Azt latolgatni, érdemes lenne-e kiirtani saját családunkat, hogy így szabadabban, kötöttségek nélkül élhessünk pszichothrillerbe való téma. Minderről olyan könnyedséggel elmélkedni, mintha csak egy régi autót cserélnénk le újra, ez már a fekete humor forrása egy filmben. S mindvégig finoman, zenei érzékkel himbálódzni igen és nem között, ez hitchcocki s rémálom-készítői érzékenységre vall. Dominik Moll, francia rendező második játékfilmjében ilyen szerkezetet hoz működésbe, s indít el bennünket a szeretet-rabság vagy nárcizmus- szabadság kérdéskör hullámvasútján.
Michel nyaralni viszi három lányát és feleségét vidéki, romos házukba. Útközben egy parkoló mosdójában találkozik egy férfival, aki hosszas bámulás után kiböki, hogy még a gimnáziumból ismerik egymást. Michel nem emlékszik semmire, s ehhez képest kissé furcsállja a szembe hunyorgató, tenyérbe mászó mosolyt, a hosszas kézfogást. A fess úriember (Harry) és bájos barátnője (Plum) a régi ismeretségre s egy Michel által annak idején kézilabdázás közben kivert fogra hivatkozva, néhány perc alatt meghívatja magát hozzájuk egy italra. S innentől kezdve mintha az Ördög packázna egy gyanútlan Fausttal, úgy derül ki sorra, hogy milyen jól ismeri ez az elfeledett (vagy sosem ismert?) barát Michel legmélyebb vágyait, valós énjét.
Michel memóriája mintha feneketlen kút lenne, nem emlékszik kamaszkori vágyaira, vad fantáziájára. Túl sok mindent utánuk dobott már ahhoz, hogy csak úgy bármikor elővehesse őket. Nyűgös gyerekei, gondterhelt felesége, örökké gondoskodni akaró szülei, munkahelye, és felújításra váró vidéki házuk rég felemésztik már minden energiáját, nem marad egy perce sem önmagára.
A túlterhelt kapcsolatok fojtó légkörében Michel továbbra is az alkalmazkodás, a tűrés technikáját választaná ki tudja meddig, ha nem jelenne meg Harry, és nem kezdené előásni régen érintetlen, legbensőbb titkait. De miből is áll ez a rejtett kincs, mely nélkül élni lehet, de nem érdemes?
Harry valami Michel által a középiskolában írt hosszú verset citál elő, mely zarathustrai heroizmussal emleget egy tőrt az éjszaka bőrében, aztán meg egy fiatal lányt hoz föl, akinek Michel vette el a szüzességét, s akihez mellesleg neki is volt némi köze később, s egy regény kezdeményt, melyben propelleres fejű, beszélő gibbonok szerepeltek. Szóval Harry váratlanul ezzel a furcsa mixtúrával önti nyakon Michelt, s ezzel útjára is indul a borzalom. Michel agyának börtönében dörömbölni kezd a lélek, s Harry pusztán baráti jó akaratból, eszközökben nem válogatva, a problémákat gyökerestül kitépve segít neki kiszabadulni.
Dominik Moll rémisztő józansággal adagolja be nekünk történetét. Egyszerű eszközei többek között a humor, színészei visszafogott játéka, s a matematikai pontosságú forgatókönyv, mely semmit sem magyaráz túl. Bizonyos dolgokat azonban mégis sejtelmesen homályban hagy. Például, hogy a film végén a kocsiban utazó családtagok csak alszanak vagy halottak már...
