Megint egy olyan amerikai film, amit már megcsináltak egyszer, konkrétan '67-ben Steve McQuinn-nel. Nem tudom, hogy ez a remake-mánia abból fakad-e, hogy a hollywoodi fiúknak nincs már egy árva ötletük se, vagy abból, hogy szerintük annyira megváltozott a világ, hogy mindent másképp kell látni, vagy egyszerűen csak hülyének tartják a nézőt.
Ez a film egy nagyon gazdag emberről szól, akinek megvan mindene, sőt még csábítani is tud, csak a kihívást hiányolja az életéből, ezért mihez is kezdhetne, hát a Metropolitan Múzeumba jár, és nézegeti kedvenc impresszionista festményeit, végül ellopja őket. Itt kerül képbe egy biztosítási nyomozó, aki persze nő, és az a feladata, hogy bármi áron leleplezze a tolvajt. Női ösztöne rögtön rátalál a bűnösre, de egy úgyszólván tipikus dilemma elé kerül, most mit is kell választania: a szerelmet vagy a kötelességet, pedig egész életében kalandra vágyott. Idegesítően jó mindenki. Ki is derül a végén, hogy egy képlopás azért még nem csecsemőgyilkosság.
A különbség régi és új között, hogy az utóbbi tele van pszichológussal, akcióval, 007-es ügynökkel és túlcsorduló romantikával. Már komolyan hiányoltam, hogy valaki drogos legyen. A film közben néha ott tart az ember, hogy na, ebből elég, én kimegyek, de az utolsó jelenetért - kb. húsz perc - érdemes megnézni. Különösen annak, aki legalább egyszer az életében kedvet kapott már egy kép elrablásához vagy egy miniszterhelyettes miskárolásához.
