A kritikus keze megremeg a billentyűzet fölött: hogyan írhatna bármi rosszat egy olyan kötetről, amely a rosszindulatú betegség elleni, négy évnyi kemény küzdelemről számol be, aminek még most sincs vége? Meglehetősen nehéz ilyenkor esztétikai szempontok alapján megítélni a szöveget.
A Tündérmese kapcsán az első kérdés, ami felmerülhet az olvasóban: miért is ír valaki meg egy ilyen könyvet. A kötet szinte teljes egészében a betegségre koncentrál. Nagyon rövid felvezetőben ismerkedünk meg Dórával, a szerzővel, megtudhatjuk, mit csinált korábban, és pontosan milyen körülmények között, kitől kapta a vírust, ami a tumort okozta a szervezetében. Ezután pedig a betegség különböző stádiumainak egzakt, pontos és szikár leírása következik. Ha az adott pillanatban a szerző nagyon elkeseredik, vagy úgy érzi, minden reménye elveszett, azt is tárgyilagosan, tényszerűen tárja elénk.
Ugyanis Mittelholcz Dóra HPV-vel (humán papilloma vírussal) fertőződött, amely – szoros összefüggésben azzal, hogy autoimmun betegsége van – rákos megbetegedést okozott nála. A betegség elsőként a méhnyakon jelentkezett, ezért először megpróbálják kimetszeni az érintett területet – és ez egy ideig elégnek is bizonyul. Ám másfél év múltán kiújul a betegség, akkor nehézfegyvereket vetnek be: sugár- és kemoterápia következik.
Ám a kór nagyon szívós, újra jelentkezik. Ekkor jön a nagyműtét, melynek során alhasi szerveinek jó részét el kell távolítani. Ezek a puszta tények, ám még nem szóltunk a kezelések mellékhatásairól, az állandó hányásról, a lázról, a parókáról, a két sztómáról (hasfali bélkivezetés), a negyvenöt kilóról, amennyi Dóra a kezelések végére lett. Illetve ez még nem is a vége, hiszen a kezelés még most is tart.
Nagyon fontos erénye ennek a könyvnek, hogy leplezetlenül ír a meglehetősen kényes testi tünetekről. Arról, hogy milyen a sztómazsákokkal (együtt)élni, mit él meg az ember, ha kemoterápiát kap: mi is az pontosan, és hogyan reagál rá a szervezet.
Vissza kell kanyarodni az első kérdéshez: vajon miért született meg ez a könyv? Valószínűsíthető – ezt a szerző nyilatkozatai is megerősítik –, azért, hogy beszéljünk erről a témáról. Legyen jelen az emberek tudatában, és főleg: ne gondolkodjanak úgy a rákos betegséggel küzdőkről, hogy el kell őket rejteni, jobb nem beszélni róluk.
A második kérdés legalább ilyen fontos: az olvasó miért vesz meg egy ilyen könyvet, miért kíváncsi rá? Nyilván van ebben valamiféle voyeurség. Szeretne bepillantani oda, ahova belépni ő maga nem akar. Másrészt a HPV-ről meglehetősen sok szó esik manapság. Valamilyen szinten mindenki érintett, hiszen el kell döntenünk, gyerekeink, unokáink megkapják-e (kapjanak-e) védőoltást ellene.
Tündérmeseszerű – ahogy ezt a cím is jelzi –, hogy Dórát e harc kellős közepén találja meg a szerelem, talál valakit, aki elfogadja őt így, ahogy van, és együtt folytatják a küzdelmet.
Fontos a szinte jelen idejű tudósítás, de végül is könyvről van szó. Ezért adódik a megjegyzés: dramaturgiai szempontból érthetetlen, miért szakad meg a történet a betegség elleni harc (vagy inkább menekülés) kellős közepén. Hiszen így csupán azt tudjuk, hogy Dóra képes volt megírni a könyvet – és ez biztató. Még akkor is, ha a híradásokból az derül ki, hogy további óriási csatákat kénytelen megvívni.
