Azt is elmondta, hogy mivel a mostani politikai rendszer úgy gondolja, hogy minden, amit csinál, az tökéletes, ezért ezzel nem szabad viccelni, így az önirónia is teljesen ki lett irtva ebben az országban.
Elindult Friderikusz YouTube-csatornáján Geszti Péter beszélgetős műsora, a Geszti+. Az első epizódban voltak erősen Ezo tévébe átcsapó pillanatok, de összességében egy átfogó beszélgetés lett a végeredmény. Pedig az eleje is már úgy indult, mint egy béna bohózat.
Ahogy Friderikusz felvezette a műsort, Geszti elkezdett mosolyogni. Ez egyből elindított egy beszélgetést, mert Friderikusz megkérdezi, hogy mi a vigyorgás tárgya, mire Geszti elmondja enyhén, hogy szerinte úgy adta elő ezt az egészet, mintha olyan nagy szám lenne, mintha a New York Times címlapján lenne, hogy Geszti Péter új műsorral jelentkezik Friderikusz csatornáján. Egymás egójának megsimogatása után beindult a show, amiben a következő fontos megállapítások, észrevételek hangzottak el.
Geszti rájött, hogy nem is a kortársak a legnagyobb konkurensei, hanem az idő, a kiégés.
Ő és Friderikusz elég sikeresek ahhoz, hogy ne csináljanak egó kérdést ebből, hogy miért van nekik szükségük a másikra. Nem azt keresik, hogy a másik mit nyer benne, hanem azt, hogy nekem (Gesztinek) mi a jó ebben, hogy Friderikusz csatornáján csinálja a maga kis podcastjait.
Miért bukott meg, mint műsorvezető? Merült fel a kérdés, amire Geszti úgy válaszolt, hogy erős személyiségként nem tudott hozzá szokni ahhoz, hogy alkalmazkodnia kell másokhoz. Nem látta, hogy hol van a személyisége, amitől övé lesz a műsor.
Geszti régen is sokkal többet gondolt a világról, csak ezt elnyomta az állandó kényszeres vicceskedés, a szereplési vágy.
Kiderült, hogy lesz majd olyan adás, ami arról fog szólni, hogy hogyan legyünk gazdaggá. Itt merült fel, hogy természetesen nem NER-lovagokkal fog Geszti beszélgetni, egyrészt azért sem, mert nem azt az értékrendet képviselik, amik a beszélgetések témáit hűen tükrözik, másrészt meg ezek az emberek nem állnának szóba Gesztivel, de Geszti sem állna szóba velük.
Eddig, a videó 24. percéig még csak Friderikusz és Geszti beszélgetett. Innen kezdődött az igazi show, amikor megérkezett a vendég, Kádár Annamária pszichológus. Az élettörténet általános boncolgatásával kapcsolatban az a megállapítás született, hogy nem elég a gyerekkorig visszamenni, hanem el kell menni a szülők megismerkedésének, szerelembe esésének történetéig. Aztán a nagyszülők sztorijáig. A nevünk kiválasztásának története is ugyanígy érdekes sorsdöntő pillanat lehet. Ki akarta azt a nevet adni? Mi a név története a családban?
Geszti egy ponton magára öltötte a szkeptikus néző álruháját, aki nem akarja elfogadni, hogy a bajok a múltban, gyerekkorban keresendők, mondván, mikor volt az már, ki emlékszik arra már, stb. A pszichológus itt kijelentette: ha tetszik, ha nem, az alapok a gyerekkorban keresendők, még az is, hogy miért vagyunk idegesek a bunkó főnökünkre.
Egy váratlan pillanatban elhangzik a műsor legerősebb - a Ki vagyok én? témától teljesen független - megállapítása.
Geszti szerint ebben az országban ki van írta az önirónia, és itt fogalmazta meg, hogy a jelenlegi politikai berendezkedés úgy néz ki, hogy a kormány szerint, ami van, az tökéletes, és ezt nem lehet elviccelni, kifigurázni.
Végén visszaült Friderikusz, hogy megkérdezze, sikerült-e jobban megismernie magát Gesztinek. A kitérő válasz után elárulja ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, a ahhoz a következőkre van szükségünk:
- rugalmas szempontváltás,
- bízzunk azokban az erőfurrásaiokban, a pozitív emlékekben, amiket segítségül hívhatunk a nehéz pillanatokban,
- bátornak kell lenni és meg kell érteni, hogy nem úszhatjuk meg a melót magunkon,
- hinni kell abban, hogy elérjük a célunkat.
A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:
