Egy bűnöző életmódú amerikai családapa jó útra tér, szorgosan dolgozik, imaházat épít és prédikál. Ez azonban nem elégíti ki: a háború tépázta Szudánban árvaházat emel, hitét, pénzét beleöli, s a torzlelkű helyi harcosokat is, ha úgy hozza. Sűrű (életrajzi ihletésű) témához nyúlt az aranykezű filmes, Marc Forster, de ezúttal mellémarkolt.
Nehéz kenyér
A Géppisztolyos prédikátor címről kapásból egy szándékoltan filléres, Robert Rodriguez-ponyvafilm (vagy grindhouse-mozi) jut eszünkbe, amiben a mexikói préri-pusztán tequila-leheletű, sárgafogú, borostás és sombrerós végegzisztenciák között oszt igazságot egy Danny Trejo-szerű szerzet, ropognak a kézifegyverek, csillannak a kések és dől a vér, miközben veretes aranyigazságok-beköpések hangzanak el. Marc Forster filmje egyáltalán nem ilyen. Nem egy könnyed dőzsölés a mocsokban – bár az utóbbi stimmel. Egy nehézsorsú ex-drogos és bűnöző megtérését és misszióját láthatjuk. Forster – és forgatókönyvese, Jason Keller – valós személy valós történetét vette alapul. Egy amerikai nehézfiú, Sam Childers memoárjain és interjúin alapuló drámájában egy megtérés és küldetésvállalás apoteózisa kerül terítékre. Sajnos, rosszul.
Jó sor
Forster talán most először az eddig pályája során melléfogott. Pedig nyerstragédiája (Szörnyek keringője) 2002-ben méltán hozott Oscar-díjat Halle Berrynek, szívfacsaró drámáira is szívesen emlékezünk (Én, Pán Péter és Papírsárkányok), műfajfilmekben szintén biztos kézről tett tanúságot (Maradj!, Felforgatókönyv, Quantum csendje), és jóra számítunk – a hazánkban is forgatott – jövőre a mozikba kerülő Brad Pittes zombifilmje, a World War Z-t illetően. A Géppisztolyos prédikátor esetében azonban vagy túlságosan elfogult volt a témájával, vagy túlságosan bízott a forgatókönyvben és alanyában (vagy a kettő egyszerre). Mert ordas hibákat vétett, amik bizony a filmje rovására mennek.
Missziós mozi
[img id=326823 instance=1 align=left img]Adott egy börtönviselt, kábítószerező, motorosbanda-tag nehézfiú, Sam Childers (Gerard Butler), aki Donnie nevű haverjával (Michael Shannon) élvezi a züllött mindennapok örömeit és izgalmait, és impozáns házi fegyvertárából alkalmas szerszámot ragadva olykor rabol (oké, a filmben egyszer, és oké, kétes alakoktól szerez pénzt). Aztán egy nap azt mondja a szép felesége, Lynn (Michelle Monaghan), hogy nosza, térjél meg, én is megtaláltam az istenemet a kisgyülekezetben – az asszony korábban riszacicaként tekeredett a helyi bár rúdján –, erre a férfi fogja magát, és hitet tesz. Eldobja a fecskendőt, hátat fordít a régi életmódnak, és építőeszközt kap a markába, pláne, hogy egy hurrikán tombolása miatt komoly (és fizetőképes) kereslet mutatkozik a dolgos kezekre. Miközben szépen izmosodik a polgári öntudata és egzisztenciája, küldetéstudata támad, saját prédikáló-házat emel a hasonszőrű társadalmi hulladékoknak, majd egy szudáni misszióba társul, amely során a polgárháború dúlta afrikai ország nyomorultjain segítenek. Ám míg a társai a pihenőidejükben sörözni indulnak, arra kéri újdonsült szudáni cimboráját, Denget (Souleymane Sy Savane) mutassa meg neki az országot, vigye egyenest a pokolgócba. A senki földjén ki is szemel egy alkalmas területet, hogy ott árvaházat létesítsen a kicsi afrikaiaknak – hogy atyai gondoskodása mellett játszva okosodjanak. Vállalására rámegy minden pénze (többszörös jelzálog kerül az amerikai házára). Rámegy (majdnem) a családja – felesége, lánya (Madeline Carroll) és anyósa (Kathy Baker) érti a misszióját, de hiányolja a családapát –, s ráadásul a fenekedő szudáni lázadók folyton támadják a menhelyet, alattomos csapdákat állítva (gyerekekkel a kelepcében), nem csoda, ha megunva a hatóságok tehetetlenségét gépfegyvert (meg pisztolyt és gránátot) ragad védencei érdekében.
(Pót-) cselekvő pap
Nagy tisztelői vagyunk a cselekvő papok filmes ábrázolásainak – a Brancaleone ármádiája-típusú filmek atyáitól egészen Gandalf mesterig –, amikor a nemes szentenciák duruzsolásán túl a fölvilág embere nyers kézzel (puszta ököllel) szerez érvényt az isteni igazságnak. Emlékezetesek az olyan szentemberek, mint a Legyetek jók, ha tudtok Fülöp atyja (Johny Dorelli), mert élet-közeliek és hitelesek. Forster filmjéből éppen ez a hitelesség hiányzik bántóan, a motivációk ordítóan hézagosak. Hiába erőlködik Butler, megírt szerep híján csak néz, vagy keménykedik, vagy elérzékenyül, de nem tud átadni semmit Childers lényéből. Még rosszabbul járt elnagyolt figurájával Monaghan, és a klisébe fúló karakterével az egyébként igen tehetséges Shannon is csak erőlködni tudott. A film legemlékezetesebb képsora, amikor egy szerencsétlen szudáni kisfiúnak a fejéhez fegyvert szegező, brutális milicisták parancsára agyon kell vernie az anyját. Nem vagyunk vérnősző barmok, de bizony ilyen erős jelenetek kellettek volna a Géppisztolyos prédikátor hitelességéhez és hatásához. Vagy pedig a vége-főcím közben sorjázó, az igazi Sam Childerst bemutató felvételekből kellett volna egy ütős, húszperces dokumentumfilmet fabrikálni. Ezzel a játékfilmmel nem kerültünk közelebb egy elhivatott ember küzdelmes életéhez, nem értettük meg a mozgatórugóit. Olyan, mint ha az Atyavilág fantáziacímű színes papi magazint lapoznánk – szép, szép, meg tudjuk, hogy van ilyen, de nem érint meg bennünket.
Kinek ajánljuk?
- Hívőknek.
- Aki szereti biztos távolból nézni a megváltás- és szenvedéstörténeteket.
- Gerard Butler elkötelezett híveinek.
Kinek nem?
- Aki minimum egy Hotel Ruandára számít.
- Aki szerint a motiváció egy jellem (és cselekedetei) megértésének a kulcsa.
- Aki azt hitte, ez egy Rodriguez-film.
5/10
