Nehezen, de hazánkba is eljutott a mozis forgalmazásig Az osztag című kolumbiai horror. Latin-Amerika különleges hangulatát, a komoly társadalmi kihívások okozta pszichológiai nyomást sajnos most nem érezhetjük, ez a film ugyanis nemes egyszerűséggel lapos.
Pedig nem kellett volna feltétlenül így lennie. A horror nagy részében ugyanis a köd, a csend és a sötétség fojtogatja a nézőt. Majd megint csend, még több köd, hajnali kilátástalanság. Aztán hirtelen… semmi! Ez hatalmas csalódás egy katonákkal operáló horrorban, de sajnos gyilkos golyóra vagy csak egy sima lövésre, valamely fegyver első elsülésére majd negyven percet kellett várnunk egy olyan filmben, amelyben csak a hadsereg egységei szerepelnek.
Pedig Az osztagról, ami több mint másfél évvel a hazai ősbemutatója és rengeteg fesztivál szereplés után érkezett Magyarországra, különböző sikerei alapján joggal feltételezhetnénk a horror különlegességét. Története remekül hangzik: valahol Közép-Amerikában a gerillák elleni háborúban bevetésre küldenek egy osztagot, a feladatuk egy hágó őrzése addig, amíg új parancs nem érkezik. Csakhogy a hágó csúcsán lévő katonai bázison egyre furcsább dolgok történnek, és a képzelt vagy valós természetfeletti események hatására a katonák idegei szép lassan felőrlődnek a nyomasztó, idegtépő várakozás alatt.
A spanyol és argentin szponzorációval megvalósuló film hatalmas előnye a tökéletes környezet megtalálása. A katonai bázis a körülötte állandóan jelenlévő köddel, a néha megvillanó végtelen távolságokkal, a nedves-esős klíma a nézőt is fojtogatja. A várakozást csak fokozzák a korábbi osztag által hátrahagyott naplórészletekkel és a szinte zajjá nyújtott zenei hatásokkal. A kiváló vágás, a jól felépített és elnyújtott jelenetek a horror ősi szabályai szerint játszanak a nézők idegeivel.
A támaszponti hangulat és a világtól elzárt légkör a horrorokban jártas nézőt A dologra emlékeztetheti, csakhogy van egy hatalmas különbség John Carpenter remekművéhez képest: Az osztagban nem történik semmi. A készítők egyszerűen elszúrták, csak a szorongató atmoszférára feküdtek rá, a horrorok másik fontos kellékét, a kaszabolást vagy váratlan gyilkolást szinte teljesen hanyagolták.
Sajnos a katonák halála nem látványos, a szereplők elhullása tartalmatlan. Vérrel és üszkösödéssel szembesítik a nézőt, ami bár elborzaszt, félelmet nem kelt. Túl sokszor alkalmazzák a filmes ijesztgetési módszereket, így viszont azok kiüresednek, és végül inkább idegesítővé válnak. Pedig a végkifejlet igazán érdekes, a szereplők megbomlása hiteles (köszönhetően a meglepően jó színészi alakításoknak), de sajnos ebben már csak azoknak lesz részük, akik képesek voltak ébren kibírni a túl hosszúra nyújtott felvezetést.
Összességében nem jár rosszul az, aki megnézi Az osztagot, ugyanakkor azt is tudni kell, hogy nem ez a film újítja meg a műfajt. Egy hónap múlva már szinte biztosan nem fogunk emlékezni erre a horrorra. De akinek elege van a hollywoodi sablonhorrorokból vagy a művészi adalékkal kiegészített európai társaiból, az most menjen a mozikba, mert ilyen alkalomra nem lesz lehetősége még egy jó darabig.
Értékelés: 5/10
