Amerikában rengeteg filmet készítenek az elnökről, az ország legfőbb közjogi méltóságáról. Valóságos és képzeletbeli személyiségekről egyaránt. Persze óriási a különbség a dokumentumokra épülő és a színes fantázia jegyében fogant történetek között. Az előbbi kategóriába tartozó művek szerzői - Abraham Lincoln harcait tucatnyi mű örökítette meg, de a hollywoodi mozi már régen felfedezte magának Rooseveltet, Trumant, Kennedyt, Nixont és a többieket is - többé-kevésbé tisztelik a tényeket. A fikciók írói-rendezői sokkal nagyvonalúbbak. Noha általában nem vallják be: gyakran ők is létező emberekről mintázzák modelljeiket, szabadon csaponganak ide-oda a térben és az időben, olykor merítenek a pletyka folklórjából, de leginkább a "mi lenne, ha?" kérdésével játszanak el. Mi lenne, ha a Fehér Ház ura botrányos viszonyba keveredne. Korrupt ügyekhez asszisztálna. Elcsúszna a politikai manőverek banánhéján. Kimeríthetetlen a témakör, kivált, ha arra gondolunk: az utca polgárát - nemcsak az Egyesült Államokban - minden apróság érdekli, legyen jó vagy rossz hír, ami Amerika elnökével történik.
Wolfgang Petersen, akinek mindig volt érzéke a divatok kiaknázásához (A tengeralattjárótól a Vírusig csupa ilyen filmből áll eddigi, egyébként sikerekben dús pályafutása) két kurrens motívumot épített be a nálunk most bemutatásra kerülő "elnöki jelentésébe". Terroristákat választott hősnek, s lelkesen szítja a Szovjetuniót feltámasztani kívánó utópista lovagok elleni felháborodás tüzét. Ezúttal arról szól a példázat, hogy egy mindenre elszánt vad banda tagjai birtokba veszik az Air Force One-t, az elnöki különgépet, s a hallatlanul értékes túszokért cserébe Radek tábornok, a félelmetes diktátor szabadon bocsátását követelik. Az előzményekhez tudni kell, hogy a közveszélyes politikai kalandort éppen a két nagyhatalom, Amerika és Oroszország összefogása révén fogták el. A banditák - ha már egyszer az elsüllyedt birodalmat akarják feltámasztani és a fasiszta katonai vezérért lelkesednek - szadista szörnyetegek. Váratlan támadásuk szinte sokkolja a repülő biztonságáért felelősöket a légtérben és a földön egyaránt (csak mellékesen és zárójelben említem: az akció megelevenítését a realitásoktól elrugaszkodva vizionálták a vászonra, ha ennyire egyszerű bejutni az egyes számú gép légterébe, akkor ott nem igazán rátermett vigyázók teljesítenek szolgálatot). Maga James Marshall - így hívják Amerika urát - még nehezebb helyzetbe kerül. Már nem védi a testőrök hada, egyedül kell helytállnia - puszta kézzel, ököllel, fegyverrel, furfanggal meg persze szerencsével. A konfliktust bonyolítja, hogy az utasok között van a First Lady és a First Girl is. A döntés alternatívája: vesszenek-e el tömegek a VIP-ekért, százezrek élete árán megmaradjon-e a család?
Hollywoodban mindig leleményes forgatókönyvírók istápolták az elnöki nimbuszt. Ezúttal sincs semmiféle baj. Az elnök különgépe című dráma arról győzi meg a nézőt: a politika magas posztra állított potentátjának sohasem szállhat az inába a bátorsága. Néhányszor ugyan lyukas garast sem lehetne adni az életéért, de állandóan kikerül a bajból, s végül - mindig - a gonoszok húzzák a rövidebbet.
Egyszer már tanulmányt kellene írni arról, hány európai tüsténkedett amerikai mítoszok megteremtésében. A mi Kertész Mihályunk forgatta a Casablancát s a Yankee Doodley Dandyt, melyeknél "jenkibb" mozit nem hordott hátán a föld. A cseh Milos Forman, a lengyel Roman Polanski, az angol Alfred Hitchcock, az osztrák Billy Wilder, a német Fritz Lang és sokan mások - jelképesen szólva - szintén utaztak az elnök különgépén. És most az ugyancsak német Wolfgang Petersen is amerikaibb lett az amerikaiaknál. Méltó társa az a Michael Ballhaus, aki Fassbindernek, Scorsesének és más nagyságoknak fényképezett. Alkalmazkodóképessége fantasztikus (igaz, megengedheti magának: kimeríthetetlen a fantáziája).
Harrison Ford alakítja az elnököt. Fáradt és szürke a szerephez. Mintha citromba harapott volna. Színészi eszköztára szegényes a bonyolult és energikus jellem megformálásához. Glenn Close is főleg rutinból építkezik (mellesleg nem először).
A film helyenként izgalmas, ám alapjában véve minden eredetiség nélküli repülőshow. "Mögöttes tartalma" átlátszó, akár az üveg, ezt azonban meg lehetne bocsátani, ha átütő erejű művészi koncepció fűtené. De nem fűti. Menetrend szerinti járat ez, noha repülés közben baj van az üzemanyaggal, leütik a főpilótát, és felhőbe hanyatlik a gépóriás. Fölösleges idegeskedni. Petersenék nem hagyhattak elveszni egy mítoszt, egy sokmilliós vállalkozást s egy talpig bátor Clinton-kreatúrát.
