A jónép, velem együtt, azért valószínűleg nem sokat ért ebből a gazdasági káoszból, aminek okán egyre szűkebbre vagyunk kénytelen húzni a lassan tényleg képzeletbeli nadrágunk szíját. Azonban ha elsétálunk egy csupa üveg pénzügyi intézet előtt, azt azért látjuk, hogy ők ott odabent azért jól "elvannak". Vagy ez csak a látszat? E film által talán egy picit a dolgok mögé is láthatunk...
Számháború
Fogalmam sincs tehát arról, mi fán teremnek az olyan dolgok, mint határidős kötések, shortolt részvénypakettek és hasonlók; a matematikához körülbelül annyi közöm van, hogy számomra a 2+2 összege nagyjából 1 és 5 közé tehető, attól függően, milyen társadalmi és kulturális kontextusban vizsgálom... Tudom, nem vagyok tökéletes. E Krízispont című film eredeti címéül szolgáló kifejezés (Margin Call) állítólag valami ilyesmi: "A határidős devizaügylet biztosítékaként elhelyezett letét (margin) fedezettség árfolyamveszteség miatti csökkenése okán kiegészítő változó letét befizetésre való felhívás." Hát, jó. Nézzük, filmnek milyen ez a Krízispont?
Mi történhetett?
[img id=324788 instance=1 align=left img]A filmet bizonyos J.C. Chandor jegyzi, mintegy első filmként, amely viszont jelentékeny visszhangokat keltett Robert Redford független filmfesztiválján, a Sundance-en. Mégpedig nem csak minőségéből kifolyólag, hanem azért is, mert cselekménye nagy vonalakban a Lehmann Brothers pénzügyi gigacég utolsó aktív napját modellezi, melynek következménye az lett, hogy a minapi (mostani) világgazdasági válságot szépen az ő nyakukba (is) lehet varrni. Biztosan nem ok nélkül... Soha nem gondoltam volna, hogy izgalommal fogok szemlélni egy olyan filmet, mely végig egy-két csupa üveg, hightech irodában játszódik, néhány, általam nem különösebben kedvelt fehér ing-nyakkendő ancúgot viselő ficsúr részvételével, akik valami számomra igen távoli, érthetetlen pénzügyi manőverekben tevékenykednek serényen. Annyit veszek le az egészből, hogy valami dráma van, aminek feszültsége egyre nő - tehát a film minden külsőségen alapuló averzióm ellenére működik. Pedig látszólag tényleg nem történik semmi különös. Egy tapasztalt, öreg kockázatelemzőt egyik napról a másikra elbocsájtanak, aki azonban, mintegy utolsó gesztusként, egy pendrive-ot nyom egyik tehetséges tanítványának kezébe. Az adathordozón olyan adatok és azok elemzései vannak, amelyek beláthatatlan következménnyel vannak akár az egész világ gazdaságára (mint azt amúgy már jól tudjuk). Izgatott futkorászás, még izgatottabb telefonok, komoly döntéshelyzetben stresszelő döntéshozók, egyre növekvő izzadságkarikák a márkás ingek hónaljtájékán… Krízispontban vagyunk, na.
Sztárparádé
Chandor tehát írt egy ügyes forgatókönyvet, amit meg is tudott rendezni. Nem rettent meg attól sem, hogy komoly nevek csődültek keze alá, legalábbis úgy tűnik, tudott velük bánni. Ez a film kulcsa ugyanis, hiszen a történet elsősorban a színészeken áll vagy bukik, mivel itt nincs, nem lehet semmilyen látványos akció, hanem halvérű, végletekig cinikus, önző, de alapvetően igen egyszerű személyiségeket kell életre kelteni. Persze, egy Kevin Spacey-nek, Stanley Tuccinak (aki amúgy itt döbbenetesen hasonlít arra a valódi bankárforma fazonra, akivel többször ültem egy asztalnál, amikor egy időben a pesti banknegyed egyik ebédlőhelyén voltam kénytelen ebédelni) vagy Jeremy Ironsnak nem okozhat gondot egy ilyen szigorú és merev keretbe szabott figura hiteles megjelenítése. Kifejezetten meglepetésként hat viszont a hősölő Sylarként, illetve hegyes fülű vulkániként már bizonyított Zachary Quinto érett szerepformálása, a mentalistaként megismert Simon Bakerről nem is szólva. Demi Moore tud jéghideg domina lenni, ezt tudtuk eddig is, s egy ideje már sejtjük, hogy talán színésznő is lesz belőle valamikor... Talán éppen most?
Új zsáner?
Zseniális a film vége, mikor a hosszan futó stáblista alatt csupán egy ritmusosan földbe csapódó ásó hangjait lehet hallani, amint valaki (nem mondom meg ki) egy bazi nagy gödröt ás... És... Kinek… Én bírtam a filmet, még úgy is, hogy tényleg nem igazán értettem konkrétan, milyen gazdasági machinációkról szólt a film, a remek színészi teljesítmények és az önmagában igen száraz történet ügyes elmesélése azonban átlendített ezeken. A Krízispont, mint pénzügyi thriller abszolút működik, és jobban is tetszett, mint például hasonló témában a Tőzsdecápák egy-kettő.
Kinek ajánljuk?
- Gazdasági és pénzügyi analfabétáknak.
- A Tőzsdecápák rajongóinak.
- Összeesküvéselmélet-gyártóknak, bár ők úgyis tudják.
Kinek nem?
- Gazdasági és pénzügyi szakembereknek, mert ihletet kapnak és/vagy átlátják a film esetleges szakmai hibáit.
- Látványosságokat keresőknek.
- Akik szerint mindenről a bankárok tehetnek (mert azért semmi nem ilyen egyszerű…).
8/10
