A Drága Elza! alighanem az első magyar második világháborús független film. A cím patinás történelmi eposzt ígér, ám Füle Zoltán debüt-mozija legfeljebb a kis büdzséjű B-kategóriás akciófilmek mezőnyében ütőképes, és ott is sereghajtó.
Keleti front, Ukrajna, 1942. Lombos honvéd egyetlen vágya a hazatérés, de minden igyekezete ellenére a fronton ragad, hadifogságba esik, majd beállítják a büntetőszázadba a „taposók” közé, akik emberi pajzsként védik a mögöttük haladó sereget az aknáktól. A zsáner tehát háborús akciófilm és (túlélő)thriller, a nyitány azonban krimiket idéz. „Drága Elza! E naplót akkor kezdtem el írni, amikor elhatároztam, hogy megöllek” − a főhős hangalámondásos narrációjával nyit a film, na meg egy talányos flash forwarddal. Amivel rögtön el is érkeztünk első, de korántsem utolsó fatális hibájához. A bonyodalom izgalmas (hősünk neje árulását gyanítja a jócskán elhúzódó szolgálat mögött), ám a folytatás roppant lazán kapcsolódik a felütéshez, a kizárólag zavarosságában következetes történet a továbbiakban mindenről szól, csak Elzáról és meggyilkolásáról nem, ezzel a bűnügyi, bosszúfilmes és szerelmi szál egyaránt elsikkad.
A film a háború pokláról szóló beszámolóként folytatódik, amihez mentor-tanítvány és antagonista-protagonista felállás párosul, amikor a hős mellé a szovjet vonalak mögött egy vén munkaszolgálatos csapódik. Előbbi idealista patrióta, utóbbi kiábrándult individualista. Filozofáló, moralizáló társalgásaikból akár még valami elgondolkodtató is kisülhetne, azonban az alkotók nem erre a frontra koncentrálják erőiket. A fináléra például tartogatnak egy túlspilázott nagy revelációt, ami gyökeresen új megvilágításba helyezi az addig történteket, a csavar viszont kísértetiesen ismerős néhány fordulatos kultmoziból, így legfeljebb azon lepődhetünk meg, hogy az alkotók nem tudtak eredetibbet kitalálni.
E mozi cselekményszövése a lehető legtávolabb áll a filmművészet nyelvétől: mint azt címe és felütése is mutatja, nemcsak nagyregényes jellegű, narrációja a napló- és levélregényeket idézi. Pedig alkotói látványos, moziba való közönségfilmet akartak készíteni, hisz elsősorban suspense-re (A bombák földjén után szabadon) és akciójelenetekre hegyezték ki a történetet. A film egyetlen erőssége, hogy e szekvenciákon nem látszik meg a nyilvánvalóan alacsony büdzsé. A csata-szcénákra egy szavunk sem lehet, honi filmben ilyen látványos akciókat talán még sosem láthattunk, akár nemzetközi szinten is megállják a helyüket. De hiába lehet ezekből összevágni egy ütős trailert, a Drága Elza! még macsó másodvonalbeli akciófilmként is bajosan fogja megtalálni a közönségét, mivel címe inkább illik egy klasszikus regény moziadaptációjához vagy egy romantikus melodrámához, mint egy brutális és feszült háborús akcióthrillerhez.
„Füle Zoltán és Grátz Márk filmje” – hirdetik munkájukat az alkotók. Nem véletlen, hogy az operatőr már-már társszerző, hisz a látványos csata-szekvenciák megkomponálásában neki is lehet akkora szerepe, mint a direktornak. Grátz vágóként is jegyzi a filmet, ami kicsi és félprofi stábot sejtet, ráadásul a szkriptet is ők ketten írták. (Ez már önmagában is rosszul fest, hisz a kritikusoknál ott a magas labda: „a sztori olyan, mintha az operatőr írta volna”.) De ami a dolog érdemét illeti: e film alighanem minden idők legrosszabb honi filmírói teljesítménye, még a javarészt improvizált – és szintén büdzsé nélkül, független és gerilla körülmények közt készült – Fekete levesben is több forgatókönyvírói fortélyt találni. Nemcsak a szkript érdemelne Arany Málna-díjat, de néhány színész is, például a hőst alakító Makray Gábor, akinek gépies játéka tanítani valóan B-kategóriás. Füle és Grátz korábban klipeket is készítettek – a Drága Elza! is közéjük sorolható, hisz a csatajelenetek rendezése a zenés videók stílusára hajaz, a dallal aláfestett főcím-szekvencia pedig klipbetétként is megállja a helyét.
Füle korábban Star Wars rajongói amatőr filmet is készített, ami más megvilágításba helyezi eme munkáját. Ez nem az űroperák, hanem a háborús filmek előtti hommage, a sci-fi helyett a hadtörténet rajongóinak (persze a Star Wars is értelmezhető háborús filmként, hisz Lucas történelmi viszályokat – középkori japán polgárháborúktól Vietnamig – emelt sci-fi miliőbe). Ahogy a horrorfanok sem gyilkosok, úgy a háborús filmekért való rajongás sem egyenlő a hadpártolással, de mivel a Drága Elza! pusztán látványvilágával múl felül egy dilettáns barkácsmozit, akaratlanul is beillik egy tradicionalista, romanticizáló hadi toborzófilmnek – pont a Nagy Háború kitörésének századik évfordulóján. Füle és Grátz low budget specialistaként szakértelmüket jobb célra is fordíthatják, ha profi(bb) szkriptből és stábbal dolgoznak. E magánakciójuk remélhetőleg belépő lesz számukra a hivatalos filmszakmába – ha Vajna ezt látta volna, velük akarja rendeztetni a Toldi akcióit.
Pont: 3/10
