Értékek

Merész, de fölöttébb dicsérendő vállalás a MiP-é, azaz a Mission is Possible Kft-é. A 2007-ben alakult, zömmel egyetemistákból verbuválódott társaság ugyanis azt tűzte céljául, hogy igényesen szórakoztasson, (manapság háttérbe szorult) értékeket közvetítve gondoskodjon a kikapcsolódásról. Színes tevékenységébe – könyvkiadás, társasági találkozók és kiállítások szervezése – mostantól a filmforgalmazás is beletartozik. Ráadásul egy olyan alkotással jelentkeznek, ami dokumentumfilmes keretek között olyan alapkérdéseket jár körbe, mint a hit mibenléte és megnyilvánulása, az Isten és az ember viszonya a mai világban. Nagy kérdés, hogy a több spanyolországi filmdíjjal elismert Az utolsó hegycsúcs mit tud mondani napjaink kiégett emberének, főképp a fiataloknak. Szerintünk tud, és ez nem vallás kérdése.

Az élmény lehetősége

Nincs biztos pont – főleg az ifjabb generációk gondolják ezt –, kétségbe vagyunk esve. Ki virtuális megnyugvást keres – kizárólag az éterben létező „barátokkal” cimborál, vagy az üzletté alacsonyított ezotéria valamelyikétől vár megnyugvást –, ki a tudatmódosító szerek gazdag tárházához nyúl, esetleg a tudomány (technika) töretlen erejében bízik. Egy biztos: nem hisz. Nem feltétlenül amiatt, mert a vallási irányzatok közül nem akad hitelesre és megbízhatóra, hanem mert hiányzik belőle az élmény. A spanyol dokumentumfilm nagyon lesarkítva erre világít rá, igyekszik megadni az élmény lehetőségét, hatására valószínűleg viszonylag kevesen fognak feloldódni a hit végtelen bizodalmában, azonban olyan elgondolkodtató lökést ad, amely elősegíti életünk átértékelését. Hogy valójában mi a fontos, és mi a mellékes.

[img id=421693 instance=1 align=left img]Juan Manuel Cotelo forgatókönyvíró-rendező az ereje teljében elhalálozott Pablo Domínguez katolikus atya portréját rajzolja meg; pontosabban a pap halála "apropó" ahhoz, hogy – az általa is képviselt – emberség, jóság és hit mivoltán elgondolkodjon a néző.

2009-ben egy hegymászóbalesetben, negyvenkét évesen hunyt el Domínguez atya. Egy lelkigyakorlat megtartását követően társával az Ibériai-hegység 2300 méter magas Moncayo-ormának megmászására indult, a szeretteivel utoljára azt újságolta örömmel a mobilján: "Felértem a csúcsra!" – aztán megszakadt minden kapcsolat. A család, a jó barátok, a tanítók és tanítványok a híradásokból tudták meg a tragédiát.

Az utolsó hegycsúcsot mégsem mondhatjuk a veszteség fájdalmától elszorult torokkal visszarévedő szimpla mementónak. Nyilván az is van benne, de a hangsúly nem erre helyeződik. A filmben kisebb és nagyobb interjúk során feltárul az atya személyisége, ahogy többször is elhangzik: lényének ég és föld közötti kapocs volta. Miközben korra és nemre, hitre vagy ateizmusra való tekintet nélkül számos közel- és távol álló megszólal, olyan témákat is boncolgatnak, hogy milyen viszonyban áll egymással a szenvedés és a boldogság – képes-e az ember földi élete alatt a teljességre törekedni, egyáltalán: szükséges-e ez –, milyen szerepet játszik mindebben a hit. Vagy milyen szerepet játszik mindebben azon "életes" – a mai világ kihívásaira válaszolni tudó – papi habitus, amit Domínguez atya képvisel-képviselt. Ha leegyszerűsítve szeretnénk fogalmazni: egy jó ember jelenléte és hiánya mit vált ki a környezetéből.

Erény és elfogultság (ami nem baj)

A film legfontosabb erénye a kérdések felvetése. Nem szolgál biztos bizonyságul, de valós elmélyedésre késztet. Ez így is van rendjén. A változatos dokumentumfilmes formák – archív felvételek az atyáról, a családtagok, barátok, mesterek és mentoráltak nyilatkozatai, az egykorú híradások, az eljátszatott jelenetek – érdekessé, hogy ne mondjuk: élvezetessé teszik a filmet. A csodálatos természeti képek (operatőr-vágó: Alexis Martinez), a jól megválogatott kísérőzenék plasztikusságot, élményszerűséget adnak az önmagukban száraz mélygondolatoknak (amik olyan értelemben "szárazak", pontosabban intimek, hogy ha nem is templom, de minimum egy szoba magányát megkövetelik).

A film bevallottan elfogult – és "vállalja ennek kockázatát" –, elsősorban nem Domínguez atya személyével, hanem a kérdésfelvetéseiben megbújó válaszaival. Ez egyáltalán nem baj, legalábbis annak, aki nem utasítja el zsigerből a katolikus világmagyarázatot és hitet. Érzésünk szerint főként a – XXI. szádban – elveszett, kallódó, kiábrándult embereket célozza a film, a már említett fontos témák mellett olyanok érintésével, mint a gazdagság-gazdagodás (és "értékei"), az egyház modernitásának és hagyományainak a viszonya, az imádkozás mibenléte, vagy a papi nőtlenség oly sokakat foglalkoztató ügye.

Az utolsó hegycsúcs egyszerre hordozza azt a pozitív emberi magatartást, ami A Hópárduc talpra áll című magyar dokumentumfilmben megnyilvánult – nem véletlen, hogy a spanyol alkotás fővédnöke, dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mellett a védnökséget A Hópárduc-film hőse, Erőss Zsolt hegymászó vállalta –, de más is benne van. Például a német Philip Gröning A nagy csend című dokumentummunkájának letisztult áhitata vagy a francia Xavier Beauvois Emberek és istenek című megrázó drámájának szelíd ereje. S még több: derű, őszinteség, remény. Úgy tűnik, a halál nem a vég…

Kinek ajánljuk?
- A világgal elégedetleneknek.
- Hívőknek és hitetleneknek.
- Bármilyen vallásúaknak.

Kinek nem?
- Aki nem szereti a dokumentumfilmeket.
- Megrögzött ateistáknak.
- Aki nem tudja elfogadni, ha egy film valamelyest is elfogult.

7/10