Ha megdobnak kővel

Ha az elmúlt évek ilyen-olyan sport- és politikai fejleményei során már-már új magyar fővárost vizionáltunk a jelenlegi helyett, akkor ehhez most újabb adalékkal szolgál a Dobogó kövek, amely egy debreceni agyahagyott társaság kalandjait kíséri nyomon. A központi figuránk, már amennyiben ki lehet ilyet jelölni egy sokszereplős történetben, Patrik, akinek nagyapja a halálos ágyán egy jó és egy rossz hírt oszt meg a gyászolni összegyűlt rokonsággal. A rossz, hogy a helyi uzsorás és egyéb vállalkozásokat működtető limuzinos vérparaszt (kábé a Macska-jaj Dadanjának hajdúsági rokona) kölcsönt adott neki, amit így Patriknak kellene visszafizetnie. A jó hír viszont, hogy a látszólag semmit nem érő birtokának mélyén milliókat érő "gyógyító kövek" várják Indiana Jonesukat, hogy kiszabadítsák őket a földből. A sztori ettől kezdve azt a "zsákmány" körül forgó ereszdelehajam filmeket idézi, amikor egy kisebb társaság és néhány kívülről belekotnyeleskedő / részesedést kérő / fenyegetőző karakter kavarja a szalámit, hogy aztán a különböző motivációk szálai ide-oda gabalyodva kilyukadjanak egy kvázi megoldásnál. Ami persze nem mindenkinek egyformán kielégítő.

Csányi Sanyi hol van?

A színészi alakításokat illetően elég sokszínű a paletta, elég, ha az ismert profi színészek kontra beugró haverok jelenlétére gondolunk. Előbbi sorát Pindroch Csaba, Szabó Kimmel Tamás (mellékszerepében is többet játszik a szó szoros értelmében, mint a Made in Hungáriában összesen, pedig azt is szerettem), az egész történetet keretbe foglaló Szilágyi István vagy a taxisofőr cameójában feltűnő Reviczky Gábor erősíti. S bár túlzás lenne állítani, hogy közéjük sorolandó, de minden estre jó húzónév Vad Kati is. A főbb szerepeket azonban az a maroknyi brigád uralja, akik a Dobogó kövek tulajdonképpeni létrehozói, mindenek előtt az író-rendező-vágó-főszereplő Martin Csaba, illetve az őt körülvevő galeri, a gyerekkori haver Molnár Attila, a keveset gondolkodó, de bicepszre sokat adó Tánczos Tamás, vagy épp a nem is olyan kockafejű hacker Ilyés József karaktere, akinek még a legkevésbé állnak csálén a káromkodások. És hogy legyen egy nő is csapatban: Czupi Kála.
Ha itt-ott dadog is a forgatókönyv például egy-egy funkciótlannak tűnő flashback esetében, Martin jól érezte, hogy az ilyen kilengéseket azzal lehet a legjobban palástolni, ha a poén-faktor megfelelő mennyiségű muníciót szolgáltat. Hiszen ha van két szóvicc a párbeszédben, akkor a kutya nem törődik azzal, hogy valójában nem tudtunk meg belőle semmit. A Dobogó kövek éppen ezért alapvetően a szituációs komédiák hagyományaira épít, vagyis egyszer azon kell/lehet nevetni, miként küszködik az egyszeri maffiafőnök az ikes igékkel, máskor meg hogy miként szúr oda a magyar filmnek Alf, a hacker. Erről jut eszembe...

Made in Hungária

Fura viszonyok uralkodnak ebben a magyar filmgyártásban. A Dobogó kövek alkotói egy a modern gerillamarketingben előszeretettel használt műfaj, a vírusvideó műfajával igyekeztek hírverést csapni filmjüknek a neten, hogy aztán olyan gyorsan ütközzenek a fennálló rendszer falába, hogy meglepődni se legyen idejük. A videón egy "producert" láttunk, aki arról beszél, ilyen címmel, ilyen szereplőkkel/zenével/költségvetéssel nem lehet Magyarországon filmet sikerre vinni, ahogy ezek a fiatalok kitalálták, itt nem ez kell, itt állami pénzek kellenek meg testvérszerelem a fesztiválzsűrinek. Alig 24 óra múlva ilyen-olyan kisstílű fenyegetések következtében a videó lekerült a webről, dacára a népszerűségnek, a több ezres látogatószámnak, a pimasz humornak.
Mindezt csak azért meséltem el, hogy ezzel is árnyaljam kissé a Dobogó kövek körüli, épp kialakulóban lévő párbeszédet; mert ezek tükrében kristályosodik ki igazán, mire számíthat, aki "alternatív" irányból közelít a mozivászonhoz. Akárhogy is, a felülről jövő ilyetén elnyomási kísérletek a történelemben mindig a sértett malmára hajtották a vizet, és már ettől a hepciáskodástól remélhetőleg néhány száz emberrel többhöz jutott el az egész produkció híre. Szó sincs róla, hogy egy csapásra el kellett volna fogadni a fiatalok értékrendjét a bekövesedett dogmák helyett, de mindenesetre civilizáltabb lett volna mosolyogni az irónián.

Kinek ajánljuk?
- Akik hisznek a magyar vígjátékban.
- Debrecenieknek.
- Akik különösebb magvas gondolatok nélküli szórakozásra vágynak a magyar filmtől.

Kinek nem?
- Akik szerint mégiscsak kell az a testvérszerelem a magyar filmbe.
- De legalább egy Csányi Sanyi.
- Akiknek nem elég profi egy haveri segítségekből összerakott nagyjátékfilm.

7/10