Fenyő Miklós egy színdarabról és a rock and rollról

Páratlan bemutató helyszíne lesz ma a budapesti József Attila Színház: Méhes László rendezésében ekkor kerül színre a Made in Hungária című darab, amely Tasnádi István szövegkönyve alapján a magyar rock and roll egyik élő legendájának életéről szól. Aki nem mellesleg meg is jelenik a színpadon, Jerry Lee Lewis "szellemeként".

- Színdarab Fenyő Miklósról?

- Jó kérdés... De jó a válasz is: azt hiszem, igen.

- Történet egy Amerikába került gyerekről...

- Történet egy gyerekről, aki a Szent István parkból, ahol született, és ahol felnövekedett, és ahol ott voltak a haverjai, szóval egy közösségi életből kimegy Amerikába a szüleivel. Bekerül egy egészen más kultúrába. És amikor hazajön, azt a kultúrát vagy inkább annak egy részét, amely nagy hatással volt rá, elkezdi terjeszteni a parkban. Elsősorban a zenéről, a rock and rollról van szó, amelynek nyomán ebben a parki közösségben zenekar formálódik. Jellemzően a hatvanas évekbeli hangulatra világmegváltó tervekkel indul, ennek ellenére sikere lesz.

- Hány éves ez a srác? Hány évesen jött vissza Magyarországra?

- Tizenhárom. Kilenc voltam, amikor kimentem.

- Egy kilencéves gyereket ennyire mélyen...

- Nagyon mélyen megérintett ez a zene, a gondolkodásomat, az ízlésemet...

- Hazahozta a rock and rollt, és még?

- Meg néhány lemezt meg néhány rágógumit meg baseballcsapatok fényképeit, egy-két ruhát, a cowboycuccomat, a patronos pisztolyomat...

- Azt mondják: ez a Fenyő a zenében különösen újat nem hozott.

- Nem tudom, ki mondja.

- Mondjuk, én.

- Ja, maga... Én egy zenei érzést és egy életszemléletet hoztam, ami persze nem volt tudatos tizenéves koromban. De ahogy visszanéztem magam harminc-, meg negyven- meg ötvenévesen, mindig azt láttam, hogy amit Amerikában összeszedtem, az alapvetően óriási hatással volt a gondolkodásomra. Ami pedig a zenét illeti, kaptam egy lehetőséget az önkifejezésre. Ezt a zenei önmagamat nagyon sokáig keresgéltem.

Nem volt divat

- Pedig a divat...

- Amikor a hatvanas évek közepén elkezdtem komolyabban zenélni, akkor nem Elvis Presley, nem Little Richard meg Jerry Lee Lewis volt a divat, hanem a Beatles meg a Deep Purple. Na most, egy húszhoz közeledő srác, aki meg akarja mutatni, hogy mi van benne, az előbb rászáll a divatra. A Beatles, egyáltalában a brit zene, ami akkor divat volt, óriási hatással volt rám, mint ahogy mindenkire. De az, hogy ki ez a Fenyő, milyen az egyénisége, az lassan alakult ki. És amikor igazán azt akartam megmutatni, hogy mi van a szívem közepén, akkor mindig rock and rollt játszottam. A hatvanas évek közepén, és később, a nyolcvanas években is. Azt hiszem, hogy ez a műfaj igazán az enyém. S nemcsak arról van szó, hogy annyira belülről, őszintén jön, hanem mert menet közben ez az, amit a legjobban megtanultam. Aminek a nyelvét értem, aminek a nyelvét, mondhatnám, Magyarországon valószínűleg én írtam meg: kapott egy saját nyelvet. Magyarul szól és elmond mindent arról, hogy milyen szabadnak lenni, milyen vagánynak lenni, milyen szemben állónak lenni, pozitív provokatívnak lenni. És hogy ezek előbbre viszik a dolgokat nemcsak a zenében, hanem az élet bármely területén. Ettől van a dolognak még ráadásul valamiféle társadalmi mondanivalója is. Légy bátor, légy kreatív, újíts nyugodtan, menj bele, azt? kész, csináld meg a magadét, ne törődj azzal, mit mondanak azok, akik már begyepesedtek valamibe. Körülbelül ezt mondja, és ezt alkalmazhatod az élet bármely területére.

- A rock and rollba nem lehet belegyepesedni?

- Jó. Lehet, hogy lehet, de én nem tudok... Tessék megkérdezni a közönséget, a legfőbb zsűrit. Erről csak ő mondhat véleményt. Mi adjuk őszintén magunkat, a legjobb érzésünk szerint, és majd a közönség eldönti, hogy ki gyepesedik bele és ki nem. Ez nem az én dolgom.

- Végül is: értékelendő, ha valaki tökéletesen megtanul egy nyelvet, és azon mindent el tud mondani.

- Igen. Nyilvánvalóan keresem az utakat, de ezen a nyelven értek. Én ezzel együtt élek. Ez az életem, és gondolom, ebben hiteles is vagyok. Ami pedig a zenei újítást illeti, amikor provokál, hogy mennyit tettem hozzá a dologhoz... Hát végül is Magyarországon éltem le az életemet, itt működtem. És azért innen, a Szent István parkból olyan divatot kitalálni, amit a világ átvesz, elég nehéz. Állítom egyébként, nem azokon múlik, akik kreálnak valamit. Ez média kérdése. Hogy ennek az országnak milyen médiája volt, és milyen van ma. Kit érdekel az, hogy Magyarországon egy zenekarnak a parkban milyen eredeti őrült ötlete van. Bármilyen lehet, nem lesz belőle divat. Az mindenhol fordítva működik. Hallunk valamit, az inspirál, csinálunk valami hasonlót, és megpróbáljuk a legtöbbet hozzáadni, hogy friss és új legyen, legyen saját mondanivalója. Ez a legtöbb, amit el lehet érni Magyarországon, és azt hiszem, ezt elértem.

