A jól kiagyalt történet magva a következő: valahol az univerzum távoli pontján olyan fura teremtmények élnek, akik űrantennájukon fogni tudják a Star Trek jellegű - a filmben egyébként Galaxy Questnek keresztelt - tévésorozatot, de azt hiszik róla, hogy az maga a valóság. Persze, ha belegondolunk, ez nem is olyan elrugaszkodott gondolat, voltak már olyan lények a történelemben, akik gyűjtöttek Esmeralda szemműtétjére, meg hát azt is sokan elhiszik, hogy Jimmy a király. A földönkívüliek, midőn bajba kerülnek (valami böszme nagy szörny akarja kiírtani a szerencsétleneket) magukhoz transzportálják a Galaxy Quest kissé formán kívüli, a sorozat leállítása óta sci-fi találkozókon és vegyesbolt-megnyitókon tengődő színészgárdáját, lennének oly kedvesek megmenteni őket a böszme nagytól. Ehhez az igen húzós feladathoz embertársaink megkapják sorozatbeli űrhajójuk működőképes mását is, amelyben minden pontosan úgy működik, ahogy az a tévében volt. Mintha George Clooney a Vészhelyzetből tényleg megpróbálkozna a by-pass műtéttel, azt hiszem, el lehet képzelni.
A film attól lesz igazán szórakoztató, hogy nem a különböző színvonalon űzhető hasraesős poénokkal operál, hanem az ilyesfajta sorozatokra jellemző stílust parodizálja, a karaktereket, a cselekmény-sablonokat, a trükköket figurázza ki, méghozzá igen jó érzékkel. Szerepel például a filmben, a klasszikusnak mondható, kellően dekoltált szőke szépség (Sigourney Weaver játssza), aki szinte végig tökéletesen funkciótlanul flangál az immáron valódi űrhajóban, és közben mindig hangosan elismétli azt, amit a számítógép mond, nem mintha a többiek nem hallották volna, de hát ennyi volt a dolga a sorozatban is.
Alan Rickman (ő volt a gonosz a Die Hard egyben) pedig még ebből az erős mezőnyből is kiemelkedik alakításával, amit az igen izgalmas fejszerkezettel bíró Dr. Lazarus, illetve az azt játszó spleen-es Shakespeare-színész, Alexander Dane szerepében nyújt. Alakításának elgondolásához elég elképzelni, milyen arckifejezéssel ajándékozhat meg bennünket egy jó színész, ha azt játssza el, hogy ő egy angol, aki Hamlet volt egykoron, most pedig minden baromnak, aki szembejön, olyanokat kell mondania, hogy "Grabthar pörölyére".
Az már szinte szóra sem érdemes, hogy az ős-sorozat vérgagyi trükkjei milyen mókásan hatnak a film valóban látványos animációs kavalkádjában, amelyért az Industrial Light and Magic (George Lucas cége), valamint a négyszeres Oscar-díjas Stan Winston felel. Ebből is látszik, hogy az alkotók odafigyeltek a dologra. Grabthar pörölyére! tegyenek így önök is.
