"Ez egy kibaszott átverés!" - üvölti film végén az egyik vizualice megrontott szereplő. Mi pedig helyeselünk, hiszen a burketsvillei boszorkánykonyha második fogása már korántsem olyan izgalmas és ízletes, mint a vírusmarketinggel született első. Unalmasabb kampány, kevesebb kézikamera, több hulla és vér szegélyezi a Blair Witch 2. disznófejét.
Hozzánk is eljutott végre a Blair Witch-jelenség második (BW2), véres és egyben unalmas fejezete. Igaz, ezt már nem várták őrületig csigázott tömegek, a vetítőtermekben is inkább csak kóla és popcorn segítségével gyorsítóztak a fiatalok, ohne adrenalin. A hűvös fogadtatáson persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az alkotók ezúttal hagyományos kampánnyal operáltak. Egy kis plakátolás itt, traileres izgatás ott, azt' annyi. Pedig mekkorát durrant a Blair Witch Project (BWP) két évvel ezelőtti turpissága!
Az első igazi online kampányt - nevezhetjük professzionálisan kivitelezett hoaxnak, átverésnek vagy vírusmarketingnek - benyalta az egész világ. Tízezrével töltötték le a két fiatal függetlenfilmes, Daniel Myrick és Eduardo Sánchez által készített website-ot, melyen raklapnyi kamu fénykép, áldokumentum és tárgyi bizonyíték támasztotta alá a burketsvillei boszorkányok és az ő keresésükre indult és nyomtalanul eltűnt egyetemisták igaz történetét.
Azt az ötletet elég volt 30 000 dollárból összehozni, a mostanihoz 15 millió kellett. A BWP jogaiért az Artisan Entertainment 1 milliót fizetett és fél év alatt 150 millió dollárt kaszált az Egyesült Államokban, a második résznek csak 26 millió sikerült. Játékfilmes bevételnek én ezt bukásnak nevezném, ám ha úgy közelítjük meg a dolgot, hogy egy fikcióval fűszerezett dokumentumfilmmel van dolgunk, már más a helyzet.
A BW2-t ugyanis a dokumentumfilmjeiről ismert Joe Berlinger készítette, aki amellett, hogy határozottan elvetette az első részben szinte az elviselhetetlenségig kihasznált rángatózó kézikamerás felvételeket, azért hű maradt műfajához. A dokumentum-vonal őszintén leplezi le a Blair Witch körül kialakult agyament marketingőrületet, melynek egyik legfőbb haszonélvezője (szigorúan az Artisan után) a filmbeli tinihorror-vonal egyik főszereplője is egyben. Stephen, a kisváros fekete báránya szakmányban árulja ugyanis a gallyakból rótt pentagrammákat, a burketsvillei hegyekből hozott kavicsokat, sőt blairwitch-néző túrát is szervez vájt érzékszervű kultúrantropológusoknak és dögös boszitanoncoknak.
A cselekmény magja is a balul elsült kirándulás (5 hulla + 1 elvetélés) és az azt követő megmagyarázhatatlan eseményekre épül (+2 hulla). A videofelvételeket ezúttal nem élesben nézzük, hanem a fiatalok monitorjain keresztül, akik a szabadban töltött este kiesett óráit szeretnék a felvételek segítségével rekonstruálni. "A video nem hazudik, míg a filmek igen!" - adja ki az ukázt Stephen szájával a rendező, ami persze egy "kibaszott átverés", de ezt már csak a film végén üvölti az egyik vizualice megrontott szereplő.
Metafilm ez, játék- és dokfilm az eredeti áldok-játékfilmről. Igaz, az önleleplező tükör görbe, sőt a lóláb mellett még a Nagyúr disznófeje is kilóg. Várjuk együtt tehát a baljós árnyékként ránk vetülő harmadik részt, melyben feltehetően a legenda keletkezését szörcsöghetjük végig, ohne adrenalin.
