Eljött a pillanat, hogy megmérkőzzön egymással az internetes gasztrohorror két legkarakteresebb egyénisége, akik a konyhában nem ismernek lehetetlent.
No, de kikről is van szó?
A Budapest TV felfedezettje, Varga Irén az X-Faktorban csinált országos karriert, amikor vogul nyelven énekelte el Celine Dion My Heart Will Go On-ját – drámai hitelességgel idézve meg egy gégemetszésen átesett, láncdohányos vércse orgánumát. Ez a fajta korlátlan művészi szabadság pedig konyhai műveiben is tetten érhető: ha a gasztronómia legalapvetőbb íratlan szabályaira egy páncélozott járműként tekintünk, akkor hősnőnk a tökéletes tankelhárító. Hogy mást ne mondjunk: megteremtette önnön fúziós konyháját azáltal, hogy egy kompozícióba sűrítette a főételt és a desszertet, és az ízharmónia fogalmát világméretű összeesküvésnek titulálta. Irén univerzumában a mentolos lángos, a fokhagymakrémmel töltött isler és a baconbe tekert, rántott kajszibarack legalább annyira naturális jelenség lenne, mint a rakott galvánelem.
A Video Info-1 csatorna atyja az élő példa rá, hogy egy kellően karakteres vlogger számára a koncepció nem több holmi szánalmas földi hívságnál. Elek Zoltán az elektronikai cikkek kicsomagolása, a város főtéri kútjának bemutatása vagy a damilos fűkasza zsinnyegtetése közben legalább annyira képes maradandót alkotni, mintha rugós ugróboton szökdelve imitálná Honthy Hannát. Ha mégis meg kéne neveznünk a csatorna fő profiljait, a barkácsolást és a főzést emelnénk ki – igaz, ezek a tevékenységek a házigazda prezentálásában nem mindig különíthetőek el egyértelműen. Utóbbira utalhat például az indukciós főzőlap felbukkanása, melynek nyomógombjain Zoli bácsi rendszeresen előadja Liszt Szerelmi álmok című zongoraművének avantgárd átiratát.
És most versenyeztessük meg a két YouTube-sztár három-három gasztronómiai hidrogénbombáját aszerint, vajon melyik végezne nagyobb pusztítást az ízlelőbimbók és emésztőszervek univerzumában:
Aszály-lasagne vs Haribo pizza
A kifőzdekultúra jóvoltából az olasz konyha megannyi megaláztatáson esett át az évtizedek során, ám hőseink gondoskodnak róla, hogy a szicíliai mammák a jövőben békülékenyebben viszonyuljanak a tejszínes carbonarához és a ketchupos bolognaihoz. A Zoli bácsi-féle lasagne már-már meglepően civilizáltan indul, leszámítva, hogy séfünk a húsos alapba reszelt sárgarépa és zeller helyett csupán ősi sumér átkokat szór. A tartályhajónyi sűrített paradicsom hozzáadása után a kompozíció immár a kolontári iszapkatasztrófa egyes képsorait idézi, ám ezen még szakember segítségével lazán túltennénk magunkat. A 20. percnél azonban fénysebességre kapcsol a tébolyroller: Zoli bácsi ugyanis a Michelin-sznobok által kevésbé hangoztatott „úgyis egy helyre megy”-elv alapján ÖSSZEÖNTI a bolognai szószt a besamellel. Majd némi gasztronómiai tetrist követően a tészta és az ínycsiklandó varangyepe a sütőben áll össze aszályos hortobágyi termőföldet idéző eleggyé. Végezetül jön az elmaradhatatlan kóstolás, miközben a lasagne-lapok önfeledten ropognak Zoltán fogai alatt.
Varga Irén már kvázi az elsősütött pizzatésztával és a tubusos pizzakrémmel kiharcolja, hogy a cosa nostra a betonkeverőben készítse elő leendő lábbelije alapanyagát, ugyanakkor ez utóbbi még mindig nagyobb gasztronómiai értékkel bírna, mint az ő kreálmánya. Ám az említett két hozzávaló még önmagában nem garantálja, hogy ez az étel fényévekkel bizarrabb lesz, mint bármi, amit Jelcin-részeg kollégisták „pizza” címszó alatt összehoztak a történelemben. A banánkarikák és a héjas narancs hanyag elhelyezése már sokkal inkább előrevetíti ezt, ugyanakkor élete átértékelésére bír mindenkit, aki valaha szót emelt a pizza és az ananász házasítása ellen. Mindemellett nem maradhat el a feketeöves bánatevő háziasszonyok heroinja, a Nutella sem, mely – amellett, hogy esztétikus látványelem - köztudottan pazarul harmonizál a pizzakrém savasságával. Sajnos Irén a sütést elsunnyogja, így nem lehetünk szemtanúi, amint a Haribo-gumimacik zamatos Teletubbie-takonyként olvadnak rá a dadaista műalkotásra.
