Ezeket a programokat ajánljuk hétvégére

Több vidéki fesztivált is kipécéztünk, tessék kimozdulni a fővárosból, és megnézni a levendulákat!

Tű Fokán Művészet Fesztivál – Garáb, június 27. - július 1.


Az alternatív közösségeket összefogó, családias művészeti fesztivál műhelyeivel és koncertélményeivel évről évre több látogatót vonz. A Tű Fokán Művészeti Fesztivál egy különleges, egyedi műhelyekkel és különböző szubkultúrákból érkező előadókkal tarkított öt napos program, amit idén hatodik alkalommal rendeznek meg. A résztvevő érdeklődők egy különleges nyári élményt élhetnek meg együtt egy értékteremtő nyitott közösségben. Minden évben különleges műhelyekkel és koncertélményekkel jelentkezik.

Zsolnay Fényfesztivál – Pécs, Zsolnay Negyed, június 28. - július 1.


A napfelkelte fényerejét megközelítő ragyogás várja a Pécsre érkezőket a Zsolnay Fényfesztiválon, június 28. és július 1. között. Az ország első fényfesztiváljának káprázatos fényfestett alkotásai itthon egyedülállók, a programkavalkádot pedig nemzetközi fellépők utcai attrakciói és koncertjei gazdagítják. Ebben a négy napban mindent beragyog a fény, amit alátámaszt az is, hogy idén több mint 2,5 millió lumen fényerő lesz jelen a fesztiválon, ami megegyezik egy akkora világítótorony fényerejével, amely Franciaország partjairól képes átvilágítani Anglia kikötőibe.

Tihanyi Levendula Fesztivál – Tihany, Belső-tó partja, június 29. - július 1.


A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a tihanyi Németh László Művelődési Ház szeretettel vár mindenkit a XIII. Levendula Hetekre és Levendula Fesztiválra. A levendula `SzeddMagad` akció előreláthatóan 2018. június 22-én kezdődik és a virágzás függvényében, a készlet erejéig tart. A levendula fontos és kiemelt szerepet játszott Tihany történetében, mai napig jeles hagyományai vannak a levendula termesztésének és feldolgozásának. Ezek a hagyományok elevenednek fel minden évben a Levendula Fesztiválon. A fesztivál fénypontja a levendula-aratás, amely során bárki kipróbálhatja ezt a munkát is.

Derby Fesztivál – Budapest, Kincsem Park, június 29. - július 1.


Századelős hangulat, lélegzetelállító lóversenyfutamok, ingyenes gyerekprogramok és ismert előadók esti koncertjeivel várják az érdeklődőket. A gasztronómiai élményekről számos kiállító gondoskodik, különböző ízvilágokban kalandozhatnak, de a borkedvelők poharai sem maradnak szárazon. Utazzon vissza a lóverseny aranykorába, amikor ez volt a legrangosabb szórakozási lehetőség; élmény, találkozóhely, sport és játék egyben. Ínycsiklandó ételekkel várják a fesztivál szakácsai. Találkozhatnak guruló büfékkel, biciklis fagylaltárussal. Változatos gyerekprogramokkal és számos meglepetéssel várják az érdeklődőket.

Szegedi Szabadtéri Játékok - Szeged, június 29. - augusztus 18.

A 2018-as évad is operával indul, ismét egy népszerű szerző közönségkedvenc művével igyekeznek majd elkápráztatni nézőket. Verdi Rigoletto-ja kerül színre június 29-én és 30-án. Az operát utoljára 1987-ben lehetett látni a Dóm téri deszkákon. Idén szeptemberben mutatja be a Zikkurat Ügynökség minden idők egyik legkedveltebb musicaljét, a Hegedűs a háztetőn című darabot, Alföldi Róbert rendezésében. Július 6-án és 7-én a Szegedi Szabadtérire érkezik Tevje, a tejesember és Anatevka polgárainak története, így végre a szegedi nézők is dúdolhatják a Ha én gazdag lennék című slágert. A Hegedűs a háztetőn ugyanis most szerepel először a jövőre 87 éves fesztivál műsorán.

Egy csónakban evezünk - V4 Évadzáró ünnep - Várkert Bazár, Müpa, június 30. 

A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnökség évének záróeseménye egy egész napos rendezvénysorozat, mely két helyszínen és az őket összekötő Dunán zajlik június 30-án a MÜPA és a Várkert előtt. Várják az érdeklődőket a MÜPA és a Várkert előtt reggel 10 órától egész nap ingyenes programokkal. Gyermeknek bábkészítés, mesejátékok, az egész családnak számtalan izgalom, gasztrokulturális kínálat és beszélgetések, irodalmi ízelítők, koncertek széles választéka és filmvetítés a négy ország közös kulturális kincseiből. Az est zárásaként a MÜPA-nál V4-es Operett Gálát láthat a nagyközönség az épület mellett elhelyezett óriás kivetítőn. A gálán Rost Andrea és a Nemzeti Filharmonikusok művészeivel a visegrádi országok sztárjai lépnek színpadra.

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár, Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatonszemes, augusztus 26-ig

Az ország leghosszabb összművészeti fesztiválja a Balaton partján egész nyáron át, 2018. június 22. és augusztus 26. között, keddtől vasárnapig nívós színházi előadásokkal, könnyűzenei koncertekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget. A szervezők sok újdonsággal, sokszínű programkínálattal és minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást biztosító produkciókkal készülnek.