A musical történetének talán leghíresebb, legnevesebb szerzője, Andrew Lloyd Webber egyik legsikeresebb darabjának filmváltozata kerül most a mozikba: a Gaston Leroux 1911-ben megjelent regénye nyomán született Az operaház fantomja közel két évtizede töretlen sikerrel megy a világ színházaiban. Vajon a mozikban is folytatódik a sikersorozat?
A párizsi operaház fiatal kóristalánya (Emmy Rossum) a társulat ünnepelt dívája (Minnie Driver) helyére lép, amikor az szeszélyei miatti sértődöttségében faképnél hagyja a társulatot. Mindenkit elkápráztat az új szoprán szépsége és hangja - különösen a színházat patronáló fiatal nemesurat (Patrick Wilson), s kiderül, hogy Christine-nel gyermekkorukban játszótársak voltak. A tömegből előlépő új csillag azonban titkot őriz: pallérozott, éteri hangját titokzatos mesterének köszönheti, akit ő a halott apja által ígért "zene angyalának" hisz. Hamarosan kiderül, hogy az "angyal" nem más, mint az operaház személyzete által rettegett titokzatos fantom (Gerard Butler), akinek nincs ínyére rajongott tanítványának színre lépése. Az egyre sértettebbé váló beteg lelku zseni - akinek kilétét csupán a balettmester (Miranda Richardson) ismeri - kegyetlen tettek sorozatára ragadtatja magát...
Egy filmen - különösen, ha az egy másik közegből származik - elsősorban a sokat emlegetett filmszerűséget kéri számon a néző, ami legtömörebben talán az adott mű filmnyelvi "lefordítottságát" jelenti. E film esetében ez mintegy két zseniális alkotó, a forgatókönyvíró-zeneszerző-producer Webber és a rendező Joel Schumacher (Egyenesen át, Összeomlás, 8 mm, Hibátlanok, A fülke) alkotói "párharca" nyomán bukkan fel itt-ott. Ahol Schumacher győzött, ott él a film, ahol Webber, ott statikus színházi közvetítés-részleteket láthatunk. Ezen túl már csak hab a bosszankodás tortáján a Fantom elnagyolt jelleme. A vérbeli romantikus hős-karakter elhalványodik. Csepp rokonszenvet sem éreztem iránta: nárcisztikus, lelki beteg géniusznak tűnt, aki saját szenvedéseiért akar revansot venni a világon - vagyis annak számára létező szeletén. A nem túl változatos dramaturgiáért és jellemábrázolásért azonban a fül élménye kárpótol: a musical dalai pazar interpretációban csendülnek fel.
Sokat tépelődtem indulataim jogosságán. Biz' isten úgy érzem, felnőttem már a zenés műfaj befogadására, ám a moziban ülve mégis gyakran úgy éreztem magam, mint amikor tízéves koromban a családi operabérlettel harmadszor kellett pótelőadásként végignéznem ugyanazt a darabot. Ez Az operaház fantomja hiába míves kivitelű alkotás, túlságosan is ragaszkodik színpadi eredetijéhez. Persze, ha kellően türelmesek vagyunk, azért találhatunk felemelő pillanatokat (amikor a Fantom először viszi a birodalmába Christine-t). Webber- és musical-rajongóknak pedig már csak ezért is érdemes beülni a moziba. Korábbi fantom-élményeikhez képest azonban kevés többlettel lesznek gazdagabbak: e film csupán egy celluloidra rögzített, "feltuningolt" musicalelőadás, a mai film- és trükktechnika lehetőségeinek kihasználása nélkül. Fantomfilm, amely remélhetőleg jó iskola az alkotóknak, hogy következő musical-filmrevitelükkor bátrabban hozzá merjenek nyúlni az alapanyaghoz.
