A városfalat a külvilág emelte a kerület köré, a félelem szülte és a strucc-politika.
A történet a közeli jövőben játszódik, a helyszín Párizs, de bármelyik metropolisz lehetne. A város egyik negyede a bűnözés terepe, város a városban, a gettó, amit fal vesz körül. A szemétdombnak egy elfoghatatlan maffiavezér az ura, aki bármit megtehet. Leito (David Belle) minden eszközzel próbál ellene küzdeni, hogy újra lakhatóvá váljon a negyed, hogy lehessen benne élni, hogy a bűnözés eltűnjön az utcákról. A városfalat a külvilág emelte a kerület köré, a félelem szülte és a strucc-politika. Leito bárhogy is próbálkozik, a kiskirályok ellen egyedül kevés. Egyik balul sikerült akciója után, úgy tűnik szeretett húgát is elveszítheti, és ez már neki is sok. A másik történetszál szereplője Damien (Cyril Raffaelli) a szuperzsaru, aki bárhova beépül, profi módon besurran az alvilág legjobban ellenőrzött csatornáin is. Épp egy sikeres akción van túl, mikor érkezik az új megbízatás, melyben csak Leito segíthet neki, ám mielőtt még neki kezdenének az akciónak, a srácot meg kell győznie arról, hogy a segítségére legyen.
A produkció Luc Besson nevéhez fűződik, de csak forgatókönyvíróként jegyzi a filmet, ugyanúgy, ahogy a 2001-ban készült Yamakasi című alkotást is. A B-13, némiképp a Yamakasi folyatásának tekinthető, mind technikai megvalósítás, mind "mondanivaló" szempontjából. A képlet most is egyszerű, jónak kell lenni ebben a kemény világban, ahol végül az arra érdemesek elnyerik méltó jutalmukat. Csak azt nem világos, hogy a kábítószer ellen küzdő Leito, aki a lefolyóba szórja a fehér port, hogyan tud ennyire brutális és erőszakos lenni. Miközben a tisztaság és feddhetetlenség mintaképe, bárkit lever az utcán, ha épp arra van szükség. Harcmodora ötvözi a keleti technikákat a klasszikus hollywoodi sémával, bámulatosan energikus és lendületes a mozgása. A ritmus, az állandó mozgás a meghatározó, így a film is - mindezek ellenére, vagy épp ezért - folyamatos, lendületes és magával ragadó. A bunyójelenetek lehengerlőek, csak a mögöttes tartalom sántít némiképp.
Leito és Damien tehát a jó oldalán harcolnak, a kábítószer és a fegyverek ellen, de tényleg kérdéses hogyan fér össze a mérhetetlen brutalitás az önzetlenséggel és önfeláldozással. Vajon csak úgy téríthető a jó útra a világ, ha jól felpofozunk mindenkit? Csak így fér bele az érthetetlen fejünkbe, hogy jót akarnak nekünk? És mi ahelyett, hogy segítenénk nekik csak gátat jelentünk, ezért minket is leterítenek egy jól irányzott ütéssel? Gyermeteg gondolat, mely már a Yamakasi-t is gyengítette. Akkor egy beteg kisfiú műtétére gyűjtöttek a zord ipari alpinista fiúk, itt a világ - igaz annak csak egy negyedének - megmentése a tét. Az akció - és ezzel, azt hiszem nem árulok el titkokat - sikerrel jár, a falak is leomlanak talán. De mielőtt ez még megtörténhetne, Leito visszatér a falakkal körbezárt körzetbe, mondván bármi is történt és történik majd ezután, ez az otthona. A történet vége "happy end", végül a jó elnyeri méltó büntetését.
