Érthető, hogy az amerikai filmes iskolákból kikerülő pályakezdő rendezők szeretnének a következő Tarantinóvá, Soderbergh-gé, Judd Apatow-vá , Paul Thomas Andersonná, Sofia Coppolává, vagy Wes Andersonná válni – ráadásul ezeket a hasonlításokat a kritikusok is igencsak erőltetik –, ám ez a próbálkozás a legtöbb esetben kimerül egy választott előd stílusának utánzásában.
Egyre ritkább a valóban egyedi hangú függetlenfilmes, és sajnos Vogt-Roberts sem tartozik közéjük: első alkotása a fenti neveket használva úgy írható le, mint amely sikeresen belehelyezi Apatow humorát egy Wes Anderson-i történetbe. Az operatőri munka (Ross Riege) is sokszor használt stílust képvisel. Aki látott már életében indie/alter/hipster videoklipet vagy kortárs független filmet, ismerősnek találja majd A nyár királyai túlhúzott szaturációs képeit. Függetlennek tekinthető-e vajon egy ilyen film, ha a fogalomhoz tartozónak ítéljük az alkotói gondolkodás eredetiségét is?
És mi a helyzet infrastrukturálisan, amely szempont talán a legfontosabb az indie filmek esetében? Bár első pillantásra nincs köze A nyár királyainak egyik nagy stúdióhoz sem, a film elején az első forgalmazói logó a CBS Filmsé. A cég a CBS Corporations, az Egyesült Államok egyik legnézettebb csatornájának leányvállalata, így része egy óriási szórakoztatóipari konglomerátumnak. A CBS mellett pedig más nagy tévécsatornák, az ABC, az NBC és a Showtime (amely szintén a CBS Corporations része) is képviseltetik magukat a filmben. A legtöbb szereplő a három adó sitcomjainak színészgárdájából került ki: Nick Robinson – Melissa & Joey (ABC); Erin Moriarty – Red Widow (ABC); Alison Brie – Community (NBC); Nick Offerman – Parks and Recreation (NBC). Attól, hogy nem látjuk nagy stúdió logóját a filmben, ez a rendszer már rég nem az, ami a fent említett függetlenfilmesek fénykorában, a ’90-es években volt.
Ezzel nem a filmet, inkább csak a besorolását, kategorizálást „támadom”. A nyár királyai ugyanis elég erős dramedy. A kínos szüleik elől menekülő középiskolás fiúk történetében közel egyenlő arányban elegyítették a drámai (felnövés, első szerelem, függetlenedés a szülőktől) és vígjátéki (a szülők, illetve a fiúkhoz csapódó Biaggio karaktere) elemeket. A sokat használt paneleket ha nem is frissen vagy egyedien, de legalább szórakoztatóan tálalja Vogt-Roberts. A Világvége és az Itt a vége után bátran megnézhetjük, ha még nem nevettünk volna eleget.
Pontszám: 7/10
