A képernyő hatalma
Akik ezt a szöveget olvassák, túlontúl is tisztában vannak vele, mit jelent, ha egyszer csak elsötétül a képernyő, s akárhogyan, majd akármivel püföljük a billentyűzetet, sehogyan sem sikerül egy kósza villogó pixelt varázsolni a fekete monitorablakra. Nincs olyan ember, aki örülne egy ilyen eseménynek, legfeljebb az unatkozó hanyagolt családtag, de ő is csak addig, amíg le nem ül a gép elé. A dolognak azonban ez csak az egyszerű mezei júzer által legkézenfekvőbben felfogható tragédiája, amikor 87. percnél hirtelen elsötétül a képernyő, és nem látod a film végkifejletét, amikor végre eljutsz a 10-ik pályája, aminek már látszik a vége, és hopp! És nem látszik az égadta világon semmi. Azonban ha jobban belegondolunk, rá fogunk jönni, a modern élet mennyi területén nélkülözhetetlen a képernyő. Kezdjük ott, hogy az erőművek irányítótermében is monitorokon keresztül irányítják a termelést, ha nincs monitor, áram sincs. Ha nincs áram, semmi sincs. Megállnak a kórházak, az üzemek, leolvadnak a hűtők, elébb-utóbb nem lesz mit enni, aki megbetegszik, arra fel is adhatják egyből az utolsó kenetet, hiszen nem lesz hol meggyógyítani, nincs termelés, nem keresnek az emberek, stb., stb. Nincs tévéműsor sem, ahonnan információkat lehetne szerezni, hogy most mi van? Természetesen internet sincs. Nincs rádió se, hiszen a rádióstúdiókban is monitorokon üzemeltetik az adást. Nincs újság se, hiszen ma már szinte mindenhol számítógépen tördelnek. Egy szóval, könnyű belátni, vége a világnak. Vranik Roland ezzel a gondolattal játszik el második játékfilmjében.

Világvégéhez apokaliptikus helyszín
Az elképzelt világvége-szituációhoz olyan helyszínt kellett keresni, amely nem rendelkezik speciális ismertetőjegyekkel, hiszen általánosnak kell lennie. Civilizáltnak is kell látszódnia, hiszen ahol sohasem volt áram, ott ez az egész nem okoz semmilyen problémát, ők lesznek a túlélői ennek, azonban a film nem róluk szól, hanem rólunk, akik már nem tudnak élni villamosenergia nélkül. Mivel az élelmiszertermelés is régen leállt, valamit kell enni a megmaradt lakosságnak, így a legjobb választás, ha tenger melletti a helyszín, hiszen a tengerből azért lehet halászni. Hosszas keresgélés után az alkotók rátaláltak a romániai Konstancára, amely minden szempontból tökéletes választásnak bizonyult. Kellően lepusztult, hogy el lehessen hinni róla, hogy a világ végét éljük épp, viszont a tengerparti városban van azért decens villanegyed is, amely képes elhitetni velünk, hogy van mit sajnálni, hajdan e régi világban voltak szépségek is. És a nappalikban jól mutatnak a hatalmas plazmatévék sötét képernyői. Konstanca még annyiban is jó választás, hogy építészete sokban emlékeztet a budapesti házakra, így nem lesz nehéz magunkénak érezni a problémát, minden szemszögből. (Érdekes, hogy Mundruczó is Románia távoli vidékein találta meg a helyszínt, hasonlóan apokaliptikus drámájához, a Deltához.)

Lassú, kíméletlen adásmenet
Vranik második filmje sem lett egy szemet kápráztatóan pörgős mozi, lassú, kíméletlen monotóniában peregnek a világvége másodpercei, azonban úgy gondolom, ez a helyén van, hiszen így a néző zsigerileg élheti át a képernyőmentesség gyötrelmeit, igen, a mozivászon előtt. A lehető legfurcsább dolgok történnek az emberekkel. Az, hogy anarchia van, talán természetes is. Kizárólag tartós élelmiszereket lehet kapni, valamint dohányárut és alkoholt. Mindenki iszik. Egyesek nem képesek aludni, hiszen mindig a tévére aludtak el. Mások idegbetegek lesznek, de legtöbben az unalomtól szenvednek. (Sajna, kicsit a néző is.) Számomra szimpatikus a világításhoz minimálisan szükséges áramot adó akkumulátorok edzőtermi futópad segítségével történő feltöltése, ezt a valóságban is be lehetne vezetni.
Vranik hősei a képernyő halála után sem képesek már anélkül élni, ha nincs tévé, akkor az ablakon bámulnak ki, ha fal húzódik előttük, hát azon vágnak lyukat. Érzelmeik eltompultak, kapcsolataik is primitívek, konfliktusaik rendezése is az. Vranik utópiája negatív utópia, egyfajta post-war-dream movie, még ha szó sincs háborúról, fel sem merül, hogy bármi is pozitívan változna, ha a "doboz" elpusztulna. E negatív utópiához tökéletesen illő geometrikusan komponált minimalista beállításokat fényképez Pohárnok Gergely. Terhes Sándor megrázóan adja a tévé nélkül katatón állapotba jutó tévéfüggőt, amikor a film végére mégis megteremti magának a "bámulnivalót", az katartikus. Rátóti Zoltán drámaian, Hajduk Károly pedig érzékenyen alakítja a két másik testvért, e triász kvázi tragédiája képezi a film cselekményét. Vranik Roland második filmje lassúsága és depresszív, melankolikus hangulata miatt nem kifejezetten nézőbarát alkotás, ám akinek bejön a Tarkovszkij: Stalker - Besson: Élethalálharc - Wenders: A dolgok állása által képzett filmuniverzum, az most sem fog csalódni.

Kinek ajánljuk?
- A lassú, de szépen fényképezett filmek kedvelőinek.
- A negatív utópiák kedvelőinek.
- Tévégyűlölőknek.

Kinek nem?
- Akciófilmek rajongóinak.
- Könnyed szórakozásra vágyóknak.
- Azoknak, akik még egy csirke levágását sem bírják végignézni.


6/10