Evés közben jön meg az étvágy

Végre a hazai mozikban is bemutatják a tulsúlyos ápolónő életét bemutató 2010-es Cannes-i filmfesztiválon FIPRESCI díjat nyert alkotást.

Piroska (Gábor Éva) a kórház elfekvő osztályán ápolónő. Életét egyhangúan és egyszerűen éli. Régimódi lány, ha valakit keres az internet helyett például a telefonkönyvet használja. Viszont, ami nem elhanyagolható tény, hogy fehér köpenyében inkább hasonlít egy hentesre mint egy ápolónőre. Ennek ellenére szerethető figura.
Barátja a terepasztalbolond Kálmán sem egy főnyeremény. Inkább egymás mellett mint egymással élnek. Kálmán minden este építgeti terepasztalát miközben operát hallgat, ha épp nem vidéken van és teheneket termékenyít meg mesterségesen. Piroska pedig tévét néz, vagy szobakerékpározik, vagy pontban 8-kor várja Kálmán hívását. De legfőképp eszik. Az éjszakai műszakban egy tálcányi joghurtos gyümölcstortát, otthon este a hűtő fényében csokoládé krémet, még a liftben a hulla mellett is beleharap egy sonkás szendvicsbe. A film nagyon jól ábrázolja Piroska és az étel között kialakuló szinte belsőséges viszonyt. ( Állítom attól hogy végignéztem a filmet legalább én is egy kilót híztam.) Valószínű így dolgozza fel az elfekvőben történteket, amit saját elmondása szerint meg lehet szokni, de nem mindegy milyen áron. Az őt érő kritikákkal vagy vádakkal szemben soha nem lép fel szavakkal, nem reagálja le azonnal, inkább bástyát épít maga köré kalóriákból, hogy megvédje magát, ami egyúttal el is szigeteli őt.

Élete kicsit akkor rázódik fel, amikor a kórház betegosztályára bekerül egy Pál Adrienn nevű beteg, akit pont úgy hívnak, mint Piroska legjobb gyerekkori barátnőjét. Mi valószínű megkeresnénk őt az iWiW-en, de ő nyomozásba kezd, hogy megtalálja rég elvesztett barátnőjét, mint egy megszállott vadászkutya. Felkeresi régi osztálytársait, tanárait és szép fokozatosan egyre többet tudunk meg Adriennről és ami a lényeg Piroskáról.

Bár a történet kissé vontatott. Az események lassan csordogálnak, mert Piroska igen szűkszavú és visszafogott, így a se füle se farka történet nehezen bontakozik ki. Mégis azt mondom az apró emberi pillanatokért, a hangulatokért, a gyönyörű képekért érdemes megnézni a filmet. És soha nem láttuk még ilyen tisztának a MÁV vonatait sem. De azért, hogy valami komolyabbal zárjam, azért azt is érdemes megemlíteni, hogy a piroskát alakító Gábor Éva nem színésznő. Őt állítólag, azért választották, mert ő hasonlított legjobban a rendező által elképzelt személyhez. Szerintem szerencsés választás volt.

8/10 pont