A mexikói Alfonso Cuarón legfrissebb, világpiacra szánt filmje valahol a két véglet, a tanárosan feltartott mutatóujj és az igényes népszórakoztatás közé esik, és e szerepzavaros helyzetéből adódnak legfőbb problémái.
Világvégékből tele a padlás. A filmvászonra heti rendszerességgel úsznak be a "tíz-húsz-százötven év múlva" vagy a "nem is olyan távoli jövőben" - típusú feliratok, hogy aztán a kamera végigpásztázhasson egy kietlen iparvidéken, egy hajdan volt világváros romjain, vagy egy kihalt földdarabon, amelyet egyszer Földnek hívtak. Valami mindig kifogy, megfertőződik, vagy feltartóztathatatlanul felénk tart, de a lényeg mindig egy és ugyanaz: valamit nagyon elbaltáztunk, s most fizethetünk bűneinkért. Az ilyesfajta, negatív utópiákba csomagolt figyelmeztetéseket lehet tanárosan és szórakoztatóan is csinálni (számos példáját ismerhetjük mindkét kísérletnek), a végeredmény rendszerint attól függ, ki mennyire hajlandó komolyan venni önmagát és a világgal megosztandó üzenetét.
A mexikói Alfonso Cuarón legfrissebb, világpiacra szánt filmje valahol a két véglet, a tanárosan feltartott mutatóujj és az igényes népszórakoztatás közé esik, és e szerepzavaros helyzetéből adódnak legfőbb problémái. Cuaron igen tehetséges, s kellő tapasztalattal bíró filmrendező, aki lokális kisfilmmel (Anyádat is!), középméretű iparosmunkával (Szép remények) és mindenen áttrappoló filmóriással (Harry Potter és az azkabani fogoly) egyaránt bizonyított. Az ember gyermeke mintha mindhárom méret/műfaj ötvözete szeretne lenni. Mintha az idei Oscar-verseny valamennyi kategóriájában nyerni akarna, a legjobb díszletnek járó díjat éppúgy haza akarná vinni, mint a legjobb drámai alakítás vagy speciális effektus trófeáját. Ugyanaz a nagyravágyás, mely a közelmúltban Scorsese Tégláját is elnehezítette, Cuaron filmjének sem tesz jót, mintha ma már nem lehetne beérni egy tisztességes műfaji filmmel, s mindenképpen valami exkluzív tartalmat kellene csempészni az eredetileg tisztán szórakoztatásra programozott dolgozatokba.
Terroristák és szabadságharcosok, karanténba zárt idegenek és dekadens vezérek, katonai terror és anarchia, magányos hősök és felfegyverzett tömegek, kóbor tankok és eltévedt szarvasok - mindez egy helyen, Cuaron fontoskódó sci-fijében. A kívánt eredetiség elérése érdekében a mexikói filmrendező a híradófelvételek nyers valóságát ötvözi a nagyszabású akciófilmek paneljeivel, a film noir-ok reményvesztett antihősét pedig egy olyan történeten vonszolja keresztül, mely csak egyvalamivel végződhet: boldogtalan ám reményteljessel lezárással.
