Újabban a román film kellemes meglepetéseket okoz a világ filmfesztiváljain, és a SzimplaFilm sutba vágva a negatív előítéleteket keleti szomszédainkkal és filmjeikkel kapcsolatban, fogja és szemtelenül bemutatja a legjobb darabokat. A Lazarescu úr halála, és A nagy kommunista bankrablás után itt a Forradalmárok, amiről így év vége fele nyugodt szívvel állítom, hogy a 2006-ban Magyarországon bemutatott filmek közül az egyik legjobb.
Egy román kisvárosban járunk, abban a fajtában, ami száz százalékig a szocializmusban épült, lakótelepeken és a város szocreál főterén kívül nem igazán van semmi. A város neve egyszer sem hangzik el, csak úgy említik, hogy a "mi városunk". Mert akármelyik kisvárosban lehetnénk Románia déli részén. Az 1989-es román forradalom 16. évfordulójára ébred a város, többek között három főhősünk is. A helyi televízió főnöke és showman-je az aznapi élő műsorára készül, aminek témája a forradalom. Ehhez meghív két embert, akik állítólag kint voltak a főtéren 1989. december 22-én. Az egyik vendég egy kedves öregúr, aki most is, 10 éve is, és talán 16 éve szintén mikulást alakított a helyi óvodában. A másik egy alkoholista történelemtanár, aki fizetése napján elkölti az egész pénzét, úgy gondolja, hogy ő csinálta a forradalmat, és a diákjaitól megkérdezi, hogy miből akarnak dolgozatot írni.
Lakótelepi félhomályban ismerkedünk három főhősünkkel: kisebb-nagyobb lakások, mozdulatlan kamera, kisvárosi pörgés, vagyis inkább hömpölygés. Ébredezés, reggelizés, panelkapcsolat; aztán a reggeli hírekből kiderül az ünnepnap ténye. A "román valóságfilm"-hangulat azonban hamar átfordul egyfajta borongós szatírává, amikor a megismert szereplők kimozdulnak otthonaikból és elindulnak dolgukra. Túl abszurdak a szituációk amikbe kerülnek, pontosabban, amiket teremtenek maguknak ahhoz, hogy keseregjünk sorsuk felett. Az öregúr a város egyetlen kínai boltosának méltatlankodik azon, hogy a mikulásruha nem makulátlan, a történelem tanárnak pedig leesik az álla, amikor diákjai azt mondják, hogy ők a francia forradalomból akarnak dolgozatot írni. A Forradalmárok tele van apró verbális és vizuális finomságokkal, amiktől szatíra lesz a hétköznapokból. Perceken keresztül látunk egy cigány gyerekzenekart, amint élvezettel zenélnek valahol a latin és a balkán zene között, közben egy srác kamerával botladozik körülöttük. Egyszer csak berohan tajtékozva a helyi televízió főnöke, és mindenkit lehord: a gyerekek játsszanak rendes román zenét, az operatőr meg ne vagánykodjon, tegye állványra a kamerát. Ez után már nem is lesz semmi izgalmas bennük. Érdekes, ahogyan az első filmes rendező Porumboiu, kikacsint a kamerakezeléssel kapcsolatban, hiszen ő maga a filmet végig rögzített kameraállásból mutatja.
"Volt vagy nem volt forradalom 1989. december 22-én a mi városunkban?" Teszi fel 10 percenként a kérdést a film második felében a televíziós műsorvezető a két vendégnek, a címszereplő forradalmároknak. A borongós szatíra itt már meglehetősen élesre vált, az abszurditás a fellegekbe szökik. Azt próbálja kideríteni, hogy '89 dec. 22-én 12:08 perc előtt volt-e valaki a főtéren, mert akkor az illető forradalmat csinált. Ha nem volt ott senki, akkor nem volt forradalom a városban. Jönnek a felháborodott betelefonálók, akik mind pontosan emlékeznek mindenre, a történetek mind másképp hangzanak, de nem is lényeg az egyetértés. Itt csak és kizárólag az objektivitás. A film második felét, vagy inkább utolsó egyharmadát végig egy kameraállásból látjuk, pontosan abból, amit a tévénézők is látnak. A fiatal, filmbéli operatőr srác és a film operatőre egyszer csak ugyanaz az ember lesz. A kamera kezelője viszont nagyon esetlen, sokszor megremeg a kép, és mi nem tudjuk, hogy azért mert ügyetlen, vagy azért mert annyira röhög ő is.
Porumboiu filmje, a Forradalmárok, (az eredeti cím fordítása Volt, vagy nem volt?) olyan kérdéseket feszeget, amelyek nemcsak 16 évvel, hanem egy évvel a forradalom után is felmerültek már. Hogyan jutott el ez a forradalom a kisvárosokba, ki volt szekus, ki volt besúgó, ki volt bátor, ki volt gyáva. A televíziós műsorban természetesen mindenki önmagát fényezi, a film alkotója meg nevet rajtuk. A rendező azt mondta egy interjúban, hogy ötletet egy valós tévéműsor ihlette. Ez a tévéműsor, bár Romániában volt, akárhol lehetett volna a közép-kelet-európai térségből, amelyben legjobban eddig szatírát a csehek tudtak forgatni. Eddig.
