Hellboy II - Az Aranyhadsereg

A nyár bővelkedik a képregény-feldolgozásokban, és bár ezek egyre inkább a felnőtt filmek komolyságával és igényességével készülnek, nem csoda, ha kezdünk belefásulni a szuperhősök elképesztő mindennapjaiba.

Mitől lehet érdekes egy újabb képregény-adaptáció, melynek címe Hellboy II - Az aranyhadsereg, ráadásul egy démonról szól? Nem attól, hogy hazánk híres etyeki filmstúdiójában vették fel nagy részét, és nem is attól, hogy a stáblistát böngészve revelációk sora érheti a nézőt, hiszen a néhány filmkocka erejéig feltűnő Acél ügynököt Kamarás Iván formálja meg, illetve Oroszlán Szonja játssza a "nő a gyermekkel" elnevezésű karaktert. Hanem csupán attól, hogy ezt a részt, ahogy az elsőt is, a filmtörténet egyik legszebb mozijának, a Pán labirintusának alkotója, Guillermo Del Toro írta és rendezte.

Ez pedig garancia arra, hogy a néző egy percig nem unatkozik, precízen kidolgozott karakterek és egyedi látványvilág varázsolja el, és olyan mese párosul mindehhez, mely halálra ijeszt ugyan, ám közben szelíden, naivan tanít is minket: hogyan maradhatunk emberek minden körülmények közt, és miként hallhatjuk meg jobban a szívhangokat. Másrészt, ezt a démont nem lehet nem szeretni. Az egy dolog, hogy A Paranormális Kutató és Védelmi Iroda oszlopos tagjaként napról napra megmenti világunkat, de emellett a baltaarcú, drabális, Ron Perlman által játszott karakter meglehetősen kedveli a kismacskákat, valamint a potya sütit és tejet. Ezeknél jobban csak munkatársát, a szó szerint tüzes Liz Shermant, valamint a John Hurt által megformált - az első részben meghalt, de most egy flashback erejéig visszatérő - nevelőapját, aki előtt például a végsőkig titkolta, hogy szivarozik.

Hellboy tehát minden démonsága mellett alapvetően jó: szíve, lelke, humora van. Viszont nem mindenki van ezzel így a környezetében. A konfliktust és veszélyt ezúttal egy komplett gólemhadsereg jelenti, amely úgy hírlik, legyőzhetetlen, és amelyet egy elfeledett kultúra hercege akar az irányítása alá vonni. Pechjére ezt csak úgy teheti meg, ha az ehhez szükséges korona minden darabját begyűjti, amihez apját is meg kell ölnie, ám ikertestvére, aki a harmadik darabot birtokolja, elmenekül előle, és egyenest a mimózalelkű vízi lény, Abe (Doug Jones) karjaiba fut, aki Hellboyjal és Lizzel együtt megvédelmezik őt a dühös bátytól.

Aki szereti Edgar Allan Poe vagy H. P. Lovecraft írásait, Barry Manilow dalait, esetleg steampunkrajongó, netán látta a Pán labirintusát és tetszett neki, s nem kezd lesajnálóan mosolyogni a képregény szó hallatán, nem fog csalódni Del Toro újabb meséjében sem.