Odalent délen, a fülledt Georgia államban vagyunk, ahol még mindig verik a négereket - ha nem is ököllel.
Ismerkedjünk meg egy börtönőr-dinasztiával. Három férfi, három nemzedék. A nyugdíjas nagyapa és a karrierje csúcsán álló apa érzéketlen állat, ám a legkisebb fiú már az új, puhány vonalat képviseli, hogy mást ne mondjak, haverkodik a szomszéd nigger kölkökkel.
Kivégzésre készülnek a börtönben, a halálraítélt csinos, fekete fiú. Az első gondolatunk természetesen az, hogy ártatlan, hiszen sokszor láttunk már ilyet, de nem, ő rossz, nagyon rossz. Nem tudjuk, miért, de el kell hinnünk, hiszen ő maga mondja túlsúlyos kisfiának a beszélőn. Meg azt, hogy légy jó mindhalálig!
Szépséges felesége persze nem tud megbocsátani neki, csak a cigiket szívja egymás után.
A fekete fiút kivégzik, a legkisebb börtönőr öngyilkos lesz, a túlsúlyos gyereket elgázolja egy autó. És a film csak most kezdődik...
A börtönőr apa és a fekete özvegy egymásba szeret. Noha véletlenül találkoznak, és papírforma szerint gyűlölik a másikat, egymásra utaltak. A férfi otthagyja a börtönt, vesz egy benzinkutat. A nagyapa persze beszól, így aztán mehet a szeretetotthonba. Aztán a nő rájön, valójában ki is ez a pasas. De - ahogy a film plakátján olvasható - a szerelem mindent legyőz.
Régen láttam már ennyire nyomasztó és unalmas filmet. A kitérők nélküli történet lassan csordogál, mint a szennyvíz a folyóba, a szereplőkről csupán sejtéseink lehetnek, kifélék, mifélék, hiszen semmi másuk nincsen, csak a fantáziánkra bízott múlttal terhelt jelenük.
A három haláleset mellett legfeljebb az biztos, amit éppen látunk, se fordulat, se izgalom, hőseink a dolgokat egyszerűen intézik el. Együtt vannak, és kész. Tamás bátya árnyéka rajtuk. Több mint két órán keresztül.
Marc Forster rendező szándéka kétségkívül tisztességes a maga módján. Népnevelés Hollywoodból, ki látott ilyet? Megmutatni az elbutult közönségnek, hogyan fest a valóság, igazából milyen "az élet". Ilyen. Nyomasztó, unalmas, lassú és még hosszú is.
Vágások sem akkor vannak benne, amikor a producer akarja, hanem amikor... ki is? A Mindenható. Vagy a sors. Mert ez egy ilyen világ. Csak úgy hemzsegnek benne az eltorzult lelkű alakok, akik egy kis melegségre vágynak. Ti. Én.
Bárcsak ennyire egyszerű volna! Akkor mindenkinek - miként Halle Berrynek, a film női főszereplőjének - Oscar-díjat adnának az alakításáért.
