Miért gondolják egyes szerzők, hogy ami romantikus, annak feltétlenül komikusnak is kell lennie? Mindegy, Nia Vardalos, Richard Dreyfuss és Rita Wilson neve láttán azért még bizakodtunk. Az utóbbiról azt kell tudni, hogy ő Tom Hanksné. Hű Tomunk nem is hagyta egyedül, koproducerként szállt be. Ehhez képest Rita Wilson a filmben egy zsebóra belső lapjának fényképén jelenik meg.
Nos, ha Athénban folyna a Duna, simán be lehetne rekeszteni a szuflaki, szirtaki, korinthoszi, dór és ión klisék halmaival. De legalább a Zorbát megúsztuk - hinnénk a film kétharmadáig (alighanem suspence lehetett a visszatartása). Sajnos végül sem a színészi nevek csengése, sem az ókori metropolist, a kultúra bölcsőjét idéző kulissza nem volt elegendő ahhoz, hogy egy jó (rom.) komédia kerekedjen. A romantikus szállal nem is lenne nagy baj. Donald Petrie, ha nem is szakavatott versenyző, de legalább volt már pár tűrhető próbálkozása a zsánerben. A baj a komédiázással van, de azzal nagy. A Simpson családban esetleg jól csengő (a forgatókönyvíró Mike Reiss, a Simpsonok írója) vicces mondatok vagy csínytevések jelen esetben legalább annyira gagyik, mint ellopni a Dirty Dancingből a kleptomán idős házaspárt. A végén a Plakáról nézve fent a dombtetőn ragyog az Akropolisz többtonnányi karácsonyfaizzó fényében, alant pedig a helyi hős, akiről kiderül, hogy nem is clochard, hanem félisten (itt már Ragályi Elemér szelleme is befigyel a rémálmunkba), csókolózik a leendő nejével, és ragyog rájuk a telihold. Mondtam, a romantikus szál erősre sikerült, tán túlságosan is.
