A Valahol Európában (1947) volt a háború utáni újrainduló magyar filmgyártás egyik legelső és legfontosabb filmje, és egyben legnagyobb sikere, amit a mai napig is a legjobbak között tartunk számon.
A II. világháború utáni, szó szerint a romjaiból feléledő magyar filmgyártás egyik első, immár részben állami finanszírozásból készült filmjét a kalandos életű Radványi Géza készítette el. A kassai nagypolgári családba született Radványi – Márai Sándor öccse! – német és francia stúdiókban tanulta ki a filmgyártást, egy szépségkirálynőt vett feleségül, majd közvetlenül a háború előtt visszaköltözött Magyarországra, a békekötés után pedig a Filmművészetin tanított, majd elvállalta a Valahol Európában (1947) megrendezését, amely aztán nem csak a magyar filmművészet egyik legjelentősebb darabja lett, hanem sokak számára az újrakezdés jelképe is volt.
Merthogy a főszereplők gyerekek, a jövő zálogai, csakhogy ezek árván maradt, rongyos és elvadult kölykök, akiknek nincs szükségük felnőttekre, szabályokra és törvényekre. Csak egymásban bíznak, azok után, amiken a háború alatt átmentek, amire szükségük van, azt elveszik vagy ellopják, a felnőtt nekik ellenség, nem is ok nélkül. Így aztán amikor egy romos, elhagyatott kastélyhoz érnek, és ott rátalálnak a karmesterre (Somlay Artúr) reflexből végeznének vele. Itt hangzik el a film legismertebb mondata: „Felnőtt. Ellenség. Könyörgöm, akasszuk fel" – és ezt az egyik legkisebb gyerek visítja a boldogan az izgatottságtól. Aztán hamar megbarátkoznak a világtól megcsömörlött férfivel, ő ugyanis nem hazudik nekik, mint a többi felnőtt, viszont megtanítja őket a zene szeretetére. Együtt hozzák rendbe a rozoga várat, csakhogy megjelennek a falusiak, akiknek elege van az őket fosztogató kölykökből, és megindul a csata, amelynek tétje a gyerekek jövője.
A közönségnek és úgy általában a világnak reményre volt szüksége, Radványi viszont reménytelenséggel, cinizmussal indítja történetét, olyan gyerekekkel, akiknek egy másodpercre sem okozna gondot valakit felkötni az első fára, majd innen nyitja meg történetét és mutatja meg, kik is ők, és hogyan lettek ilyenek. A karmesteren kívül ehhez ott van két „majdnem felnőtt”, a gyerekeket vezető Hosszú (a zseniális Gábor Miklós) és az Budapest ostromát átélt Éva (Bánky Zsuzsa), akik már másként látják a világot és egymást. A film bemutatása után Olaszországba, majd Németországba költöző, hazánkba csak 1977-ben visszatérő Radványi, aki színészként is dolgozott, persze remekül értett mind a történet felépítéséhez, mind a színészvezetéshez, és mind a hivatásos, mind az amatőr színészekből a maximumot hozta ki.
Merthogy a filmbeli árvák mind valódi árvák voltak, akik zöme a zöme a gyerekek számára létrehozott Gaudiopolis lakói voltak - ez a „miniállam” maga is inspirációja is volt az alkotásnak, léte visszaköszön a lezárásból is.
A gyerekek a való életben is igazi csínytevők voltak, gyümölcsöt loptak, lerészegedtek a forgatás egyik napján, tintát öntöttek a szenteltvíz-tartójába, és később velük forgatta Makk Károly is első filmjét, a Kék nyakkendős csillagokat, amit azonban betiltottak. Persze nem csak a gyerekek miatt volt akkora siker a Valahol Európában: merész montázstechnikája, a költői flashbackek és mindent felülíró humanizmusa sok szempontból új formanyelvet teremtett, amely az olasz neorealizmussal volt rokon. A film 2000-ben bekerült minden idők legjobb 12 magyar alkotása közé, 2012-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagjai beválogatták a legjobb 53 magyar film közé is.
