Elhunyt Hofi Géza színművész, humorista, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. Álmában érte a halál, temetéséről később intézkednek - tudatta a Madách Színház szerdán az MTI-vel.
Várható volt. Mégis bekövetkezett. A közönség előtt volt beteg. Szinte a publikum is részt vett szívműtétjén. Tudott szanatóriumi napjairól. Ismerte névről orvosait, ápolónőit. Ő maga közölte úgyszólván estéről estére vérnyomását, EKG-eredményét, állampolgári-magánemberi közérzetét. Közügynek érezte ki-ki hogylétét. Hofi Géza ugyanis egyszemélyes agóra volt. Kőbányai fórum. Proli-nyílt tér. A nép hangja. A város humora. Az ország haragja. Egyénien tudta megfogalmazni a közfelháborodást. Többfrontosan nevettetett, nemcsak népfrontosan. Körkörösen undorodott az ügyesektől, a síkosoktól, közjogi zsebesektől, időzített bátraktól, kurzushősöktől.
Utolsó műsorát a kis Madáchban esténként megújította. Minden este premiert tartott. Nemcsak beleszőve a napi híreket, hanem premierlázzal teljesítve az esti közönsége elé lépését. A premierláz nem kedvez a szívbetegnek. A közönséggel és a valósággal tartott szoros kapcsolat azonban sietteti a lábadozást.
Shakespeare Vízkeresztjének Bolondjaként láttam először Debrecenben. Majd Molnár Ferenc Olympiájának Krehljeként. Otthagyta az írott drámát. Az együttes-játékot. Közösségi magánszínházat létesített. Élesen fogalmazott, sarkított véleményeit mondta ki mások helyett. S hogy a közönség szívéből szólt, mutatta, hogy mennyire elégedettek voltak művészi, humorista, színpadi újságírói teljesítményeivel a nézők.
"Álmában érte a halál" - szól a közlemény. Nem szabadulhatok a gondolattól, semmi baj nem volna, ha nem alszik el. Olyan sokáig figyelte éberen a társadalom betegségeit, olyan felszabadultan tudott viccelni a saját halálos kórjáról. Nem kellett volna elaludnia. Hatvanhat éves volt.
