Határon túl

Mit jelent a száműzetés? Hol található az ardennes-i erdő, ahol megbújhat az üldözött, megtalálja párját a szerelmes, megtér a bűnös? Honnan menekülnek, milyen hatalom üldözi el a bujdosókat? Kicsoda a Herceg, a bolond, a melankolikus filozófus? Egyáltalán miért játsszuk el az Ahogy tetsziket?

A Honvéd Kamaraszínház Bozgorok című előadása szenvedélyes, egyben pontos válaszokat ad ezen kérdésekre az "Ahogy tetszik okán". Minden akciónak, minden mondatnak, minden ötletnek "értelme" van. Csak arról szólnak, amiről mondandójuk van, arról viszont élesen és nagyon szellemesen. Előadásuk másfél óra. Elhagyják az első felvonást (nem látjuk a bitorló Frigyes "udvarát", ahonnan fut, aki teheti), mert nincs szavuk a paranoiás hatalom leírására, vagy egyszerűen nem érdekli őket a politika. Az ardennes-i erdő foglalkoztatja őket.

Az ardennes-i erdő: Ardeal - Erdély. Pontosabban egy falusi kiskocsma "odaát". A Szkéné pástszínpadának egyik végén pult gagyi italokkal, zongora, mosogatóasztal lavórral, kistűzhely, felette színes neonfelirat: Ardeal Bufet. Szemben, a bejárat mellett létra, amelyre dartstáblát eszkábáltak. Kockázatos megoldás, rá is ijeszt az érkező nézőkre Phoebe, a kiskocsma dizőze - Shakespeare pásztorlánya -, aki unalmában mind vadabbul hajigálja a nyilacskákat. Középütt szedett-vedett asztalok és székek, amiket buhera, asztallapra applikált kislámpák világítanak meg. Színpompás kocsmai félhomály. Csiricsáré szegényesség. Ez hát a menedék.

Itt tengeti napjait a világot járt kocsmafilozófus, néhai bölcsész - Shakespeare melankolikus bölcselője - Jaques. Itt forgolódik a bárénekesnő körül könyökmankójával Adidas joggingjában Sylvius. Az epekedő "pásztor" balesete alighanem összefügg határtalan rajongásával. Itt szolgál Juci: mosogat, ágyneműt és vizet húz, vagy gumicsizmában kibaktat a disznókhoz. A bőrmellényes, szakadatlan cigarettázó főnökben van a száműzött herceg méltóságából: ő a kocsmai kisközösség vezére. Ám ő az öreg pásztor, Corinnus is. Falusi ember - hosszan mesél Próbakőnek a pálinkafőzés titkairól, maga ácsolta a kis fenyő színpadot, amire igen büszke. Remekül zongorázik: jamelnek is egy fergetegeset Próbakővel. Finom lelkű művészféle, mellesleg simlis kisvállalkozó, aki rögvest megemeli árait, mikor a presszójába gyanútlan turisták vetődnek. Végül nagy lendülettel szerelmes lesz, mint Oliver az Ahogy tetszikben. Beleszédül az ezoterikus érdeklődésű Céliába, aki miután letesztelte, hogy csillagjegyeik (Bika és Szűz) "találnak", erőst felindul a székely fiú kissé vidékies, de annál gavallérosabb udvarlásán ("Mondták már neked, hogy apád tolvaj volt? Lelopta a csillagokat a szemedbe"), és viszontszeret. Corinnus összetett személyiség, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen öt szereplő szövegeit és tulajdonságait kapta, Kátai István emberismeretét, tehetségét igazolja, hogy mégis egységes személyiséget állít elénk. Betér még Vili, Juci udvarlója pörge kalapban, hóna alatt hegedű, valamint Ibike (Buzássy Adrienne) és kislánya (Zsákai Júlia), mindketten gyönyörű viseletben, mielőtt nekiindulnának poliészter óriásszatyraikkal vásározni, illetve felvételizni a "konzervatorikába", ahol a sugárzó szépségű lány hegedülni fog.

Hozzájuk téved be Pestről ("875 kilométer messziről") Rosalinda - férfigúnyában, Célia - extravagáns ruhában, valamint Próbakő - hátán csővázas hátizsák, benne gitár. Rosalinda megesett lány, feltehetően ezért vágott neki az útnak, sokadik hónapban lehet, kertész munkásnadrágja elöl kikerekedik. Orlando bicskával ront a helyiekre, hogy eleséget szerezzen magának és hörcsögének, Ádámnak (az eredetiben Ádám öreg szolgáló). A merény nem túl meggyőző, hiszen a cingár fiú úgy fest pulóverre húzott pólójában, mint egy alternatív ízlésű tanárképzős. Rosalindát kutatja széles e Kárpát-medencében. Fényképes plakátokat, szórólapokat, valamint szerelmes verseket szór szét, hogy meglelje kedvesét (a drámában Orlando verseket aggat az erdő fáira), akivel valószínűleg egyetlen éjszakát töltött. Corinnus-Herceg-Oliver szép szavaival megszelídíti a nekivadult fiatalembert. Próbakő, a "bolond" öregedő szakállas hippi, aki nőt akar mindenáron ("én hiszek a házasság előtti szexben"), s ha más nem akad, Jucit szédíti nagyvárosi dumájával, gitárjátékával, dobtudományával.

