Ezt a feltételt szabta Michael Douglasnek Catherine Zeta-Jones, amikor randizni kezdtek

A színész elárulta azt is, melyik két szót kerülik a veszekedések során.

Michael Douglas a Graham Norton Show-ban mesélt arról, hogyan indult a kapcsolatuk Catherine Zeta-Jonesszal. A színész 1998-ban, a Deauville-i Filmfesztiválon találkozott először későbbi feleségével, akit már korábban kiszúrt a Zorro álarca című filmben. Annyira megtetszett neki a walesi színésznő, hogy azonnal megkérte a sajtósát, szervezzen neki egy bemutatkozást.

Az első találkozásuk alkalmával Douglas meglehetősen határozott kijelentéssel állt elő: „Tudod, én leszek a gyermekeid apja.” A románc kibontakozása előtt azonban Zeta-Jones feltételt szabott a színésznek.

Ha ezt komolyan gondoljuk, rendbe kell szedned magad”

– idézte fel a színésznő „kérését” Douglas, aki ekkor már elvált, és más nőkkel is találkozgatott, ezért öt telefonhívást kellett megejtenie, hogy lezárja ezeket a kapcsolatokat.

A történetet Douglas a One Helluva Ride című memoárjában is felidézte. Első feleségétől, Diandra Lukertől 1995-ben különvált, ezt követően pedig több kapcsolatot futtatott különböző városokban párhuzamosan. Zeta-Jones azonban egyértelművé tette, hogy kizárólagos kapcsolatot szeretne. A könyvben Douglas így emlékezett vissza a beszélgetésre: „Mondtam neki, hogy várjon egy kicsit, öt gyors telefont kell elintéznem. »Ötöt? Öt telefonhívást kell lebonyolítanod?«”

A memoár a házaspár nehezebb időszakairól sem hallgat: Douglas a 2013-as különválásukról, majd a következő évben történt kibékülésükről is ír. A Sunday Timesnak adott interjújában ezt közös erőfeszítésként jellemezte. „Jól vagyunk. Jó formában vagyunk” – fogalmazott.

A házasságuk tartósságának titkáról pedig a PEOPLE magazinnak beszélt. Szerinte a humorérzék és a kommunikáció különösen fontos:

Egy jó humorérzék nem árt, ez az első. Aztán pedig az, hogy megbeszéljük a dolgokat.”

Michael Douglas felhúzta magát a „nepo baby” vitán

A színész apja, Kirk Douglas rengeteg tett, hogy fia karrierjét egyengesse, aki szerint ez minden más szakmában is így van.

Tovább

Douglas hozzátette, hogy vitáik során igyekeznek kerülni a „mindig” és a „soha” szavakat, és megpróbálják a másik szemszögéből is látni a helyzetet. „De azért jól is kell érezni magunkat együtt” – tette hozzá.

Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones 1998-ban ismerkedtek meg, 2000 novemberében házasodtak össze. Két gyermekük született: Dylan és Carys.

Via: Unilad