Ezek a kedvenc időhurkos sztorijaink

Van köztük romantikus komédia, sci-fi, akciófilm és még sorozat is.

Lassan 30 éve, hogy bemutatták az Idétlen időkiget, de az időhurkos alaphelyzetet, vagyis amikor a szereplő ugyanazt a napot éli át újra, máig nem tudják megunni a filmesek. És persze, mi, nézők se, különben nem készülne ennyi film a témában. Egyelőre biztos nem fognak kimenni a divatból, sőt: amíg 1993 és 2010 közt tíz időhurokfilm készült csak, addig az elmúlt évtizedben legalább harminchárom. Íme a kedvenceink, amelyek közt vannak szériák és sorozatepizódok is.

Star Trek: Az új nemzedék

A Star Trek-franchise-ban mindig is szívesen játszottak az idővel, az 5. évad Véges végtelen című epizódjában például az Enterprise összeütközik egy téranomáliából előbukkanó űrhajóval, és ennek hatására a teljes legénység kénytelen újra és újra ugyanazt a napot átélni. Az időhurokfilmek többségével ellentétben azonban nekik fogalmunk sincs róla, hogy egy hurokban ragadtak, az állandó déjà vu érzés miatt idővel mégis rájönnek, és sikerül is kitörniük a csapdából. A szabadulás után kiderül, hogy mindössze két hetet töltöttek ebben az állapotban, a másik hajó, a U.S.S. Bozeman legénysége azonban nem volt ilyen szerencsés, ők több mint 90 évig túlóráztak…

Az epizód egyébként 1992 márciusában került adásba, vagyis egy évvel megelőzte az időhuroklázat elindító Idétlen időkig bemutatóját.

Doctor Strange

A Benedict Cumberbatch által alakított Doctor Strange már azelőtt is az idő megszállottja volt, hogy az Ősmágus a tanítványául fogadta, majd elsajátítva a mágia tudományát, a Dormammu nevű lényt már egy időcsapdával győzi el, méghozzá úgy, hogy a sötét dimenzióban időhurokba zárja magát és Dormammut, aki így az örökkévalóságig öli meg őt újra és újra. Dormammu ezt a monotonitást nem bírja sokáig, ezért alkut köt Strange-dzsel: felhagy a Föld ostromával cserébe a szabadságáért.

Boldog halálnapot!

Nehéz már újat hozni a hurokműfajba, de azért időről időre sikerül a filmeseknek bővíteni a palettát. Ilyen nagy ötlet volt a romkom helyet a slasher filmek világát ötvözni az időcsapdás koncepcióval. Christopher Landon filmjének főszereplője egy önmagától eléggé elszállt egyetemista lány, aki a születésnapján az aktuális egyéjszakás kalandja mellett ébred fel, a napja pedig úgy zárul, hogy brutálisan meggyilkolja egy álarcos idegen... aztán másnap újra kezdődik minden.

A legtöbb időhurokfilmben a szerencsétlenül járt főszereplőknek fogalmuk sincs róla, hogyan tudnának megszabadulni, de itt a kezdettől világos a helyzet: a lánynak meg kell tudnia, hogy ki tör az életére, ahhoz, hogy szabadulhasson. A koncepció nagyon működik, nem is csoda, hogy azóta már a 2. rész is elkészült.

Forráskód

A nagy sikerű Hold után Duncan Jones maradt a sci-fi műfajánál, és egy olyan rendhagyó hurokfilmet készített, amelyben nem egy teljes napot, hanem csak 8 percet kell újraélnie a főhősnek. A sztori szerint bombamerényletet követnek el egy vonat ellen. A Forráskód nevű szupertitkos program segítségével a titkosszolgálat emberét, Colter Stevenst (Jake Gyllenhaal) újra és újra visszaküldik a szerelvényre, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékra bukkan, ám a merénylőnek sikerül elmenekülnie. Minél többet tud meg róla, Stevens annál biztosabb abban, hogy meg tudná akadályozni a robbanást, ha egyszer nem futna ki az időből.

A holnap határa

Doug Liman akció-scifije, amely  a japán Hiroshi Sakurazaka All You Need Is Kill című kisregényét dolgozta fel, kivételes film, abból a szempontból, hogy próbál „racionális” magyarázatot adni az időanomáliára. A sztori szerint idegenek özönlik el a Földet, és besorozzák a semmilyen harctéri tapasztalattal nem rendelkező William Cage-et is, és a Tom Cruise által alakított férfi meg is hal az első bevetésen. Előtte azonban fröccsen rá egy kis alienvér, és mint később kiderül, ennek köszönhető, hogy képes újraélni ugyanazt a napot. Rita Vrataski őrnagy (Emily Blunt) szintén megtapasztalta ugyanezt, de vérátömlesztés miatt már elvesztette a képességét. Ők ketten együtt próbálják megtalálni az idegenek gyenge pontját, miközben versenyt futnak az idővel.

Boss Level – Játszd újra

Újra és újra átélni ugyanazt? Honnan is ismerős ez? Igen, a számítógépes játékokból, ahol ha meghalunk, új életet kezdhetünk. A holnap határa is épített a film-videójáték kapcsolatra, de Joe Carnahan akciófilmje még szemérmetlenebbül ötvözi a két médiumot. Az egykori katonával, Roy Pulverrel (Frank Grillo) akkor ismerkedünk meg, amikor már hosszú ideje a hurok rabja, és már pontosan ismeri az életére törő fegyveres támadók minden mozdulatát. A küldetése az lenne, hogy mentse meg a feleségét, de eleinte bárhogy próbálkozik, mindig kifut az időből. Amikor pedig sikerül eljutnia abba a laborba, ahol az időutazással kapcsolatos kísérleteket végzik, várja a főellenség, akit nem más, mint Mel Gibson alakít.

