Freddie Prinze Jr. és Kiefer Sutherland sem kötött örök barátságot.
Mint minden szakmában, bizony a színészeknél is akadnak bőven nézeteltérések. Most bemutatjuk azokat a sztárokat, akik egykor kollégák voltak, de ma már a békesség érdekében inkább messziről kerülik egymást.
Julia Roberts és Nick Nolte
A két színész A zűr bajjal jár című filmben játszott együtt a 90-es években, ám a kamerákon kívül a kapcsolatuk már közel sem volt felhőtlen. A stáb tagjai később elmondták, hogy Roberts és Nolte állandóan egymás idegeire ment. Ez az is bizonyíthatja, hogy a film bemutatásakor többen kritizáltak a köztük lévő kémia hiányát.
Julia Roberts egyszer egy interjúban így nyilatkozott a Nolte-ról:
Elbűvölő, és egyben undorító.”
Nos, valószínűleg senki sem lepődik meg, ha azt mondjuk, hogy azóta nem dolgoztak együtt.
Will Smith és Janet Hubert
A Kaliforniába jöttem a 90-es évek egyik legnépszerűbb sitcomja volt az Amerikai Egyesült Államokban. Will Smith és Janet Hubert rokonokat alakított a szériában, de a való életben egy kedves szavuk nem volt egymáshoz.
A 4. évadban a színésznőt végül leváltották, és Will Smith szerint erre azért volt szükség, mert Hubert egója és rossz hozzáállása elviselhetetlen lett a forgatásokon.
A színész-énekes egy 1993-as interjúban elmondta, hogy a kolléganője leszólta őt a viselkedéséért, és „taknyos orrú punknak” nevezte.
Hubert szerint azonban Smith az, aki egoista, és megfogadta, hogy sosem fog a színésszel közös projektben szerepelni. Bár valószínűleg közös sorozat vagy filmszerepük nem lesz, de néhány éve kamerák előtt beszélgettek, és úgy tűnik, hogy elásták a csatabárdot.
Freddie Prinze Jr. és Kiefer Sutherland
Emlékszel még a 24 című sorozatra, amely azért volt olyan egyedülálló, mert egy évad 24 órát mutatott be? A főszerepben Kiefer Sutherland volt látható, ám később csatlakozott a szereplőgárdához Freddie Prinze Jr. is, aki nem sok jót mondott a kollégájáról.
Prinze úgy nyilatkozott, hogy a produkcióban töltött idő minden pillanatát gyűlölte:
Szörnyű volt. Kiefer egyáltalán nem volt professzionális. ”
Érdekesség, hogy a ma már 58 éves Golden Globe-díjas színész sosem reagált igazán a színésztársa szavaira, csupán minden jót kívánt neki egy interjúban.
Lucy Liu és Bill Murray
Bill Murray és Lucy Liu a Charlie angyalai 2000-es adaptációjában szerepelt együtt, de az biztos, hogy örök barátságot nem kötöttek. A két sztár az egyik forgatási napon csúnyán összeveszett, és bizony a sérelmeiken azóta sem léptek túl.
Lucy Liu szerint Bill Murray sértegetni kezdte őt, miután a forgatókönyv átírása miatt frusztrált volt. A színésznő erre visszaszólt, ami miatt a kollégájával hatalmas konfliktusba keveredtek. Úgy gondolja, hogy Murray viselkedése megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan volt.
A két sztárt külön-külön nagyon szeretik az emberek, de ők sosem jutottak el addig, hogy békét kössenek egymással.
Alec Baldwin és Shia LaBeouf
A két sztár nem egy filmforgatáson veszett össze, de nem igazán értettek egyet, akkor sem, amikor 2013-ban az Árvák című Broadway-darabra készültek. Baldwin állította, hogy a kollégája egyszer megtámadta a színpadon, méghozzá rengeteg ember előtt.
A háromszoros Golden Globe-díjas színész szerint LaBeouf nem igazán értette meg, hogy a sorok egy bizonyos sorrendben vannak megírva, ám nem sokkal később ki is szállt az előadásból a nézeteltérései miatt.
Baldwin LaBeoufot azokhoz a sztárszakácsokhoz hasonlította, akik csak hírnevet akarnak, de valójában dolgozni nincs kedvük.
A sok botrányba keveredő 38 éves színész akkoriban úgy gondolta, hogy Baldwin volt az, aki kirúgatta a darabból, ám állítólag másokkal is vitába keveredett a próbák alatt.
Forrás: The New York Post és Movie Web