Pikáns borssaláta majonézes kukoricával vs parasztszusi hentesné módra
Zoltán ezúttal egy hőkezelést nem igénylő salátát készít, mely – leszámítva, hogy az alapanyagok egy része urándúsításra is alkalmas lenne – meglepően kevés felkavaró mozzanatot tartogat. Egészen a 8. perc végéig, amikor a borstartó fellázad az Alkotó ellen. Hősünket azonban nem olyan fából faragták, hogy az ételben landoló másfél kiló fűszer megfutamodásra késztesse, és dafke ráhajt a Bocuse d’or-győzelemre. Szolid malterállag ide vagy oda, köztudottan nincs olyan étel, amelyet egy orbitális fej lila hagyma ne tudna megmenteni. Ennek ellenére a kóstolás során nem az önfeledtség tükröződik a mester arcán.
Irénke a Haribo-pizzával korábban már megküldte hadüzenetét Olaszországnak, ezúttal pedig a japán védelmi minisztert ösztönzi arra, hogy újra csatasorba állítsa a kamikazepilótákat. A triceratopsz combjából készült sonka halmozottan szakszerű szeletelése során először a traumatológusok sírnak fel álmukban, majd a paradicsom és a paprika előkészítése során a szusiszakácsok szegezik hasfaluknak a szamurájkardot. A harakiritől vélhetőleg a gusztusos csomókban álló menzás rizs látványa sem tántorítja el őket, mint ahogy az sem, hogy Irénke hasonló eleganciával tölti meg az algalapot, mint Alfred Nobel a dinamitrudakat. (És nincs kétségünk afelől, hogy a gyomorra gyakorolt hatásukban is megannyi párhuzam fedezhető fel.)
Penicillin palacsinta VS tejszínhabos elefántcsök
Zoli bácsi ezúttal egy kétrészes videóban dokumentálja a rakott palacsinta elkészültét: a két képanyag játékideje összesen egy óra, ám érzetre hosszabbnak tűnik, mint a Megfojtott virágok Tarr Béla rendezésében. A mi kicsit sárgább és savanyúbb Jamie Oliverünk az első képanyagban már gondosan előkészítette a palacsintákat, ami miatt dicséretet is érdemelne – feltéve persze, hogy nem egy hét elteltével állt volna neki a folytatásnak. Zoltán úgy döntött, a szó szoros értelmében kiéhezteti közönségét, ami némileg kontraproduktívnak bizonyult: ennek következtében ugyanis a palacsinták azt az érzetet keltik, mintha még II. Ulászló tányérjáról kerültek volna ide. Ugyanakkor a 21.05-nél látható egzotikus gombafaj vélhetőleg nem tudatos gasztronómiai döntés következtében koronázta meg a desszertet.
Végezetül Varga Irén is megvívja waterlooi csatáját a palacsintakészítéssel, ám ennek ellenére is kénytelenek vagyunk az elismerés hangján szólni: ez ugyanis talán egyetlen olyan főzős videója, mely láttán a szalmonellabaktériumok nem tárcsáznák kétségbeesetten az ANTSZ számát. Ezúttal inkább csak esztétikai problémák merülnek fel, igaz, ezek olyan mértékűek, hogy szomáliai éhezők kedvét is elvennék a tesztfogyasztástól. Irén ugyanis a sütés során ódzkodik a teflontól, inkább konyhakéssel kaparja fel a palacsintát, mire a serpenyő bevonata keserves nyöszörgéssel reagál. Emellett a készülő desszert is kísértetiesen emlékeztet egy NDK turista homlokának levedlett hámrétegére, melyen a pudingos kulimász és a fél tubus tejszínhab sem sokat segít. A kész alkotás fenyegetően méreget minket a tányérból, miközben lemondóan dobja le magáról az odahányt eperdarabokat.