Palm Springs

Ha az akciófilmes kategóriában a Boss Level a legvagányabb hurokfilm, akkor a romkom mezőnyben ez a cím a Palm Springsé. A történet szerint a szakítófélben lévő Nyles elkíséri barátnőjét egy Palm Springs-i esküvőre. Majd másnap is. És harmadnap is. És utána is. Nyles beleszorult egy időhurokba, hasonlóan az Idétlen időkig meteorológusához. A különbség és a nagy csavar az, hogy ebben a verzióban a főhős nincs egyedül, mert kiderül, hogy az esküvő egy másik vendége, Sarah számára is ismétlődik ugyanaz a nap. Ketten együtt próbálják meg kideríteni, miért kell újraélniük az esküvő napját. Közben természetesen egyre jobban összemelegednek, eleinte élvezik a gondtalan öröklétet, de idővel szaporodnak köztük a konfliktusok.

Apró tökélyek térképe

Ian Samuels filmje gyakorlatilag a Palm Springs tiniverziója, ugyanis itt is az a fő truváj, hogy nem egy, hanem két ember ragad benne a hurokban, akik aztán persze összemelegednek. Mark (Kyle Allen) átlagos tinédzser, átlagos problémákkal, akinek pechjére pont azt a napot kell újraélnie, amelyben semmi izgalmas nem történik, azon kívül, hogy apja a jövőjéről akar vele beszélgetni, a húga csapata pedig kikap a focimeccsén. A fiú és a néző is azt hiszi, hogy az uszodában megismert lány meghódítása a küldetése, mígnem a sokadik sikertelen próbálkozás közben szó szerint belép a képbe egy másik lány (Kathryn Newton), akiről kiderül, hogy szintén az időhurok foglya. A napjaik egy részét ezután együtt töltik, de Margaret nem árulja el a srácnak, hogy miért kell mindig ugyanabban az időpontban lelépnie, és Mark közeledését sem akarja viszonozni, pedig látszólag megvan köztük a szikra. A happy end persze a műfaj szabályai szerint így is garantált.

Ki vagy, doki?

A kultikus brit sorozat 1963 óta íródó történetében mindenféle sci-fi koncepcióval foglalkoztak már, és ebből természetesen az időhurok sem maradhatott ki. A kilencedik új évad Az örökkévalóság másodperce című epizódjában az aktuális Doktor (Peter Capaldi) egy elhagyatott kastélyba teleportálódik. Hősünk menekülni kényszerül, de időközben rájön, hogy ez az épület egy speciális kastély, amit az ő személyre szóló kínzókamrájának építettek: mozgó folyosók és a Doktor gyerekkori rémálma kísérti a lelkét, és látszólag semmi kiút nincs erről a helyről, csak a 12-es szoba. A Doktor nagy nehezen rá is bukkan a szobára, ott viszont kiderül, hogy a kastélyban található koponyák mind az ő korábbi verzióihoz tartoznak, és ugyanaz a rejtélyes figura végzett velük, aki most rá is vadászik.

A Doki végül úgy menekül meg, hogy egy teleportációs kamrával lemásolja saját magát minden olyan alkalommal, amikor érzi, hogy közel a vég, előtte viszont nyomokat hagy, hogy a tudatlanul „születő” új verziója kitalálja majd, hogy mit kell tennie. Végül 4.5 milliárd év után tud csak megszabadulni a hurokból, ami abszolút rekord az időhurkos filmek és sorozatok mezőnyében. (Phil az Idételen időkigből elvileg 10 évet tölt el az időcsapdában.)

Loki

A Disney Plusz időutazásos sorozata (amely nekünk is eléggé bejött) nyilván nem hagyhat ki egy ekkora ziccert. A Time Variance Authority (kb. Időeltérési Hatóság) nevű, pángalaktikus bürokratikus szakszolgálat személyzete többféleképpen is használja az időcsapdát. Egyrészt képesek a célszemélyt pár másodperccel „visszatekerni” a korábbi pozícióikba, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy amikor rájuk támadna valaki, nem tudja elérni őket, mert visszaugrik a korábbi fizikai pozíciójába. De van a módszernek egy még kegyetlenebb verziója. Amikor túl sokat rosszalkodik Loki, Mobius ügynök (Owen Wilson) úgy bünteti meg, hogy bebörtönzi egy pár perces időhurokba, ahol kénytelen újra és újra átélni életének egyik legfájóbb pillanatát.

+ 1 Végtelen matrjoska

A Netflix (eddig) két évadot megélt sorozata szemben a legtöbb időhurok-történettel egy nagyvárosban, mégpedig New Yorkban játszódik, ahol a  játékfejlesztőként dolgozó Nadia éppen a 36. születésnapjának ünnepli, amikor életét veszti. Nem másnap reggel, hanem még a születésnapi parti közben indul újra a napja, de így is van rá ideje a menetrendszerűen bekövetkező halála előtt, hogy megpróbálja kitalálni, miért történik vele mindez. Csak az első évad végén derül ki, hogy ő sincs egyedül, ekkor talál rá Alan Zaveri-re (Charlie Barnett) aki szintén újraéli ugyanazt a napot.

via: Looper