Film hős nélkül

Bár már igazán nincs sok hátra, hogy a 19. század klasszikus angol irodalmának kedvelői megcsodálhassák az alig húszéves Keira Knightley Elizabeth Bennet-jét Jane Austen Büszkeség és balítéletének legfrissebb feldolgozásában, aki azonban addig sem bírja ki az angol teadélutánok és a korabeli szalonélet gyilkos intrikái nélkül, Reese Witherspoon Becky Sharp-jában aligha fog csalódni.

Nem árt azonban némi óvatosság: Becky Sharp, William Makepeace Thackeray Hiúság vására című regényének hősnője korántsem olyan elbűvölő teremtés, mint Austen rokonszenves lányai és asszonyai. A korán árvaságra jutott Becky ugyanis számító és haszonleső leányzó, akinek, miután elhagyja a nevelőintézetet, egyetlen ambíciója, hogy a megfelelő házasság segítségével minél előnyösebb pozícióra tehessen szert a társasági életben. Míg Austen regényeiben a boldogságot kereső, együttérzésre érdemes hősnőnek kell megküzdenie az előítéletekkel, a sznobsággal és a számítással, Thackery-nél maga a főhősnő testesíti meg mindezen tulajdonságokat. A napóleoni időkben játszódó történetben a megérdemelt boldogság végül Becky barátnőjének, a semmirekellő és üresfejű szerelme által kihasznált Emiliának (Romola Garai - Dirty Dancing 2.) jut osztályrészül, míg Becky nagy árat fizet azért, hogy az arisztokrácia berkeiben érvényesüljön.

A Hiúság vására a hollywoodi produkció esetében megszokott színpompás, korabeli díszletek között játszódik, a jóleső romantikára, és fekete-fehér jellemekre vágyó nézők azonban csalódni fognak. Mira Nair rendezőnő (Esküvő monszun idején) hű maradt az eredetileg a "Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról." címet viselő alkotás kritikus hangvételéhez, és nem szépített a kor tipikus alakjain. Bár gyaníthatóan a Dr. Szösziként híressé vált Reese Witherspoon azért kapta meg Becky szerepét, mert a produkciónak szüksége volt egy világsztárra, a választás végül is nem tett rosszat a filmnek. A vájt fülűek nyilván elég hibát találnak majd Witherspoon akcentusában, a színésznő alakításával azonban meg lehetünk elégedve. Witherspoon Becky-je vonzó szélhámosnő, egyszerre megnyerő és visszataszító személyiség, akin - szerencsére - nem lehet egykönnyen kiigazodni.