A nyílt világú játék régóta várt folytatásának beharangozóját négy óra alatt közel húszmillióan nézték meg, közel áll ahhoz, hogy nézettségi rekordot döntsön.
Több mint egy éve jött ki az első előzetes a Rockstar Games egyik legsikeresebb nyíltvilágú játékához, a Grand Theft Auto VI-hoz, de a rajongók már évek óta várják, hogy végre játszassanak az új résszel. Az első, másfél perces kedvcsináló annak idején Guinness-rekordot is döntött, mivel a 24 óra alatt a legtöbb megtekintést szedte össze YouTube-on, és pár nap alatt már közel 125 millióan látták. A frissen megjelent új, hosszabb előzetes pedig jó úton halad afelé, hogy megdöntse ezt.
Az első előzetes

Tíz éve várjuk a legendás botrányjáték folytatását, és még várhatunk is rá két évet.
Lássuk!
Harmadik helyezett
Cikkünk írásakor a megtekintések száma közelít a 60 millióhoz, majdnem félmillió hozzászólás érkezett már, és 4 és fél millióan lájkolták, és egyetlen dislike sincs rajta.
A franchise előző része, a GTA V 2013-ban jelent meg, és tíz év alatt 190 millió példányt adtak el belőle, így minden idő harmadik legkelendőbb játéka lett az első helyen álló Tetris és a második helyezett Minecraft után.
Az is sokat elárul a játék népszerűségétől, hogy az online játszható multiplayernek még mindig jelentős felhasználói bázisa van. No de nem is húzom tovább, lássuk az új előzetest:
(via Gamesradar, Forbes)