Aknay János

festőművész, képzőművész, szereplő
Született: 1949. február 28. (75 éves) (Magyarország, Nyíregyháza)
Film: 3 db


Festőművész. 1972-ben alapító tagja, s azóta is egyik meghatározó egyénisége a mai napig működő, s mára legendássá váló Vajda Lajos Stúdiónak. 1976-ban fölveszik a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába, 1977-ben a Művészeti Alapba, 1983-ban pedig a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetségébe. Az alaptagsága előtt hét másik vajdás társával együtt műanyagokkal kísérletezik a leninvárosi (ma Tiszaújvárosnak hívjuk) Tiszai Vegyi Kombinátban (a TVK-ban). Jelen van a helyi Grafikai Műhely megalakításánál /1980/, s ott serénykedik az Art-éria Galéria alapítói közt /1986/. Számos formában és leleménnyel segíti a marosvásárhelyi fiatal képzőművészeket (az egykori MAMŰ csoport tagjait), támogató célzatú kiállítást szervez az erdélyi menekültek érdekében és a falurombolás ellen /VLS Pinceműhely, 1988/, demonstratív jellegű tárlattal tüntet társaival 1956 mártírjainak méltó elismertetéséért /VLS Pinceműhely, 1989/. 1985-től 1993-ig a Zebegényi Szőnyi István Művészeti Szabadiskola rajz- majd festőtanáraként tevékenykedik. 1994-ben egyik alapító tagja a PATAK Csoportnak, és ugyanettől az évtől kezdve ef Zámbó Istvánnal és Vincze Ottóval egyetemben rendszeres vendége a 2004-ig működő németországi Mythen csoportnak. 1992-ben Bereznai Péterrel, Kis Tóth Ferenccel, Matyófalvi Matyó Gáborral és Vincze Ottóval (Dr. Hann Ferenc művészettörténész-ideológus közreműködésével) megalakítja a sajnos csak rövid életű Pentaton csoportot, részt vesz a helyi Szabadtéri Szoborkiállítás elindításában /1995/, tesz-vesz, ha kell, nyilvánosan protestál a Régi Művésztelep megmaradása érdekében, és készségesen adakozik művei felajánlásával bármilyen jó ügyért (például a MűvészetMalom létrejöttéért stb.), amely a város kulturális érdekét szolgálja. De megtaláljuk őt az országos jellegű képzőművészeti szervezetek tisztségviselői között is (MAOE Képzőművészeti Szakosztálya /2001-05/; HUNGART Vizuális Művészek Közös Jogkezelő Társasága Egyesület; Nemzeti Kulturális Alapprogram Képzőművészeti Kollégiuma /2004-08/; Képzőművészek Batthyány Köre; Szentendre Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közalapítvány; Magyar Művészeti Akadémia) és még sorolhatnánk.

Film (3)

Hozzászólások