Új magyar thriller készül Nagy Katica főszereplésével

A Törékeny áramlat főszereplői Nagy Katica, Danis Lídia, Bordás Roland, Trill Zsolt.

Új filmet készít Buvári Tamás (Magdolna, A másik érintése, Föld és vas), amely az alkotók meghatározása szerint „ipari thriller”.

A Törékeny áramlat magánbefektetői stratégiával, koprodukciós együttműködésekkel, közvetett állami támogatás igénybevételével valósul meg. Forgatása a tervek szerint 23 napon át tart három évszakon keresztül, ebből az őszi 9 napos etap októberben sikeresen lezajlott.

Nagy Katica és Danis Lídia (Fotó: Sós Zoltán)

 

A szinopszis:

2026, Magyarország. Egy vízzel elárasztott ipari zónában gyerek holttesteket találnak. Galla Ildikó rendőrnyomozó, profilozó indul a szövevényes, a múltban eredő indítékok után, miközben az ipari létesítmények hűtőtavaiból további holttestek kerülnek elő. Ildikó az ügy megoldásával együtt a gyerekkori traumáját is próbálja feldolgozni, míg a film párhuzamos szála rávilágít egy sorozatgyilkos családjának tragédiájára. A hatalom, a profit és a politika érdekeit szolgáló közegben ismét a kis ember és a természetes környezet sérül végérvényesen, és talán soha nem gyógyítható módon.

A film főbb szereplői Nagy Katica, Danis Lídia, Bordás Roland, Trill Zsolt, Karácsony Gergely, Csöngyössy Csenge, Buvári Lilla, Egyed Attila, Kalivoda Imre. Operatőre Tóth Zsolt, zeneszerzője Barabás Lőrinc, producerei Ruzsinszki Ádám, Rajna Gábor, Turós-Máté Kinga.

Fotó: Sós Zoltán

 

A film utómunkái a téli és tavaszi forgatási etapok befejezése után kezdődnek el, és várhatóan 2028 elején kerülhet majd a nézők elé a produkció.

Lesz addig is Buvári-film a mozikban: 2027. január 21-étől vetítik a Föld és vas című szerzői drámáját, amely elnyerte a legjobb film díját a Los Angeles-i Független Magyar Filmek fesztiválján, és ugyanitt Trill Zsolt a legjobb színész, Buvári Lilla pedig a legjobb színésznő lett. Korábban a film operatőrei, Kovács Claudia, Lovasi Zoltán, Tóth Zsolt a szolnoki Zsigmond Vilmos fesztivál HCA-díját nyerték el a film kiemelkedő fényképezéséért.

Forrás: Black Swan Kft.(Fotó Sós Zoltán)