A mondatoknak talán fele, lehet annyi sem, származik Shakespeare-től (Szabó Lőrinctől), a többi átírt dialóg, rögzített rögtönzés, csoportszleng, kiszólás. Szellemes, friss szöveg. "Pedig olyan jó szomorúnak lenni és hallgatni" - mondja Jaques. "Akkor fekvőrendőrnek lenni jó" - feleli Rosalinda, és ez valóban humorosabb manapság, mint az eredeti "kapufélfának lenni jó". A rendező, Rusznyák Gábor jeleneteket szerkeszt át, húz össze, cserél meg, szövegeket dob szét, ad át másnak, mégis a Bozgorok hűségesen meséli újra Shakespeare történetét. Nem játszanak a zseniális darab ellen: életre keltik. Felismerhetővé, átélhetővé teszik azokat az erőket, amelyek meghatározzák a szereplők cselekedeteit. Mit jelent a kitaszítottság, mit a száműzetés érzése? Az Unióból jó ideig kiszoruló Romániában élő magyarok életérzésével rokon. Mi a különbség az udvar és a vidéki emberek élete között, amiről Próbakő és Corinnus hosszan vitatkozik? A pesti és erdélyi emberek közt szociokulturális különbözőség. Miért olyan elkeseredett Rosalinda szerelme? Mert egyedül maradt születendő gyermekével.

A figurák Shakespeare szereplőinek kortárs alakmásai: akarataik, indulataik, érzelmeik azonosak; csak ismerősebbek náluk. Jelenbe ültetésük nem primitív leegyszerűsítés, összetett figurák lebutítása, nem lehúzás, nem hozzászabás a jelenkor kisszerűségéhez, mint olyan gyakran az aktualizált Shakespeare-játékoknál. (Nem véletlen, hogy az aktualizálás színházi szitokszó lett.) Az átírás a színészek életismeretét jobban mozgósító játékra nyújt lehetőséget. A társulat él is a lehetőséggel, a kamaratérben nagyon igaz, nagyon személyes színjátékot látunk. Úgy tudnak fergetegesen, helyenként szélsőségesen komédiázni, hogy nincs bennük semmi teátrális nagyzolás.

Próbakő Dióssi Gábor. Nem bohóckodik, mégis lehengerlően komikus. Játéka szemlélteti, hogyan lehet bohózati klisék mellőzésével egyszerre nagyon hitelesen és nagyon markánsan fogalmazni. Sokat tud a kocsmák, házibulik bölcs bolondjairól, és ezt a tudást lendületbe hozza az előadás. Az Ahogy tetszik elképzelhetetlen Rosalinda nélkül, és a "Bozgoroknak" van Rosalindája. Sőt, kettő is van! A bemutatón Kovács Ágnesanna játszotta irtózatos energiával, mégis színesen és érzékenyen. Féktelen volt és gunyoros, naiv és okos, dühös és kiszolgáltatott. Könnyben úszó szemmel kacagta ki szerencsétlenségét. Csakhogy kertésznadrágba bujtatott hasa nem színházi tömés volt, ahogy az ki is derült, amikor egy döbbenetes pillanatban lehúzta fölsőjét, hogy leleplezze magát Orlando előtt. Új Rosalinda kellett az előadásba, melynek egyik legfőbb értéke az ő játéka volt. M. Simon Andrea, a premier Céliája vette át a szerepet, s ezzel megmentette a produkciót. Rendező és színésznő sajátos megoldást választott: M. Simon Andrea a Rosalindát játszó Kovács Ágnesannát alakítja. Mondatait azonos ritmusban, azonos hangsúllyal mondja, mint előde, mozdulatai az ő mozdulatai. Érdekes mutatvány, számos finom árnyalat elvész ugyan, de a vállalkozás mindamellett heroikus, az eredmény meggyőző. (Sajnos azonban a Céliát átvevő Szőcs Erika szürke és érdektelen utánzata M. Simon Andreának. Talán az egyetlen igazi gyengéje Rusznyák Gábor rendezésének, hogy ezt a második Céliát nem találta ki.) A Honvéd Kamaraszínház fiatal színészei, akik jórészt Erdélyből érkeztek, vallomásos bensőségességgel, szimpatikus öniróniával, fájdalmas nosztalgiával formálják meg figuráikat. Megannyi izgalmas, bonyolult személyiség! Jaques - Domokos László - cinizmusa mögött felsejlik egy jóérzésű ember nyitottsága, játékossága. Phoebe - Fazekas Júlia - ízléstelen trampliságán átüt vonzó nőiessége, sebzettsége. Orlando - Bor László - kamaszos túlzásai és esetlensége meghatóak. Juci -Gecse Noémi - bumfordisága csak látszólagos, nem olyan ostoba ő, hisz végül eléri majd, amit akar: feleségül fogják venni, és elhúz erről a helyről. Sylvius - Győry András Botond - szenvedélye szerelmi pipogyaságból, önemésztő féltékenységből férfias dühbe fordul, jól elrakja Phoebét, együtt sántikálnak Magyarországra, a nő kezdi respektálni eddig lenézett lovagját.

