Zöldövezeti francia lakótelep tele kulcsos-gyerekkel,önfeledt játék délután a parkban; őszinte mosolyok ártatlan apróságok arcain; és hosszú, néma csönd,amikor minden kiderül. Tomboy.
A gyermekkort gyakran úgy emlegetik, mint az ártatlanság korát; de a rendező, Céline Sciamma szerint ez egy érzékiséggel és ambivalens érzésekkel teli életszakasz. Mit is látunk a vásznon? Egy kislány (Laure) izgalmas útkeresését, aki fiúnak (Michael) adja ki magát az új barátai előtt, és máris nagyon biztos abban, hogy ez lesz élete legigazibb nyara. Nem számol azzal, hogy ez a nyár is véget ér egyszer;és nem számol sok minden mással sem. Itt van például Lisa, aki szerelmes lesz Michaelba, vagy Laure szülei, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a gyermeküket mindenki Michaelnek ismeri. Sciammának ez a második nagyjátékfilmje, de nem ő az első, aki ebben a témában forgat: Kimberly Peirce (A fiúk nem sírnak),Andy Fickman (Micsoda srác ez a lány!) és Gregory McClatchy (Focianyu) már produkáltak hasonlót. Fegyvertény, hogy a gyerekkornak ezt az egészen korai szakaszát még nem nagyon vitték vászonra; itt ugyanis a főszereplő alig tíz éves. Zoé Heran már az első castingnapon megkapta a szerepet, és a környékbelieket alakító srácok is mind az ő barátai közül kerültek ki. Alacsony költségvetésből mintegy három hét alatt forgatták le ezt a mozit, de tűnjön bármennyire is amatőrnek, az, ami a vásznon történik mindentől függetlenül magával ragad.
Anélkül, hogy a biológiai és a társadalmi nem (gender) interdiszciplináris összefüggéseire vagy a mondanivaló szociálpszichológiai aspektusaira hegyezném ki a dolgot, biztosan mondhatom, hogy a Tomboy nagyon időszerű alkotás: egy olyan társadalomban az, ahol a bizonytalanságnak és a tolerancia hiányának éppakkora tere van, mint a magabiztos deviánsnak: vagyis mindenkinek, aki fölvállalja, hogy más, mint a többiek. Ez a "más" azért tűnik annyira sokkolónak, mert egy egészen fiatal emberre vonatkozik; olyasvalakire, aki túl kicsinek, túl ártatlannak tűnhet ahhoz, hogy szerelmi kalandba bonyolódjon egy másik tízévessel, vagy egy gyurmadarabbal a nadrágjában induljon neki a folyóparti kalandnak. A film nagyon jól illusztrálja a testvérek közti összetartást is: hiszen melyikünk ne állt volna neki levágni a saját vagy a nővére haját úgy, hogy a szülők ne vegyék észre? Rengeteg jó pillanat van a Tomboyban, a zenétől egészen a humoros fordulatokig. Csak valahogy végig ott motoszkál bennünk az is, hogy ez az egész nem maradhat következmények nélkül. Hogy nem vagyunk még annyira szabadok, amennyire ez a kisgyerek az. És ezen a ponton nyitva is marad a történet. Nem hoz ítéletet, mert végtelenül empatikus.Nyolcvan percen át ebben az empátiában sodródunk; az illúzióban, hogy valóban mindent lehet. Michael és a kortársai még hisznek abban, amit a felnőttekből már kiirtott az élet. Ezt tudja a Tomboy, ebből ad valamit nekünk, nézőknek is: a Laure generációjában élő utópisztikus elképzelésből, hogy "a lehetetlen nem létezik". És hogy ők még nem félnek semmitől.
10/10 pont
