Michael Moore nevét az idei Oscar-osztáson megtanulta az egész világ. A nagydarab, szakállas rendező, amikor a magyarul Kóla, puska, sültkrumpli, (eredetiben Bowling for Columbine) című dokumentumfilmjéért átvette a díjat, magával vitte az összes dokumentumfilmes jelölt kollégáját a színpadra. És egy rövid, de egyértemű Bush- és háborúellenes kis beszédet rittyentett.
Annak rendje-módja szerint le is hazafiatlanozták, mire Moore a sajtóban azt válaszolta: "Akkor vagy hazafiatlan, ha hallgatsz arról, amit rossznak tartasz. A hallgatás kétszínűség. Szeretem a hazámat, és azt akarom, hogy maradjon szabad és nyitott." Hozzátéve, biztosan a madarakról beszélt volna, ha madarakról forgat filmet, de miután a filmje az erőszakról - és a globális erőszakról - szól, úgy érezte, erről kell mondania valamit.
Addigra Moore új filmje már megdöntött minden dokumentumfilmes nézettségi rekordot Amerikában, a Buta fehér ember című könyve (amely magyarul nemrég jelent meg) pedig 53. hete tartotta magát a bestseller-listán. Szakmai híre ennél jóval korábban eljutott Európába, a kilencvenes évek elején Schiffer Pál például már a legnagyobb elismeréssel emlegette az 1989-es Moore-film, a Roger és én műfajteremtő újdonságát. A kemény társadalombírálat és a szórakoztató előadásmód összhangját.
Az éles társadalomkritika és a csípős humor a Kóla, puska, sült krumpliban is remek összhangban fér meg egymással. Moore kiváló érzékkel ügyel arra, hogy a játékfilm hosszúságú dokufilmje a lehető legjobb hatásfokkal működjön, a lehető legszélesebb körben szóljon azokhoz, akiknek készült. Amit megmutat, az nem a győztes Amerika, hanem a félelmükben felfegyverkezett emberek Amerikája. A civileknél felhalmozott arzenál negyed milliárd darab lőfegyverre tehető, és Moore igazi merészsége abban áll, hogy miközben feltérképezi a jelenség gócait, a maga személyes véleményét fejti ki a társadalmasított erőszak gyökereiről, okairól. Szerinte nemcsak Amerika jelenét, hanem a történelmét is a félelem kultúrája hatja át, a nemzedékek sorába ültetett félelem szüli a fegyverek, az erőszak - nemzetközi összehasonlítással alátámasztott - példátlan kultuszát.
A film eredeti címe az 1999-ben, a Colorado állmbeli Littleton városka Columbine középiskolájában történt tragédiára utal. Arra, amikor a napjukat a szokásos bowlinggal kezdő diákok, betérve az iskolába, 12 társukat és egy tanárt agyonlőttek. Moore a vérengzésben nyomorékká lett diákokkal elmegy a nagy áruházlánc központjába, ahol bárki annyi töltényt vásárolhat, amennyit akar. Felkeresi a kertvárosi "helyőrség" lőgyakorlatozó tagjait, vizsgálja a párnájuk alatt nagy kaliberű revolverrel alvók mentalitását, beszél napalm-gyártó gyerekekkel, akik az Anarchisták szakácskönyvének receptjeivel múlatják az időt. Egy társadalmi méretű paranoia, a félelem és elfojtás következtében jelenlévő állandó robbanásveszély jellegzetes amerikai megnyilvánulásainak jár utána. Az abszurd tragikomédiába illő jelenségek közt is az első helyen áll a film nyitójelenete. Moore betér egy bankba, s jutalmul, mint mindenki más, aki számlát nyit, puskát kap ajándékba úgy, hogy a bank raktáron tartott többszáz féle fegyvere közül választhat. Döbbenetes az interjú az egykori filmsztár Charlton Hestonnal, aki ma a Ku Klux Klan utódjaként létrejött Országos Lövész Egyesület megveszekedett szószólója, s aki egy kellemetlen kérdés után faképnél is hagyja Moore-t.
Az amerikai társadalom erőszak-kultuszának sokfelé ágazhat a gyökere, Moore felállítja filmjében a maga elméletét, és ebben elmegy a végső határig, nem kímélve se illúziót, se mítoszt. Kemény, bátor filmes.