Remek játéklehetőséget kínálnak a rendező merész ötletei, melyek legtöbbször a szituációk kibontását szolgálják. Nagyszerű találmány, hogy Rosalinda szerelmi leckéjét a kis színpadon, a nézők előtt prezentálja, ez is aláhúzza a borzasztóan komoly játék őrült teatralitását. Mikor Orlando és a fiúnak hitt Rosalinda megcsókolják egymást, a kocsma népe döbbenten elfordul. "Amúgy meg, ez csak itt ekkora probléma!" - kommentálja a bizarr történést a világot járt Jaques. A játéknak súlyos tétet biztosító ötlet Rosalinda terhessége, ami nagy elszántsággal akár ki is olvasható az eredetiből, hiszen Rosalinda már az első felvonásban "gyermeke apjának" nevezi Orlandót. Van számtalan "csak" nagyon elmés játékötlet, ilyen a Phoebe szájába helyezett miniégő, ami belülről világítja meg az éneklő kitáruló torkát.

A "bozgorok" ("hazátlanok" - román szitokszó), az Ardeal Bufet lakói elvágyódnak nyomorúságukból, ugyanakkor bizalmatlanok az odaátról jöttekkel szemben. "Széthordjátok az országunkat..., azt hiszitek, hogy itt minden eladó" - felelik ingerülten, amikor a meggyötört utazók eladó telekről tudakozódnak. Pula kululuj, tanítják kópésan a turistáknak a román trágárságot (ló...-t), hagy örüljenek a "rómaiak másodszülöttei", amikor köszöntés gyanánt ezt hallják a magyaroktól. Az anyaországiak ellenben könnyedén "leázsiázzák" Erdélyt ("mégis, az Ural melyik oldalán vagyunk"), mert "közös a zuhanyzó" stb. Félreértés és gyanakvás övezi vendégek és vendéglátók viszonyát, elapadt az együvé tartozás tudata, alig tapasztalni az odaadó vendégszeretet, amivel az erdélyjárók legendáiban találkozunk. Értetlen és fölényes magyarok s őket megvágó sértett erdélyiek kóstolgatják egymást. Próbakő, a pesti bohóc entellektüel fölényesen lebunkózza a nagyszerűen muzsikáló Corinnust, miután együtt zenéltek egy jót. Vilivel már rosszabbul jár a korosodó hippi: a lány udvarlója nemes egyszerűséggel pofon vágja a gúnyolódó csodabogarat.

Mégsem sötét és reménytelen hely a félhomályos Ardeal. Kilátástalan szegénységük ellenére több figyelem, nyitottság, őszinteség található az itt élő emberekben, mint az otthoniakban. Beszélgetnek, kíváncsiak a másikra. Otthonosabb ez a zug, ahol édes-bús román dalt énekel a magyarul beszélő román énekesnő, mint a nagyvilág. Corinnus-Herceg szavaival: "Na? Testvéreim a számkivetésben... Nem jobb-e ez az élet... Ezek az erdők?... Na? De, nem? Itt nem érzem, csak Isten büntetését, az időt: a fagy fogát, a téli szél csikorgását; de bárhogy harap, mosolygok, s azt mondom: ez nem hízelgés; ezek becsületes informátorok, azt tudatják velem, hogy mi is vagyok! Nekem tetszik itt." Szerelmek, barátságok szövődnek, Rosalinda és Orlando egymásra talál, sebek gyógyulnak, harag szűnik, fájdalom tűnik, mint Shakespeare bűvös ligetében. Együtt dobálnak a táblára a párok (páros darts), majd jókedvűen asztalhoz ülnek, ahol ott gőzölög a nyílt színen főzött tokány és puliszka. Szól a hegedű, teli torokból énekelnek, lázasan anekdotáznak, fogy a pálinka, nagyszerű a hangulat. Ekkor érkezik a hír, hogy van igazolvány, lehet menni Magyarba. Régi és újdonsült párok nekivágnak. Hazatérnek? Lassan elköszön mindenki, a szín kiürül, Jacques egyedül falatozik az összetolt asztaloknál: "Hiába várnak! Azok már nem jönnek vissza! Majd visszajönnek mint turisták! Vagy majd az (édes)anyjuk temetésére..." Tudja, mi is tudjuk, hogy rezignált fájdalma indokolt, egy szegényesebb, mégis élhetőbb életformát búcsúztat Székely Izsák (Jaques) és az előadás. Nem lesz jobb Budapesten sem. Ők csak tudják! Ők is nekivágtak nemrég! Mi csak tudjuk. Indul Vili, Ökrös Csaba is hegedűjével, hogy eladja a "muzsikát" Pesten a Fonónak. A fájdalmasan szép előadás igazolja, hogy nem feltétlenül a publicisztika a valós beszéd a valóságról; érvényes lehet az áthallásos, utalásos színházi nyelv is, amelyet régebben a cenzúra kényszerített ki, manapság pedig szövevényes gondolatok játékos megfogalmazását teszi lehetővé.