Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária
Jézus Krisztus, Eva Peron és István király után Fenyő Miklós életéből is zenés játék kerekedett. Leginkább az angyalföldi szurkolók örömére.
Fenyő egyszer már megvolt. Néhány évvel ezelőtt a Fővárosi Operettszínházban mutatták be a Hotel Menthol című "musicalt", amelyben olyan jelentős hazai sztárok fakadtak dalra és perdültek táncra, mint Szandi, Csonka Pici és Szulák Andrea. Persze ne képzeljük egy percig sem, hogy a produkció musicalként működött, csupán ürügyként szolgált, hogy a népszerű előadóművészek elénekelhessenek néhány Hungaria-számot, vagyis a Hotel Menthol nettó revű volt, annak viszont korrekt: remek tánckar, pompás díszletek, tisztességesen előadott dalok. A közönség imádta.
A József Attila Színházban nem érték be a Nagymező utcaihoz hasonló recepttel - kapj elő néhány örökzöldet, aztán mindent bele, ami csak a csövön kifér -, többet, tartalmasabbat akartak, és mivel a műsorfüzetben az áll: "az előadás a XIII. kerületi polgármesteri hivatal támogatásával jött létre", gondolhatjuk mindjárt azt is, hogy a cél "egy igazi angyalföldi musical" megalkotása volt. De milyen legyen egy angyalföldi musical?
Természetesen múlt idejű, mivel a klasszikus Angyalföld ma már nem létezik. A gyárakból irodaházak, telephelyek lettek, a le nem bontott bérkaszárnyák egyszerű lakásaiból méregdrága garzonok. Úgy tűnik, a városrésszel kapcsolatos sztereotípia - amit nevezhetünk édesbús prolivircsaftnak - örökre véget ért. Mindez persze nem baj, csakhogy ezzel megszűnt a "tizenhárom" legendája is, amit valamennyire éppen a József Attila Színház generált évtizedeken át.
Persze legendának megtette volna az is, ha például egy Fejes Endre-elbeszélésbe töltenek zenét úgy, hogy ötpercenként felcsendül a Járom az utam a macskaköves úton. Csakhogy manapság ki kíváncsi az ilyesmire? Nyugdíjas-klubdélutánt akarunk, mozgalmi romantikát? Dehogy. És itt jön a képbe Fenyő: gyakorló slágergyáros,
magyar sztár,
ráadásul kerületi
lakos. Hogy a Szent István park azért mégsem a Váci út és a Lehel út között terül el? Részletkérdés. Kellő fantáziával az újlipótvárosi srácot beengedhetjük a tripoliszi bivalyok közé, a rock and rollt az élüzemekbe - és helyben vagyunk. Angyalföld is megvan, nosztalgiának ott a roki és a hatvanas évek eleje, ráadásul igaz történet is akad: a Fenyő család 1956-ban disszidált, majd amikor néhány év múlva visszatért, Mikit valóban megfertőzte a rock and roll.
Innentől kezdve indulhat a sziporka. Tasnádi István librettójában a kamasz Fenyő (a darabban Ricky) hazatérése után azonnal hirdetni kezdi az "igét" a Mauthner Sándor utcában, megalapítja a Hungaria (a darabban Angel Land) együttest, ami persze súlyos konfliktusokkal jár. A kultúrfelelős pártember meg a buta rendőr ahol tud, keresztbe tesz neki, az angyalföldi kemény mag spiclinek tartja, régi szerelme nem törődik vele, apja pedig csak azt mondogatja: "Fogd be a szád, fiam!" Ám ahogy a Játszd újra, Sam!-ben felbukkan Humphrey Bogart mint hivatásos léleköntő, Rickynek is akad egy álommestere, a nagy Jerry Lee Lewis, akit maga Fenyő Miklós alakít. Természetesen egy ilyen pártfogó mellett előbb-utóbb minden jóra fordul, a banda megnyeri a Ki mit tud?-ot a Csavard fel a szőnyeget (a darabban Csavard fel a szőnyeget) című dallal, visszatér a nő, az apa pedig boldog, hiszen a fiúnak "rendes állása" nincs ugyan, de gázsija annál több. Ahogy az egyik dal szövegében áll: "Így lett élüzemből álomgyár."
Az alaptörténettel tehát nincs baj, a musicalek többsége egyébként is karriertörténetet mesél, és miért kételkednénk abban, hogy Fenyő Miklós pályafutásának kezdete ehhez hasonló volt, vagy ha nem, hát így lehet színes? A Méhes László rendezte előadás azonban messze nem musical, sőt a Hotel Menthollal összehasonlítva mint szimpla zenés produkció is jóval szerényebb. Az még a kisebbik baj, hogy a librettó csupán csak arra szolgál, hogy a dalok közti szüneteket kitöltsék valamivel, nevezetesen felszínes, kiszámítható dialógusokkal, ismert poénokkal, könyökünkön kijövő "hatvanasévek-érzés"-sel. De ennél sokkal kínosabb a zenei vonal: a szereplőknek ugyanis semmi más dolguk nincs, mint hogy elénekeljenek egy dupla lemezre való Hungaria- és Fenyő Miklós-dalt - a Csókkirály címűt többször is.
Valójában ezzel szakad el a póráz, innentől kezdve ugyanis lényegtelen, mi volt a rendező koncepciója - "koncert helyett gondolatteli színházi pillanat" -, hogy a jampecok ütik a dobot vagy őket ütik gumibottal, hogy a főszereplő Miller Zoltán színésznek meglehetősen suta, ha egyébként jóképű, sármos és remek hangja van. Úgy tűnik, a sikerhez ennyi bőven elég - akkor minek erőlködni. Szóljanak a jól ismert dalok, a közönség pedig önfeledten vastapsoljon. Fenyő Miklós élete és kora ettől kezdve ugyanúgy lényegtelen, mint az, hogy az előadás nyomán angyalföldi díszpolgár lesz-e belőle, vagy csak díszpinty.
