenést stimuláló alapszituációt, Miklauzic először a két figura közti ellenpontokra helyezi a hangsúlyt, s csak később világít rá az eltérések esetlegességére. A struktúra mégsem válik didaktikussá, ami a filmes formanyelv kifinomult alkalmazásának köszönhető. A legszebb példa erre a két főszereplő életvitele, személyes tere közti hasonlóság bemutatása. Míg ugyanis a film tekintélyes hányada a dobozokkal telezsúfolt raktárban játszódik, János lakásából a film utolsó harmadáig csak a konyhát mutatja a kamera. Ez a homály pedig teret enged a nézői előítéletnek, ami leginkább egy tisztes agglegénylakot csatol a középkorú öltönyös figurájához. Amikor azonban a két férfi sorsa végül külön utakra terelődik, egy érzékletes fahrttal János hálószobája is bemutatásra kerül, mely szintén kartondobozok gyűjtőhelye. Vecsernyés János operatőri munkájának köszönhetően azonban ez a gesztus egy pillanatra sem válik tolakodóvá, de szavatolja a nézőben a visszacsatolásból fakadó megnyugvás érzését.
Mindezekhez társul a színészek szinte kifogástalan játéka: János feszült magatartása, Wu játékos lendülete és Regina lázadása egymást erősíti, mindhárman manírok nélkül hozzák az életszagú figurákat. (Talán ehhez némileg az is hozzájárult, hogy a rendező egy idő után direkt rájuk formálta a karaktereket.) A mellékszereplők talán helyenként sántítanak, a dialógusok humora azonban még ezt is képes felülírni. A zöld sárkány gyermekei egy kedves film a barátságról és a kapcsolatokba vetett hitről. Egyszerűen, őszintén beszél – emberekről.
