Mindenki szeretne ott lenni a saját temetésén – és nem a koporsóban. Az elvonult mord vénember most meg is teszi, igaz, őt az motiválja, hogy a nagyszabású ceremónián múltja elfojtott titkát minél több emberrel megossza, megindokolja remeteségben töltött keserű évtizedeit, még életében.
Közös vágy
A magyar cím tökéletesen lefedi a Get Low történetét: A temetésem szervezem. A mindenkiben ott búvó vágy, miszerint szeretne részt venni a saját búcsúztatóján, hogy lássa, kik jönnek el – és kik nem –, és mit mondanak, irányítja a film főhősét. Persze csupán látszólag, hiszen sorsa súlyos, nehéz titokkal terhelt, és a fekete komédiába illő ötletet (ott lenni a saját hantoláson) komor tragédia árnyalja. A temetésem szervezem – minden más híresztelés dacára – nem egy groteszk-sötét vígjáték, hanem egy olyas drámai mozi, aminek vannak vicces felhangjai.
[img id=421746 instance=1 align=left img]…és tényleg a temetését szervezi
A három éve készült mozi az operatőrként nevet szerzett Aaron Schneider debütáló nagyjátékfilm-rendezése (a filmet maga is vágta), amit – sajnos – azóta nem követett más alkotás, pedig a film hibái és hiányosságai ellenére ígéretes, remek direktori pályakezdés. A 2004-ben a William Faulkner-novellából forgatott Two Soldiers című kisfilmjével Oscarra érdemesített Schneider ezúttal az 1930-as évekbeli Tennessee állami városkába kalauzol. Pontosabban a kisváros melletti erdőségben megbújó tanyára, ahol – mint utóbb kiderül: önkéntes – száműzetésben él negyven éve a mogorva Felix Bush (Robert Duvall). A szikár, szófukar öregember a helyiek "falurossza", vele rémisztgetik egymást a gyerekek és a felnőttek, többen állítják, hogy hidegvérrel és puszta kézzel gyilkol, és valószínűleg az ördöggel cimborál. A kíváncsiskodó (és légpuskával elriasztott) kölykökön kívül mindenki el is kerüli, így aztán óriási a meglepetés és az izgalom (no meg a félsz), amikor az elvadult, magányos vénség szamár vontatta, rozoga batárján bedöcög a városba. Bizarr elképzeléssel kopogtat be a temetkezési vállalkozóhoz, Frank Quinnhez (Bill Murray): addig rendben volna, hogy elrendezné saját gyász-szertatásának dolgát, ám az idős férfi úgy szeretné, ha ő is jelen lenne, nem a koporsóban, hanem élő valójában. Szeretné, ha minél többen eljönnének a torra, és mindenki elmesélne róla egy történetet. A csőd szélén táncoló Frank kapva kap a lehetőségen, leginkább Felix szemmel láthatóan igen duzzadó bankókötegén, és mindenesét-társát, az ifjú Buddyt (Lucas Black) bízza meg a ceremónia megszervezésével és kivitelezésével. A részvételt serkentendő a vén remete azt is kitalálja, hogy öt dollárért bárki tombolát vehet, a vásárlók között pedig kisorsolják sokat érő erdei birtokát. A végrehajtásba – persze – akadályok csúsznak, a tombolapénznek nyoma vész, Felix múltját és titkát ismerő prédikátornak, Charlie Jacksonnak (Bill Cobbs) nagyon nincs ínyére a szokatlan temetés, és az öregember fiatalkori történetét ismerő asszonynak, Mattie Darrow-nak (Sissy Spacek) sem tetszik a dolog. Az utolsó előtti pillanatban Felix is meghátrál, leginkább önmagától fél, attól, amit nem mondhatott el senkinek, de úgy vágyik elmondani mindenkinek.
Kiváló színészek, kiváló fényképezés
A különös vezekléstörténet (és módszer) középpontjában egy hajdani nagyszerelem vétke és az általa okozott – ha nem is bűn, de – súlyos hiba áll. Pontosabban ennek meggyónása, egy elfecséreltnek tűnő élet igazolása. Ugyan A temetésem szervezem speciális korban és környezetben játszódik, de a feloldozás igénye időtől és kortól független, örök emberi óhaj. Felix sem akar úgy sírba szállni, hogy negyvenéves, maga választotta "börtönbüntetésének" okát ne adja, s mint számkivetett, a közösség bocsánatát-megértését ne nyerje el.
A gyűjtő, a Simon Birch, a kisember és számos tévéfilm és sorozat fényképezője (többek között: Az ügynökség, Odaát) megtörtént események nyomán született forgatókönyvből dolgozott – aminek írói: Chris Provenzano (Mad Men – Reklámőrültek című tévészéria) és C. Gaby Mitchell (Véres gyémánt) –, nagyszerű vizuális képességeiről tesz bizonyságot. A temetésem szervezem csodálatosan és hangulatában imponáló magabiztossággal filmre vitt munka – az operatőr David Boyd volt –, és nagyszerű színészi alakításoknak lehetünk tanúi. A film első számú erőssége a brillírozó Duvall. Páratlanul hiteles játéka miatt lendül át a néző minden (forgatókönyvi) döccenőn, a nagy (leleplező) finálé túlcsorduló érzelmessége is elsősorban neki köszönhetően erőteljes és valóban megrázó. A játékban méltó társa Murray, Spacek és Cobbs, s a Légió és a Halálos iramban: Tokiói hajsza után jó látni Blacket olyan fajsúlyos – "tétes" – szerepben, mint amilyenben a Bőrnyakúakban kapott.
Mindezen a forgatókönyvi aránytalanságok, kidolgozatlan momentumok, kuszaságok (a temetkezési iroda kirablása) rontanak bár, de keveset. Összeszedettebb történetvezetéssel a film a kiváló darabok közé emelkedethetett volna, így emlékezetes színészi alakításokban és remek képekben gazdag olyan darab lett, amely a tévés sugárzásokhoz túl jó, de a mozis élményhez nem minden ízében tökéletes. Az azonban bizonyos, hogy Schneider jó, ügyes kezű rendező, és nagyon biztatnánk, hogy folytassa bátran.
Kinek ajánljuk?
- A fekete humor kedvelőinek, akik a mély és valós érzelmektől sem riadnak vissza.
- Akik szeretik, ha egy film szépen, ízlésesen van fényképezve és értően eljátszva.
- Robert Duvall és/vagy Bill Murray hódolóinak.
Kinek nem?
- Akiknek alapkérdés, hogy egy forgatókönyvben minden a helyén legyen.
- A lassabb folyású drámákat nem kedvelőknek.
- Murray-t kizárólag komikusnak tartóknak.
7/10
