Király Jenő szerint a kamionsofőr szakma tökéletes filmes téma, mivel a hatalmas gépmonstrum száguldása a sztrádán a mozgást a maga teljességében bemutató, mozgóképre termett jelenség. A kamionosfilm az abszolút film, mert teljesítheti mindazt, amit a mozgóképtől várunk: erőteljes vizualitást és sebességet, pergő képeket. Ki is aknázták ezt a potenciált főleg az amerikai filmekben, gondoljunk csak az olyan road movie-kra, mint Sam Peckinpah Konvoja vagy a Sylvester Stallone főszereplésével készült Túl a csúcson, melyekben valóban a száguldásé, a kalandé és az akcióé a pálya. Az első játékfilmjével debütáló, eddig inkább dokumentumfilmeket készítő Alberto Fasulo TIR – A kamionsofőr című minimalista útifilmjében leszámol a kamionos Peckinpah vagy Stallone által felépített mozimítoszával.
A TIR ugyanis nem szól másról, mint az olasz utakat szelő horvát extanár, Branko és társa, Maki monoton utazásáról. Mondhatni, Fasulo filmje igazából semmiről sem szól. Brankóék utaznak, esznek, alszanak, zuhanyoznak, pakolnak, felveszik a következő rendelést, néha telefonon balhéznak családjukkal. Branko egyszer megpróbál hazatérni, de kamionossztrájk állja útját. Majd ismét a sztrádát koptatja. Makinak elege van, családja válságban, ki akar lépni a cégtől. Isa, Branko felesége is egyre harsányabban fenyegetőzik. Branko megint pakol. Átvesz egy malactranszportot Makitól. Trágyát lapátol. Majd ismét a volán mögé ül, és folytatja útját…
Sokan pont ezt róják fel Alberto Fasulo kvázi road movie-jának, hogy „nem történik benne semmi”. Nincsenek drámai fordulópontok, sőt drámai jelenetből is kevés van, azok is inkább halk vitatkozások. Fasulo dedramatizál, inkább epizódokból építkezik, és a trivialitásokat mutatja meg. Érezhető dokumentumfilmes múltja, kiindulópontja a valóság, és a realitást végig tiszteletben tartja. Olyan elődei vannak, mint Robert Bresson, Michelangelo Antonioni (a TIR akár Antonioni-film is lehetne), Monte Hellman (a Kétsávos országútból vissza is köszön egy ajtócsapódási effektus, mely itt is a főhős kiüresedését hivatott szimbolizálni) vagy éppen a román Cristi Puiu, Cristian Mungiu és Corneliu Porumboiu minimalista filmjei.
Így hát formai truvájról, filmnyelvi eredetiségről nem beszélhetünk: Fasulo nem akarta megújítani sem a dokumentarista-minimalista stílust, sem az elbeszélői technikákat. A TIR nem ettől érdekes, hanem nagyon aktuális, sokak számára ismerős témája miatt. Ugyanis nemcsak kamionosfilmként lehet olvasni Fasulo drámáját: a kapitalista gazdasági-politikai rendszer, a munkások kizsákmányolásának minden igazságtalansága kerül vászonra a sofőrök romantikától mentes, lélekölő munkáját ábrázolva. Kirajzolódik a család, a magánélet és a munka kibékíthetetlen konfliktusa. Az állandó utazás, az örökös készenlét felőrli a sofőrök − nem mellesleg családapák és férjek − idegrendszerét. Branko és Maki főnöke rendre tudatosítja a keményen dolgozó férfiakkal, hogy nélkülözhetők: ha nem hajlandók a kemény munka után ismét útra kelni, vagy szabálytalan módon kihagyni a kötelező szünetet, otthon maradhatnak örökre, jön helyettük más, aki vállalja. Akinek nincs senkije, csak a gépszörny és az aszfalt.
Brankóék kálváriája megfeleltethető bármelyik munkás- vagy akár középosztálybeli dolgozó sorsának. A rendszer azt sulykolja kezdettől az emberbe: alapíts családot, szülj / nemzz legalább 1-2 gyereket. De a gyerek, a család eltartása pénzbe kerül, az élet viszont egyre drágább, többet kell dolgozni, hogy a gyerek ne nélkülözzön. Az egyénnek le kell mondania vágyairól, meg kell szűnnie lázongó vagy akár másra, jobbra, szakképesítésének megfelelő munkára vágyó embernek lenni gyermekei és szerettei érdekében. A családfők, családanyák identitását a munka és a család szakítja szét. S paradox módon minél többet dolgoznak a szülők gyerekük jólétéért, annál kevesebbet lehetnek velük, annál inkább elidegenednek tőlük. A nézőben könnyen kialakulhat az érzés a nyugodt és a feladatait szolgai monotonitással végző Branko láttán, hogy a film végén már nem is akar visszatérni „problémázó” feleségéhez és gyermekéhez az otthon káoszába. A sofőrélet csak egy tipikus példája a gazdasági kizsákmányolásnak, nem kell ahhoz sem gépmonstrum, sem jogsi, hogy megtapasztaljuk az ultimátumokat adó kiskirály főnökök pénzdiktatúráját.
A TIR nem világmegváltó mű, minden formai vívmányát láttuk már, és talán antihőseivel, tartalmában sem tud sok újdonságot felmutatni. Mégis fontos film, mert nagyon aktuális, valamilyen szinten mindannyiunkat érintő társadalmi problémát vázol fel. Mindezt Fasulo egyszerű, egyenes vonalú, epizódokra redukált cselekményben bontja ki, felesleges mellékvágányok, drámázás nélkül. A TIR pont olyan, mint az élet: ha önámítás nélkül szemléljük, felkorbácsolhatja öntudatlan és monoton mindennapjaink állóvizét.
8/10