- 1969 tavaszán kinn ültem az ifiparkban. Játszották a Belvárost: Lavórban vették róluk a méretet / így a nadrág túl rövidre méretett / Hajuk középen / választva szépen / Jól fésült / A Belváros. Divat volt. Az ifjúság egy részének a divatja. Azóta bármihez hozzányúlt, azzal mindig a divathullám tetejére lendült. Vagy megcsinálta, vagy megülte, vagy egyszerre mindkettőt, de eddig csaknem minden húzása bejött. Hogy van ez?

- Ezt sokan mondják, de nagyon kevéssé igaz. Az Ifjúsági Parkban akkor csináltunk Beatles-műsort, amikor már nem volt divat, amikor majd mindenki Creamet, Jimi Hendrixet, hard rockot játszott. Nem a divatra ültünk rá.

Sikert akartam

- De tele volt a Park...

- Tele volt. Amikor nyolcvanban rock and rollt játszottam, akkor nemhogy divat nem volt a rock and roll, hanem az emberek már nem is tudták lassan, mi az a rock and roll.

- Mégiscsak megérzett valamit, lehet a hiányt.

- Nem igaz, ez nem egy közeledő divathullám volt. Igaz, egy-két dolgot csináltam, ami kifejezetten a divatot lovagolta meg, de ezt is vállalni lehet.

- Mintha mindig megérezné, mi fog feljönni, vagy miből lehet valami...

- Nem tudom, ez mitől van. Ösztönösen csinálok mindent.

- Azt a magyaros nótát is, még a kezdet kezdetén? Az nem volt rock and roll.

- Kezdő voltam. Sikert akartam, őszintén. De nem voltam benne halálbiztos, melyik az én utam. Amikor a Ki mit tud?-on elindultunk, rock and rollt játszottunk, a Csavard fel a szőnyeget! Utána a zsűri kidobott bennünket, hogy ez olcsó, sikerhajhászó műfaj, miért nem a magyar népi zenéhez fordulunk mint gyökerekhez, és abból építkezünk, az sokkal értékesebb. Kidobtak minket, a közönség meg visszaszavazott. Akkor leültünk, hogy most mit csináljunk. Választhattunk: játszunk valami magyarosat, vagy nem érdekel bennünket senki, folytatjuk rock and roll-lal. Rábeszéltem a zenekart az utóbbira. A következő fordulóban, amikor a közönség visszaszavazott bennünket, megint pofátlanul eljátszottunk egy rock and rollt. Érti? Mit csinált a zsűri? A közönség szavazatai ellen nem mert tenni, nem ejtett ki bennünket. Amikor pedig a döntőbe kerültünk, azt mondtam, akkor most kegyet gyakorlunk, csinálunk egy magyaros számot. Megírtam a Belebújok én a meleg subába című dalt, és nyertünk. Csak egy poénnak szántam, semmi többnek...

- Az is volt...

- Fennmaradt valamiért, és állandóan az orrom alá dörgölik.

- Nem volt szándékom.

- Kétségtelen, volt akkor egy irányzat, amely népzenei motívumokat beat hangszerelésben játszott. Volt, akinek jól állt, nekem nem állt jól. Abba is hagytam.

Játsszuk, és kész

- Minden szava rock and roll. Marad ez a következő húsz évben is?

- Ez egyértelmű. Egyébként már Magyarországon sem olyan kategória a rock and roll, mint volt. Már nem úgy emlegetik, mint szűk skatulyás divatot. Az értelmezési spektruma lassacskán olyan széles lesz, mint Amerikában mindig is volt. Amikor egy amerikai azt mondja, rock and roll, akkor nem Bill Haleyra gondol, hanem a rock and roll zenére, amit mindenki úgy játszik, ahogy akar. Az ötvenes években is úgy játszotta, ahogy akarta, ahogy érezte. Alan Fried, a dj, aki a rock and roll szókapcsolatot kitalálta, azt mondta: a rock and roll olyan, mint egy nagy folyó. Csak hömpölyög, hömpölyög, és mindenhonnan érkeznek bele a kis patakok. Mindenki hozzájátssza a magáét, és az egész csak megy előre, alakul és változik. Játsszuk, és kész.

- Hú, de szép... Azok a sorok is szépek, hogy Ha reped a csőnaci, semmi gáz / felruház a rock and roll áruház. De azt már nem én mondom, hogy amikor a Cadillacet bevontatták a színpadra, akkor az több volt rock and rollnál. Akkor valamiféle olyan életérzést akartak megélhetőnek sugallni, amely nemhogy nem fedte a magyar valóságot, hanem inkább semmi köze nem volt hozzá.

- Ebben van annyi igazság, hogy a fantázia szüleménye volt az egész. De felszólítás egyben: bátran fantáziáljatok! Walt Disney álomvilágba ringatta a világot. Olyan álomba, amelybe nagyon szívesen beleringatja magát a világ bármikor.

- Aztán piszok rossz az ébredés.

- Rossz, ezzel egyetértek. De ha mond annyit az álomvilág, hogy jobbá tudod tenni a saját közérzetedet és a saját környezetedet, akkor ha kreatív vagy, ha pozitív energiákat adsz, akkor a környezeted talán színesebbé válik, és ha eljutunk oda, hogy a kreativitásnak a nagy kemény valóságban is utat engednek valaha, és nem akadályozzák, akkor sokat lehet nyerni. Mert Disneyland kapujára az van kiírva, hogy amit megálmodsz, az megvalósulhat. Az valósággá válhat. Ez azt jelenti, hogy rajtad múlik. És pont.